Az állami kutatóhelyeken dolgozó közel ötezer kutató bére továbbra is jelentősen elmarad a diplomás átlagfizetésektől, sőt, számításaink szerint az átlagbérnél is alig magasabb a hazai kutatók bére.
2022-ben átlagosan 580 ezer forint bruttó bért keresett egy magyarországi, állami kutatóhelynél dolgozó kutató. Ez nem csak a diplomás béreknél alacsonyabb, hanem a tavaly gyorsan híressé vált, a buszok hátuljára ragasztott hirdetések alapján egy buszsofőr bérénél is, aki bruttó százezer forinttal keres többet a fővárosban, mint a kiemelkedő szaktudással rendelkező tudományos kutatók. - írja a g7.hu
Ahhoz, hogy valaki kutató lehessen, az egyetemi diploma után legalább még négy évig doktori tanulmányokat kell folytatnia, így 28 éves kora előtt nem is kezdhet keresni. Ezt követően nem túl vonzó bér várja a frissen végzetteket: a tudományos teljesítmény függvényében bruttó 300-470 ezer forintos fizetést kínálnak.
A tudományos karriert a középfokú végzettség minimálbérével lehet ma Magyarországon megkezdeni.
A tapasztalattal és elért eredményekkel mindez gyorsan növekedhet, és nagy szerepe van ezen a területen a pályázatoknak. Mind a hazai tudományfinanszírozási pályázatokon, de még inkább az uniós, közvetlen brüsszeli kiírású projekteken jelentős forrásokhoz lehet jutni, amivel a sikeres kutatók jelentősen növelhetik fizetésüket. A Pálinkás József Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnök által 2009-ben életre hívott Lendület program keretében a nemzetközi szinten is kimagasló kutatók juthatnak támogatásokhoz, amit a bérekre is fordítanak.
A fenti átlagfizetésekben azonban már ezek az egyéb források is javarészt benne vannak. A bérdinamika pedig azért is elszomorító, mert 2021 novemberében azon év július 1-jéig visszamenőlegesen 30 százalékos kutatói béremelést jelentettek be az MTA-tól az államhoz átvett kutatóintézeteknél. Ennek azonban nem sok hatása volt, hiszen ez az országos béremelkedés követését is csak részben tudta lekövetni.
2019-ben a kutatóintézetekben dolgozó kutatók átlagbére a diplomás fizetések átlagának 74 százaléka volt, 2021-re ez 77 százalékig emelkedett, ám 2022-ben visszacsúszott 72 százalékra. Mivel az állam 2019-ben azért hozta létre az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH), és vette át az MTA-tól a kutatóintézetek irányítását, hogy a jobb minőséget segítse, emelje a béreket, kíváncsiak voltunk, mit gondol erről az állami szervezet.
Az ELKH titkárságánál erre azonban nem tudtak választ adni arra, hogyan is alakultak az elmúlt évek kutatói bérei, arra hivatkozva hogy az alájuk tartozó kutatóintézetek önálló költségvetési intézmények (a részletes válasz a csillagra kattintva olvasható *). Mivel az állami tudományos kutatási hálózat vezetőjének nem állt rendelkezésére, és/vagy nem követi a kutatói fizetéseket, ezért az intézmények éves beszámolói alapján állítottuk össze a fent ismertetett számokat. Csak a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) honlapján nem voltak elérhetők közérdekű adatok, illetve e-mailes megkeresésünkre sem reagáltak.
Az átlagbérbe az alapbér mellett a normatív jutalmakat, projektjutalmakat vettük bele, a végkielégítést, cafetériát és költségtérítéseket nem. Ezek alapján az intézetek minden dolgozójára vetítve azt láthattuk, hogy nagyok a különbségek.
Az intézeteknél nem csak kutatók dolgoznak, de ha az ő bérüket vizsgáljuk, az sem érdemben sokkal magasabb. 2020 óta csak képzettség szerinti bontásban érhető el a beszámolókból a kutatóintézetek bérstatisztikája ez alapján körülbelül 7 százalékkal volt magasabb a fizetésük, mint az intézeti átlag.
Három eltérő területen működő intézet részletes adatait vizsgálva az látható, hogy nincsenek túl nagy különbségek a vezetők, a felsőfokú végzettséggel rendelkező kutatók és a középfokú, illetve fizikai dolgozók bére között sem. A figyelembe vett alapbér és normatív jutalmak mellett pedig csak a végkielégítés, jubileumi jutalmak jelentenek érdemi jövedelmet.
Európai szinten sereghajtó kutatói bérek
Nehéz azt megítélni, hogy mennyire megfelelők a kutatói bérek, és hogy mit gondolnak erről maguk a kutatók. Kevés információ áll erre rendelkezésre, de az Európai Bizottság néhány évente készített egy felmérést a kutatók körében. Legutóbb 2020-ban volt adatfelvétel, a More-4 nevű projekt keretében. Összesen 4 ezer kutatót kérdeztek meg.
Ez alapján a magyar kutatók az átlagosnál kevésbé elégedettek a fizetésükkel, illetve kevésbé gondolják úgy, hogy a piacon elhelyezkedve ugyanazzal a szaktudással ne kaphatnának magasabb jövedelmet.
