A magyar médiában is hír volt, hogy a lengyel szejm törvényt hozott még áprilisban, amelyben regionális nyelvként ismerte el a sziléziai nyelvet.
A törvényt a kormánypártok megszavazták, a jobboldali-nacionalista ellenzék ellene voksolt. Andrzej Duda köztársasági elnök megvétózta a törvényt, amely így nem tudott hatályba lépni.
Az ügy hátteréről telefonon kérdeztük Tomasz Kamusellát, a skóciai St. Andrews Egyetem tanárát, akinek egyik fő érdeklődési köre a nyelvpolitika, különös tekintettel a Kelet- és Közép-Európa térségére. Maga is felső-sziléziai, aki használja és terjeszti ezt a nyelvet.
Kiket és miért zavar a sziléziai nyelv hivatalos elismerése Lengyelországban?
Egyszerű a válasz. Azokat a nacionalistákat zavarja, akik ma is a XIX. századból ránk maradt eszmék szerint gondolkoznak. Úgy vélik, hogy egy országban csak egy nemzet lehetséges, ez pedig egy nyelvet beszél. Ha elismernék más nyelvi, nemzeti közösségek létezését, mondják, az az állam széteséséhez vezetne, mert az adott közösség saját államiságot követelhetne.
De évtizedekkel ezelőtt a lengyel állam már elismerte a kasub nyelvet és a kasubok közösségét.
Az EU-csatlakozás feltétele volt, hogy a belépő állam teljesíti a koppenhágai kritériumokat, amelyek része az is, hogy elismeri a nemzeti kisebbségek jogait és a regionális nyelveket. Ennek jegyében fogadtak el 2005-ben törvényt a nemzeti kisebbségekről és ismerték el a kasubot regionális nyelvként. (A kasub körülbelül fél-százezer ember beszélt nyelvváltozat Észak-Lengyelországban, a tengermelléki, pomerániai vajdaságban.) Érdekes elem, hogy az összes lengyelországi elismert nemzeti kisebbség és nyelv a lakosság kevesebb, mint egy százalékára terjed ki. Ez tehát statisztikailag alig megfogható tömeg. A sziléziaiakkal viszont más a helyzet. A legutóbbi népszámláláson már nyolcszázezer ember (a lengyel népesség 3 százaléka) vallotta magát sziléziai nemzetiségűnek és félmillióan mondták, hogy minden nap beszélik a sziléziai nyelvet. Túl sok ember ez ahhoz, hogy a nacionalisták elismerjék a létezését.
Most viszont fordulat történt…
Amit lehet a választási matematika segítségével is értelmezni. A jobboldali, nacionalista erők és a liberális, baloldali tábor aránya szinte teljesen kiegyenlített volt. Így, ennek a 2-3 százaléknak a megnyerése a liberálisok szempontjából létfontosságú lett. Meg is ígérték a sziléziai nyelvi, kulturális jogok törvényesítését, és meg is tették ezt. A jobboldalnak viszont elég ereje van ahhoz, hogy megakadályozza a törvény életbe léptetését. Duda elnök a vétóval a jobboldali-nacionalista oldal megbízását teljesíti, ráadásul olyan bizarr érvet használ, miszerint a sziléziai nyelv elismerése veszélyeztetné a nemzet biztonságát az orosz neoimperialista fenyegetés által előállított helyzetben.
A nyelv és a politika összefüggésének kutatójaként hogyan értelmezi a helyzetet?
Hogy mi számít nyelvnek, mi pedig nyelvjárásnak, ez hatalmi döntés kérdése. Azt szokták mondani, hogy egy nyelvjárás valamely nyelvhez tartozik, de erről is a politikai akarat dönt. A norvégok többsége által beszélt nyelv a bokmål, ami másképpen mondva a dán nyelv norvég kiejtéssel. A dánok és norvégok kölcsönösen értik egymást, viszont a Wikipédia szócikkei két különböző nyelvről íródtak. A kölcsönös érthetőség sem minden, ezt is sokszor befolyásolja a motiváció. A portugálok kisebb nép, kevesebb gazdasági lehetőséggel, mint a spanyolok. Ők azt mondják, hogy értik spanyolt, azok viszont – talán motiváció hiányában – azt állítják, hogy a portugál érthetetlen számukra. Demokratikus államokban respektálják, ha a lakosság tekintélyes része – esetünkben bő félmillió ember – azt mondja a népszámláláskor, hogy mindennapjaiban a sziléziai nyelvet használja.
