Mit adott nekünk magyaroknak, a tankötelezettségi korhatár leszállítása?

– Ma már, látva, hogy az iskolából „kikopott” fiatalok milyen életutat jártak be, a tanárok jelentős része sem támogatná a tankötelezettségi korhatár csökkentését. Főleg a leginkább érintett kistelepüléseken jellemző, hogy a tanárok szemtanúi lesznek egykori diákjaik nehéz sorsának, és közben az is kiderült, az iskolákban nem lett sokkal könnyebb az élet és a tanítás attól, hogy ezek a gyerekek nincsenek ott – mondta a Népszavának Németh Szilvia oktatáskutató.

Azzal kapcsolatban kereste meg a lap, hogy egy nemrég a Munkaerőpiaci Tükörben megjelent, „A kötelező iskolalátogatási korhatár csökkentésének munkapiaci és gyermekvállalási hatásai” című tanulmányból – amelyet Adamecz Anna, Prinz Dániel és Szabó-Morvai Ágnes jegyez – kiderült: nyomuk sincs a munkaerőpiacon azoknak a fiataloknak, akik a tankötelezettségi korhatár leszállításának következtében estek ki az oktatásból. A kormány 2012-ben csökkentette 18-ról 16 évre a korhatárt, többek között a munkaerőpiac igényeivel indokolva a döntést.

„A szakpolitika-alkotói elképzelésekkel ellentétben a korhatár csökkentése alig befolyásolta a fiatalok elhelyezkedési esélyeit. Ez az eredmény logikusnak tűnik annak fényében, hogy a lemorzsolódó fiatalok munkatapasztalat és középfokú végzettség hiányában valószínűleg rossz esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon. Ráadásul az oktatásból való lemorzsolódásnak erős negatív üzenete lehet a munkáltatók felé a fiatal képességeit, termelékenységét illetően” – állapítja meg a tanulmány, amelyből kiderül, hogy

a 16 és 18 éves kor között lemorzsolódott diákok 58 százaléka egyáltalán nem tudott elhelyezkedni. Azok, akiknek sikerült, átlagosan 3,5 hónapig tudtak állásban maradni.

A munkaerőpiacon elhelyezkedők több mint fele olyan állásban dolgozott, ahol semmilyen szakképesítésre nem volt szükség, például takarító, kukás vagy rakodómunkás volt.

Idősebb korban már nem látszanak a különbségek a végzettségeknél, vagyis a lemorzsolódó 16-18 évesek valószínűleg akkor sem végeztek volna gimnáziumban vagy a szakképzésben, ha 18 éves korukig koptatják az iskolapadot. Ebből nem az következik, hogy ez egy jó intézkedés volt, csak az, hogy az iskolarendszer korábban sem tudott mit kezdeni a hátrányos helyzetű gyerekek egy részével, pedig az esélyeiket minden, az iskolában eltöltött év javítaná. „Az iskolarendszerből 16 évesen kikerülő, szegregátumban, izolált körülmények között élő fiatal hátránya behozhatatlan. Nem azért, mert motiválatlan, vagy nehezen kezelhető, hanem azért, mert egyszerűen nem adunk teret arra, hogy a problémamegoldó képessége, a szövegértése, a szociális kompetenciái fejlődjenek. Az iskolai közegben még egy rosszul teljesítő tanulónak is csiszolódnak, fejlődnek a kompetenciái, és amíg ott van, van esélye arra, hogy eljusson egy olyan szintre, hogy képes legyen az önálló munkavégzésre” – mondja Németh Szilvia.

Az intézkedés kudarca hamar nyilvánvalóvá vált, bár ezt hivatalosan nem ismerte el a kormányzat. Ugyanakkor Pokorni Zoltán egykori oktatási miniszter még 2018-ban egy szakmai beszélgetésen azt mondta: „A tankötelezettség korhatárának 16 évre csökkentése valóban helytelen lépés volt. Joggal és okkal lehet szidni azt a kormányt, amelyik ezt megtette. (…)

Most látjuk, micsoda ára van: évente tízezer gyerek megy a lecsóba. Évente tízezerrel növeljük a majdani munkanélküliek és közmunkások táborát”.

A helyzet azóta sem lett jobb, az intézkedést azóta sem vonták vissza, és párhuzamosan nem indultak olyan célzott programok, amelyek segítenének benntartani a veszélyeztetett gyerekeket az iskolákban, vagy segítenék a visszatérést a tanulás világába. Bár a hungarikumnak számító tanoda programok – amelyekben civil szervezetek délutáni iskolától független foglalkozást kínálnak roma, hátrányos helyzetű fiataloknak – képesek javítani a gyerekek helyzetén, ezek állandó finanszírozási bizonytalanságokkal küzdenek, amióta nem uniós, hanem állami pénzből működnek.

Léteznek más országok is, ahol a tankötelezettségi korhatár 16 év, vagy akár alacsonyabb. Viszont nagy különbség, hogy ezekben az országokban nagyon masszív szociális- és mentori támogató rendszer működik. 