A 31 vizsgált országban a magyarországi kutatóknál csak öt másik országban voltak elégedetlenebbek a kutatók a bérükkel (Lengyelország, Észtország, Litvánia, Szlovákia, Görögország). A magyar 47 százalékos elégedettségi ráta nagyban elmarad az uniós 70 százalékos átlagtól.
Az EU egészétben a kutatók 10 százaléka gondolta úgy hogy többet keres jelenlegi munkájában, mint amennyit egy piaci vállalkozásoknál kapnak a szaktudásával. Ez hazánkban magasabb ugyan 12 százalékkal, de ezzel pontosan a középmezőnyben helyezkedünk el.
A kutatói bérekre nem érhető el egységes felmérés Európában, ezt a legrészletesebben az Eurostat 2018-as kereseti struktúra felmérése tartalmazza. A foglalkozás, végzettség, nem és a munkahelyen töltött idő mind kihatással van a bérekre, de akármilyen változatokat hasonlítunk is össze, az összkép ugyanaz: csak a bolgár kutatók keresnek rosszabbul a magyaroknál az EU-ban.
Az alábbi ábra egy 40 éves férfi kutatási vezető elérhető bruttó órabérét mutatja meg az EU országokban, a 2018-as adtok alapján 2022-es jövedelemszintre emelve (a csillaggal jelölt országoknál a fővárosi régió bérei), nem az országos átlag).
Nem jöttek a beígért kormányzati források
Az MTA átalakítása és a kutatóhelyek leválasztása és az ELKH-ba szervezése nagy visszhangot és sok kritikát váltott ki. De igazság szerint nem történt érdemi változás: ugyanazok a kutatóhelyek, nagyjából ugyanúgy működnek ma is tovább, mint amikor még az MTA volt a fenntartója.
Palkovics László egykori innovációs miniszter még 2020-ban arról beszélt, hogy történelmi lehetőség kapujában áll a magyar tudomány, és sosem látott többletforrások jönnek. A miniszter azonban nem mondott igazat: ha az elmúlt évek költségvetési zárszámadásait megnézzük, leginkább annyit látni, hogy azon kívül, hogy átnevezték a kutatóhálózatot, és teljesen feleslegesen töltöttek időt az átszervezéssel, forrás nem lett több.
Forintosítva ugyan nőttek a kiadások, de a költségvetés kiadásainak arányaiban inkább csökkent a kutatóhálózatra fordított kiadások aránya, míg a GDP-hez mérten 2022-ben sikerült egy enyhe növekedést elérni.
A kormányzat az ígéreteivel ellentétben érdemben nem növelte a magyar tudomány finanszírozását, maradt a helyben topogás.
A források elapadtak, a kutatók elmentek
A tudományos kutatók életpályája során fontos szerepe van a nemzetközi mobilitásnak, a külföldön eltöltött ösztöndíj, munkavállalás sokban segíti a nemzetközi tudományos kapcsolatok fejlesztését, az eredményeket és a közös nemzetközi forrásbevonást. Ebből a szempontból tehát kifejezetten előnyös, ha egy kicsi, a fejlett országoknál szegényebb országból, amilyen hazánk is, karrierjük egy részét külföldön töltik a kutatók.
Ideális esetben a legfrissebb tudással felvértezve hazatérhetnek a befutott kutatók, olyan kutatócsoportokat létrehozva, amelyek nemzetközi szinten is jelentős eredményeket tudnak elérni – ezt a célt szolgálta a Lendület program, és ez jól is működött. Nem igazán készült azonban Magyarországon olyan elemzés, ami azt vizsgálta, hogy mennyien mentek el, és mennyien jöttek vissza.
A tudományos teljesítmény leinkább elismert mérésére a tudományos publikációk száma és ezek idézettsége használható. A megjelenő tanulmányoknál a szerző neve mellett annak intézményét és országát is meg kell adni. Egy kezdeményezés (MDIPR)pedig erre építve készített egy összetett adatbázist, ami az egyes országok intézményeiben publikáló kutatók számát és országváltását követi le.
A régió országai közül már a magyar kutatók vándorolnak ki leginkább, 2008-2010 után volt látványos megugrás. Korábban azonban sok kutatót is vonzott hazánk, így a ki- és bevándorló kutatók egyenlegében a felső harmadban volt. 2010 után a kissé emelkedő kivándorlást a visszaeső bevándorlás is követte.
Az utóbbi években a magyar kutatók vándorlási egyenlege lett a legrosszabb a régiós országok közül.
Fontos kiemelni, hogy nem állampolgárság, hanem a kutató korábbi intézete alapján mért adatokról van szó, így ha egy román állampolgár magyar intézetnél publikált, és ezután publikált egy román vagy svéd intézetnél, akkor kivándorlónak számít, ahogy egy külföldről hazatérő magyar kutató is bevándorlónak.
A magyar kutatók kivándorlása számában is jelentős, 2010 után évről évre növekvő, 300 főnél is több kutató hagyta el hazánkat.
