Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Nagyvárad négy-öt vasút(villamos) vonalat villamosít és felújít a vásárhelyi árából

Gazdaság
2023.11.14.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Nagyvárad ugyanis a környező, kisebb településeket kívánja összekötni a várossal. 

Elvileg tervben van egy, mintegy 70 kilométeres Debrecen-Nagyvárad vonal, de a szegeder.hu azt írja, hogy a nagyváradi önkormányzatot még nem keresték meg az ügyben, bár a debreceni önkormányzat már elkészítette a megvalósíthatósági tanulmányt.

A projekt teljes költségvetése mintegy 235 millió euró, amely mintegy 85-90 milliárd forint, amelyet az Európai Unió finanszíroz. A Krónika online portál azt írja, hogy a tervek szerint a közbeszerzési pályázatot és a forgalmi tanulmányt az év végéig elkészítik, a finanszírozási szerződést pedig jövő év elején írják alá. Az EU több vasútvillamos-projektet is támogat Romániában, például Temesvár is tervez hasonlót.

A vasútvillamos Nagyváradot kötné össze a környező településekkel, a projekt magában foglalja a meglévő villamosvonalak bővítését és bizonyos vasútvonalak felújítását és villamosítását is, valamint a projekt keretében hibrid és elektromos, kétirányú szerelvényeket is beszereznek.


Az új vonalakkal kötött pályán kapcsolják össze Nagyváraddal az agglomerációs övezet településeit - Fotó: Bihar megyei önkormányzat

Szintén a Szegeder emelte ki, hogy a Szegeddel szinte megegyező méretű Nagyváradon a négy vonal összesen 40–50 kilométer új vagy felújított pályát jelent, tehát körülbelül a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvillamos vonal árával azonosan. (hódpress)

Címlapkép forrása: HamPage
nagyvárad
vasútvillamos
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.11.14. - 09:01
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Havi 20 milliárd forinttal nő a kórházak adóssága

    Havi 20 milliárd forinttal nő a kórházak adóssága

  • Letartóztatták Jay Leno egyik kedvenc szerelőjét

    Letartóztatták Jay Leno egyik kedvenc szerelőjét

  • Belügyi szigor a testnevelésben: veszélyben az iskolai sportkörök és kisebb sportegyesületek

    Belügyi szigor a testnevelésben: veszélyben az iskolai sportkörök és kisebb sportegyesületek

  • Motorosokat áldottak meg az erdélyi Tolvajos-tetőn

    Motorosokat áldottak meg az erdélyi Tolvajos-tetőn

  • Bezárt az állami pénzből tuningolt vidámpark, amit maga Rogán adott át

    Bezárt az állami pénzből tuningolt vidámpark, amit maga Rogán adott át

  • Több mint 300 kilométer per órás sebességgel, függőlegesen csapódhatott a földbe a Ráckeresztúrnál lezuhant repülőgép

    Több mint 300 kilométer per órás sebességgel, függőlegesen csapódhatott a földbe a Ráckeresztúrnál lezuhant repülőgép

  • Orbán bejelentett valamit, Magyar Péter pedig az óvóhelyekről kérdezte

    Orbán bejelentett valamit, Magyar Péter pedig az óvóhelyekről kérdezte

  • Majka: Nem arra adtunk felhatalmazást az országainkat irányító politikusoknak, hogy uszítsanak, gyűlöletet keltsenek

    Majka: Nem arra adtunk felhatalmazást az országainkat irányító politikusoknak, hogy uszítsanak, gyűlöletet keltsenek

  • Földrengés volt a magyar határ közelében, sok helyen lehetett érezni

    Földrengés volt a magyar határ közelében, sok helyen lehetett érezni

  • Vége a rendhagyó hegyvidéki előválasztásnak, több mint hatezren szavazhattak

    Vége a rendhagyó hegyvidéki előválasztásnak, több mint hatezren szavazhattak

  • Közeledik a hidegfront, heves zivatar is lehet

    Közeledik a hidegfront, heves zivatar is lehet

  • Békés megyében kezdi országjárását Magyar Péter

    Békés megyében kezdi országjárását Magyar Péter

  • Drogpolitikáról vitázna Deutsch Tamással a Kutyapárt a marihuána világnapján

    Drogpolitikáról vitázna Deutsch Tamással a Kutyapárt a marihuána világnapján

  • Kína csődközelben

    Kína csődközelben

  • A Momentum a kutyapártos Kovács Gergely letartóztatásával riogat

    A Momentum a kutyapártos Kovács Gergely letartóztatásával riogat

  • Magyar Péter meghámozta a lufit

    Magyar Péter meghámozta a lufit

  • A zöld energia mítosza

    A zöld energia mítosza

  • Nem véletlenül nem nyúlt bele a Nemzeti Választási Iroda Magyar Péter „pártbulijába”

    Nem véletlenül nem nyúlt bele a Nemzeti Választási Iroda Magyar Péter „pártbulijába”

  • Melyik a legjobb a hatból?

    Melyik a legjobb a hatból?

  • Azért volt nálunk átlagon felül drága az élelmiszer, mert megnövelték a forgalmi adókat

    Azért volt nálunk átlagon felül drága az élelmiszer, mert megnövelték a forgalmi adókat

  • Visszalépett a helyszín, bizonytalan a jövő heti brüsszeli konzervatív konferencia sorsa, ahol Orbán Viktor is felszólalt volna

    Visszalépett a helyszín, bizonytalan a jövő heti brüsszeli konzervatív konferencia sorsa, ahol Orbán Viktor is felszólalt volna

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element