Az nem működőképes gyakorlat, hogy levisszük a korhatárt, de ezzel párhuzamosan nem rendelünk sűrű védőhálót az iskolarendszerből kilépő fiatalok köré – fogalmazott Németh Szilvia. Úgy gondolja, ilyen szempontból az állam számára az is egyszerűbb megoldásnak számított, hogy 18 éves korig kötelezték az iskolában maradásra a lemorzsolódással veszélyeztetett fiatalokat, extra segítség nélkül. „A tankötelezettség 16 éves korra szállításakor sok pedagógustól lehetett hallani, hogy az iskola majd fellélegzik, mert a sok túlkoros fiatal nem fogja hátráltatni a többieket a tanulásban. A tapasztalataim szerint mindig akkor alakul ki egy ilyen tarthatatlan állapot az osztályteremben, amikor ezeket a problémákat nem kezelik időben pedagógiai módszerekkel. Valóban nagy nehézség, ha egy 14 éves van a 10 éves gyerekek között. De a megoldás nem az, hogy minél előbb kitesszük őt, hanem megpróbálunk más megoldást, egyéni- vagy kiscsoportos fejlesztést biztosítani számára bizonyos tantárgyak esetében. Sőt, ha van egy tudatos, differenciált pedagógiai alapokon nyugvó, fejlesztés orientált intézményi gyakorlat, ezek a helyzetek ki sem alakulnak” – mondja.

Az említett kutatás egyébként azt is megállapítja, hogy

az intézkedéssel párhuzamosan a 16-18 évesek körében több lett a tinédzserkori terhesség: 28 százalékkal emelkedett a születések és 16 százalékkal az abortuszok száma. 

Nem meglepő módon mindez fokozottan igaz a hátrányosabb helyzetű tanulók esetében. Németh Szilvia is megerősíti, hogy az utóbbi években egyre több tizenéves lánnyal találkoznak a Biztos Kezdet Gyerekházakban, amelyek a hátrányos helyzetű közegekben nyújtanak segítséget az anyává válás, a kisgyerekkori nevelés kihívásaiban. „Szembetűnő, hogy újra megjelentek a 15-16 éves anyák ezekben a gyerekházakban, és a vezetők beszámolói szerint minden évben egyre több olyan tinédzser lány van, aki már a saját gyerekével jár ide. És az még a szerencsésebb esetnek tekinthető, ha valaki megjelenik ezekben a gyerekházakban és segítséget kér” – mondja a kutató. „Szívbe markoló hallani, amikor egy nyolcadikos általános iskolás gyerek a fókuszcsoportos interjúk során arra a kérdésre, hogy mi az a szakma, amit elképzel magának, azt válaszolja, hogy közmunkás szeretne lenni. Az izolált, szegregátumokban élő gyerekek egy része számára ez az egyetlen jövőkép, ami önmagában egy zsákutca” – teszi hozzá.

A tanulmányaikat 16 évesen befejezők között vannak, akik a nyolc osztályt sem tudják elvégezni, de a leggyakoribb lemorzsolódási pont az általános iskolából a középiskolába való átmenet után történik. Ennek csak részben oka a sorozatos iskolai kudarcélmény, viszont azok esetében, akik tovább tanulnak, ilyenkor ütközik ki igazán az alapvető életvezetéshez, döntéshozatalhoz, problémamegoldáshoz szükséges kompetenciák hiánya. „Ilyenkor egy kistelepülési gyereknek már be kell járnia egy nagyobb településre, és sokszor önmagában az ingázás, az utazás olyan tervezést igényel, ami nehézséget okoz. Van egy tudásbeli hátránya, amit nem tud ledolgozni és sokszor a közeg sem befogadó, például egy roma gyerek esetében. Közben otthon a családnak szüksége van rá, akár arra, hogy pénzt keressen idénymunkával, vagy segítsen a háztartásban, sok gyerek esetében a kisebbekre kell vigyázni. A gyerek őrlődik a középosztálybeli életmódot reprodukáló iskola, és a család elvárásai között. Ha ilyenkor nincs egy olyan felelős személy, akár pedagógus, iskolapszichológus, szociális munkás, mentor vagy akár egy kortárs tanácsadó, nagyon könnyű az első kilépési pontnál abbahagyni az iskolát” – fogalmaz Németh Szilvia, aki szerint elengedhetetlen lenne ezek köré a fiatalok köré megfelelős szociális hálót szőni.

Az iskolának nagyon fontos pedagógiai feladata lenne, hogy felismerjék és segítsék ezeket a lemorzsolódással veszélyeztetett gyerekeket. 

Ez ugyanolyan fontos, mint a tudásátadás. Sok pedagógus van, aki így ment meg gyerekeket, de ennek a valódi intézményi keretei többnyire hiányoznak” – tette hozzá az oktatáskutató.

 

(Népszava)