A nagy kérdés az, mi lesz, ha az amerikaiak tényleg radikálisan csökkentik vagy éppenséggel leállítják Ukrajna katonai-gazdasági támogatását.
Ahogy közeledik az amerikai elnökválasztás, és ahogy Donald Trump tartja magát – egyelőre a republikánusok saját elnökjelöltversenyében –, úgy alakulhat ki pánikhelyzet Európában, Ukrajnában.
A nagy kérdés az, mi lesz, ha az amerikaiak tényleg radikálisan csökkentik vagy éppenséggel leállítják Ukrajna katonai-gazdasági támogatását. Mi lesz Európával, az EU-val, amelyben erősödik az Ukrajna-fáradtság és a felismerés, hogy nem boldogulnak? Túl nagy nekik az amerikai cipő, hogy átvállalják Washingtontól az ukránok fő támogatója szerepét. Az Egyesült Államokat Ukrajna mellett leköti, hadiipari kapacitásait megosztja a Washington számára nem kevésbé fontos gázai háború és a Tajvan miatti kínai–amerikai konfliktus.
Át kell állítani az egész uniós gazdaságot a militarizálódás vágányára, hadigazdaságot vezetni be Európában, és még az atomfegyverek kelet-közép-európai állomásoztatása is napirenden van – hallani. Jacek Siewiera, a lengyel belbiztonsági szolgálat, a BBN vezetője megpengette a húrokat, hogy az amerikai Nuclear Sharing – atom(fegyver)-megosztás – programban ugyan nem ragaszkodnak amerikai atomfegyverek lengyelországi állomásoztatásához, de mindenképpen be kell szerelni az új lengyel F–35A ötödik generációs, lopakodó szuper-vadászbombázókba az atomfegyver-indítást lehetővé tevő szerkezeteket. Szerencsére az EU hatalmas apparátusa, miként egy óriási tankhajó az óceánon, roppant lassan fordul új irányba. Ez esetünkben támogatja az ilyen javaslatok „megérlelését”, adott esetben elvetését.
Ukrajna egyik legnagyobb gondja a tüzérségi lőszerek hiánya. Az európai hadiipar koordinálásának 2017 óta működik a gyűjtőszervezete, a PESCO (Permanent Structured Cooperation – Állandó Strukturált Együttműködés), amely beleilleszkedik az EU közös biztonsági és védelmi politikájába (CSDP), de az ukrán lőszerutánpótlást ez sem képes megoldani. Azaz a szerkezeti-szervezeti keretek felálltak, sok vonalon folyik az egyeztetés – más kérdés, hogy ehhez megvan-e a két legfontosabb keretadottság, a politikai akarat és a pénzügyi háttér.
Ami az anyagi hátteret illeti, ahogy a mondás tartja, ha van akarat, akkor lesz hozzá pénz is… Hogy ez az európai hadiipari-katonai együttműködésben is így van-e, vitatott. Kulcsfontosságú lenne az USA mint a NATO gerince álláspontja.
De az elnökválasztással, belső dolgaival elfoglalt Amerikának nincs ideje az Európával való hadiipari-katonai együttműködési kérdések boncolgatására.
Emellett, ha Donald Trump kerül az elnöki székbe, sok minden megváltozhat – noha az USA (Kanadával és Norvégiával együtt) már évekkel ezelőtt, még a Trump elnöki ciklusban jelezte, érdekelné a PESCO-ban való részvétel. Nem könnyíti a helyzetet, hogy az európai hadiipar a hasonló profilú amerikai versenytársa (egyes esetekben kooperációs partnere) is – erre példa a Boeing–Airbus-versengés mind a hadiiparban, mind a polgári szférában.
Nemhogy az EU-gazdaságok katonai sínekre való átállítását, de még az uniós viszonylatban nem túlzottan nagy, 20 milliárd eurós katonai támogatást is ellennyomás fogadta a tagországokban, pedig mint Josep Borrell az EU külügyi és biztonságpolitikai főmegbízottja fogalmazott, a húszmilliárdot négy évre elosztva évi 5 milliárdról lenne szó.
Az unió 2022. február végétől 2023 novemberéig mintegy 25 milliárd euró értékben küldött fegyvereket, hadianyagot Ukrajnának.
Azaz a Borrell-féle húszmilliárdos előterjesztés lényegesen csökkentené a tagországok kifejezetten katonai célú támogatását (a fentebb említett huszonöt milliárdhoz képest, amit a tagok bő másfél év alatt adtak katonai eszközök formájában az ukránoknak). Mindezt beleillesztenék a 2021-ben elfogadott és felállított Európai Békekeretbe (European Peace Facility – EPF), amely nevéhez hűen afféle összefoglaló pénzügyi keret lenne.
Tavaly tovább nőtt az EU-n belül is a különféle új védelmi célú intézmények gründolása. A jelenséget, amikor a cselekvést mindenféle új szervezetek, rendszerek felállításával igyekeznek álcázni, a Merkel-korszakban Németországban „Aktionismus”-nak (látszatakciózásnak) nevezték. Hasonlóan jellemzik az oroszországiak és az ukránok kísérleteit, hogy katonailag jelentéktelen, de mutatós haditetteket „sorsfordítóként” állítsanak be a kommunikációjukban.
Mindenesetre az EU elvben tavaly 1,2 milliárd euróval támogatta az unióban a katonai kutatási-fejlesztési projekteket, hogy közösen kialakítsák a stratégiai jelentőségű védelmi képességeket és technológiákat. Hogy ezeknek a hatása mennyire korlátozott, azt az egyelőre csak papíron létező nagy európai lőszergyártó program is jelzi. Az EU most szembesül a tényekkel: nemhogy rövid idő alatt képtelen lesz megfelelő mennyiségű – elsősorban tüzérségi, 155 milliméteres – lőszerrel ellátni Ukrajnát, hanem a hosszabb távú kilátások sem jók.
Ezt a programot, amely az unió egyik legnagyobbnak tartott saját védelmi projektje, a European Defence Fund – EDF, Európai Védelmi Alap finanszírozza. E mellett külön alapból (EU Defence Innovation Scheme – EUDIS, EU Védelmi Újítási Rendszer) ösztönzik az innovációt. Aminek láthatóan két kiemelt iránya van, az informatika, amit „fehér” hekkerek vetélkedőivel (hackathons) ösztönöznek és a dróntechnológia. Az EU nem viszi túlzásba a támogatást, az ágazatba áramló kockázati magántőkealapokat évi 20 millió euróval segítené, ami 2027-ig évi 100 millióra nőhet. Az Európai Bizottság illetékesei ennek a támogatásnak az intézményesítésére tavaly tavasszal javasolták a Védelmi Tőketámogatási Lehetőséget (DEF). (vg.hu)