Tomasz Kamusella borúlátó, szerinte egyre inkább háttérbe szorul a sziléziai nyelv - Fotó: Mary Humphrey/St. Andrews University
A nyelv persze nem minden, sokat számít például a közös történelmi emlékezet is. Ez más Felső-Sziléziában, mint a többi lengyel területen?
Egészen más. Vegyük a közelmúltat. A terület nagy része 1945-ig a német birodalom része volt. Ez befolyásolta a kultúrát, a hagyományokat. A férfiak a német hadseregben szolgáltak. A lengyelek többnyire azt hiszik, hogy ez a térség a XVIII. század végén Lengyelország felosztásakor jutott a poroszoknak, pedig ez nem igaz, Szilézia a cseh korona országa volt, később Habsburg uralom alatt állt és 1742-ben az osztrák örökösödési háború után jutott a poroszoknak. De egy része megmaradt osztrák fennhatóság alatt 1918-ig, amikor részben lengyel, részben cseh lett. A háború után a német sziléziaiakat kitelepítették. Alsó Sziléziába, Wrocławba főleg a keleti végekből, a Szovjetunióhoz csatolt lengyel területekről jött a lakosság. Az ő történelmi emlékezetüket ez befolyásolja, a harmadik-negyedik nemzedékben alakul ki helyi tudat. Felső-Szilézia egészen más helyzet. A 2. világháború végén ez volt Európa egyetlen, szinte érintetlen nehézipari körzete. A németek vigyáztak rá, mert itt voltak a szénből benzint előállító üzemek, ugyanezért a szovjetek sem rombolták le. Szüksége volt Lengyelországnak a szakképzett munkaerőre, ezért az ittenieket autochton (őslakos) lakosságnak nyilvánították. A háború utáni években ez a térség adta az ország GDP-jének zömét. Lengyelnek nyilvánítottak minket, de bizalom nem volt: a felső-sziléziai sorkatonáknak nem adtak fegyvert a kezükbe, hanem a bányába küldték őket. A nyelv pedig viccforrásnak számított. A helybeliek viszonylag jól kerestek, de ez nem tartotta meg a lakosságot: 1952 és 1990 között nyolcszázezren költöztek Németországba. Azok is, akik maradtak, erősebb kapcsolatban voltak a külvilággal, mint a többi lengyel állampolgár. Közben folyt az ún. lengyelesítés: az iskolában nem volt szabad a sziléziait használni. Én is, emlékszem, mire felsős lettem, szégyelltem így megszólalni; ha a nagyapám sziléziaiul szólt hozzám, lengyelül válaszoltam. Ez mind a sajátos helyi identitást alakította.
Van-e regionális sziléziaiság? Tehát létezik-e összetartozás-érzés a csehországi, németországi és lengyelországi közösségek között?
Ilyet nem nagyon tapasztaltam, miközben van a csehországi, Ostrava, Opava környéki területen is helyi hagyományőrzés, és a nyelvi sajátosságoknak is vannak hagyományai. A tradíciókat őrzik Németországban is – főleg az áttelepültek egyesületeiben, ahol néha még beszélik is a nyelvet. A lengyelországi helyzettel összefüggésben látni kell, hogy a helyi nyelv, identitás és sajátos kultúra nem falusi folklór, hanem kifejezetten az iparvárosi munkáskörnyezetben őrződött meg. Ez is megkülönbözteti például a kasuboktól és más vidékektől, ahol a kommunizmus évtizedeiben a lokális identitások elmosódtak.
Annak ellenére, hogy a törvény nem tud életbe lépni, a sziléziai nyelv, a helyi kultúra létezik. Van-e magaskultúra ezen az el nem ismert nyelven?
Van, hiszen vannak sziléziai nyelvű színházi előadások, filmeket is szinkronizálnak e nyelvre, könyvek jelennek meg. Nem csak gyerekkönyvek, mint például Milne Micimackója, de lefordították sziléziaira Szczepan Twardoch regényét is, amit a sziléziai író lengyelül írt. Ugyanakkor borúlátó vagyok, mert ha nem vezetik be a térségben a nyelv iskolai oktatását, az egyre inkább a háttérbe szorul és folklórjelenséggé válik.
(Népszava)
