Amíg a bíróság dönt az AfD panaszáról, addig a német alkotmányvédelmi hivatal nem extremista szervezetként tartja nyilván a pártot.
A német titkosszolgálat felfüggesztette az Alternatíva Németországért (AfD) szélsőséges szervezetként való besorolását – írja a Reuters. A felfüggesztés addig tart, amíg a kölni bíróság nem dönt a párt panaszáról, amit a német alkotmányvédelmi hivatal (BfV) pénteki döntése ellen nyújtottak be.
„Ez az első fontos lépés a tényleges felmentésünk felé és a szélsőségesség vádjának megszüntetésére” – közölték Tino Chrupalla és Alice Weidel pártelnökök közös nyilatkozatukban.
A BfV a múlt héten jelentette be, hogy konkrét bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a párt olyan erőfeszítéseket tesz, amelyek veszélyeztetik Németország demokratikus rendjét, illetve figyelmeztetett arra is, hogy összeegyeztethetetlen az ország szabad, demokratikus rendjével, hogy a párt a német nemzet fogalmát etnikai és származási alapon határozza meg. A szélsőségesnek nyilvánítás nem jelenti a párt betiltását, de lehetőséget ad a hatóságoknak arra, hogy fokozzák a megfigyeléseket, beleértve a beépített ügynökök használatát.
A titkosszolgálat döntésének az volt az alapja, hogy készült egy 1100 oldalas jelentés a pártról. A pénteki döntés alapján a BfV fokozott megfigyelés alá vonhatná a pártot, amely a legnagyobb ellenzéki erő a német szövetségi törvényhozásban, és a legutóbbi választáson a második legnagyobb politikai erővé vált az országban. (hvg.hu)