Nemzetközileg is a vesztesek közé tartozik Magyarország, a 220 rangsorolt ország és terület közöl a 41. legrosszabb helyen végeztünk az legutóbbi öt év (2013-2018) vándorlási egyenlege alapján. Alapvetően elmaradt országok végeztek csak mögöttünk, az érdemben rosszabbul szereplő fejlettebb országok közül Spanyolországot és Olaszországot érdemes kiemelni.
Míg Magyarországon a magyar tehetségek hazacsábítása az áhított cél, Csehország és Lengyelország messze túllépett ezen: a nyugati országokból tudnak befutott kutatókat bevonzani. A korábban hasonló cseh és lengyel tudományos teljesítmény messze a magyar előtt jár, jól átgondolt stratégiával, az uniós pénzeket az oktatásba és a tudományba irányítva nagyot tudtak előre lepni.
Gyakori tévképzet, hogy Magyarországon a szocialista időkből örökölt, túl sok állami kutatóhely van.
Azonban a régiós összehasonlításban az látható, hogy az állami fenntartású magyar kutatóhálózatban a foglalkoztatottak száma összlétszámához viszonyítva átlagos. A magyar érték az osztrák és német értékekkel is közel megegyezik. (Lengyelország esetében az intézményrendszer átalakítása áll az adatváltozás hátterében.)
Egyenlők és egyenlőbbek
A kutatóhálózat MTA-tól történő átvételének egyik fő indoka a kiválóság támogatása volt. A tudomány szótárában ez az eredményes kutatók támogatását jelenti. Való igaz, hogy nagyon vegyes a magyarországi tudományterületek, kutatóintézetek nemzetközi láthatósága, sikeressége, uniós és egyéb külföldi forrás bevonási képessége.
Bár sokan attól féltek, hogy a társadalomtudományi területen elbocsájtási hullám indul be, igazság szerint nem történt semmi. Sőt, talán a tiltakozásoktól való félelem miatt továbbra is pozíciójukban maradtak olyan kutatók, akiknek teljesítménye erős kérdőjeleket vet fel.
A bérezés kapcsán is felmerülhet, hogy ugyan néhány intézetben magasabbak a bérek, de mások is az elvárások. A nemzetközileg is elismert kutatóinézeteknél elvárják, hogy a kutatóik teljes munkaidejüket az ottani feladataikkal töltsék, míg a kevésbé sikereseknél az alacsonyabb bérek együtt járnak az álláshalmozással: a kutatás mellett egyetemi oktatást és/vagy vállalati tanácsadást, egyéb munkákat is vállalnak.
Ugyan itthon is lehet jó fizetéshez jutni, de erre akkor van a legjobb esély, ha ezt a kutató önmagának szervezi meg nemzetközi kapcsolatrendszer és külföldi források segítségével. Forrásaink szerint a nemzetközi kutató, aki nemzetközileg is elismert, aktívan és eredményesen pályázatik nemzetközi forrásokra, a legmagasabbnak számító hazai fizetésű, bruttó 2 millió forintot elérő légirányítói bérrel megegyező bevételhez is juthatnak.
Az egyes tudományterületeken nagyon eltérő lehetőségek adódnak erre, mert egészen más egy olyan műhelyből indulni, ahol számos nemzetközileg elismert szakember dolgozik, mint egy olyanból, ahol senkinek nincsen még egy angol nyelvű publikációja sem. Sajnálatos módok az ELKH-nak nem sikerült ezeket a problémákat kezelni, a legjobbak kompenzálására pedig nem kellene óriási összegeket fordítani.
Egyes területeken a kormányzati jószándék jelent nehézséget: orvosi területen a klinikumban dolgozó kutatók akár havi bruttó 2 millió forintos orvosbérével nehezen lehetne versenyezni az orvosi egyetemeken vagy kutatóinézeteknél a pre-klinkai területeken. Ide tartoznak azok az orvosi területek, amik nem a kórházakhoz, betegellátáshoz tartoznak – például a gyógyszerfejlesztés is.
Egyrészt örvendetes, hogy legalább a klinikai kutatásoknál sikerült az utánpótlás ösztönzését megoldani azzal, hogy a körübelül 700 ezer forintos rezidensi bér mellé a doktori tanulmányok havi 180 ezer forintos ösztöndíját is megkapják a pályakezdők. Másrészt ez komoly bérfeszültséget teremtett a pre-klinikai területek és a már befutott kutatók felé is.
Magyarország érdeke az lenne, hogy stabil és kiszámítható életpályát hozzon létre a kutatói területen. Az ötezer állami kutatóintézetnél foglalkoztatott bérének európai szintre emelése nem jelentene érdemi költségvetési hatást, de stabilizálhatná a magyar tudomány helyzetét. Ezen a területen a legfontosabb a stabilitás lenne, hiszen gyorsan és nagy hatással lehet kutatókat elűzni, kutatócsoportokat szétrobbantani, felépíteni viszont évtizedes munkára és a már meglévő rendszerek működtetésénél nagyságrendekkel nagyobb forrásokra van szükség. (g7.hu)