Egy budapesti, VII. kerületi lakásba van bejelentve Szergej Schneider, az orosz Mere-diszkontlánc alapító-tulajdonosa – tudta meg a Telex.
A rejtőzködő milliárdos évek óta ezt a címet használja, de a lap úgy tudja, igazából nem él a lakásban.
A Mere tavaly tavasszal került be a köztudatba, amikor kiderült, hogy a Szibériából elindult, a Lidlnél és az Aldinál is 20–30 százalékkal alacsonyabb árakat kínáló üzletlánc a magyarországi terjeszkedését készíti elő. Az akkori hírek megjelenése után hónapokig nem lehetett tudni, tényleg elindulnak-e valaha.
A Mere történetének egyik legérdekesebb részlete az alapító személye. Szergej Schneider a rendszerváltás után többféle üzlettel próbálkozott, az Oroszországban Szvetofor néven futó diszkontláncát még a kétezres években alapította Szibériában. Azóta több mint kétezer üzletük van, Schneider személyes vagyona pedig a Forbes becslése szerint 1,4 milliárd dollár, vagyis átszámolva körülbelül 540 milliárd forint.
Schneiderről óriási vagyona ellenére szinte semmit nem tudni. Az orosz sajtó rejtőzködő milliárdosként ír róla. Soha egyetlen újságnak sem nyilatkozott, és még egy kép sem érhető el róla az interneten. Korábban arról sem voltak érdemi információk, hogy melyik országban él, és részt vesz-e a cégei vezetésében, vagy a cégcsoport terjeszkedésének előkészítésében.
Schneider közeli rokonsága azonban ismert: testvére, Andrej Schneider a Mere-cégek egyik résztulajdonosa. A magyarországi cégeikben például Szergejnek 60–80, Andrejnek 10–20 százalékos tulajdonrésze van. Van egy A. Schneider nevű családtag is, aki bizonyos cégekben szintén társtulajdonos.
Budapestre van bejelentkezve
A Telex most megtudta, hogy Schneider a nemzetközi szerződések és dokumentumok aláírásakor évek óta egy budapesti lakcímet használ. A cím egy erzsébetvárosi bérház egyik harmadik emeleti lakását jelöli. Ez a cím szerepel a Mere franciaországi cégének alapító dokumentumában is.
A 2023-as dokumentum szerint Szergej testvére, Andrej egy máltai lakcímet használ. Ezt a papírt mindketten aláírták, tehát ők erősítették meg, hogy ezek valóban az ő lakcímeik. A Mere csehországi, Torgretail CZ néven futó cégének tulajdonosa A. Schneider, aki a cseh cégjegyzék adatai szerint szintén az erzsébetvárosi ingatlanba van bejelentkezve.
Ezt erősíti meg az is, hogy a lengyel cégjegyzék szerint Szergej Schneider a közép-amerikai Kis-Antillákhoz tartozó Grenada állampolgára, de Magyarországon él. A lengyel sajtó ez alapján következetesen magyarországi adóügyi illetékességű személyként ír róla, és a lengyel cégjegyzék adatai szerint magyarországi tartózkodási engedélye is van.
Nem valószínű, hogy ott élnének
Megnéztük a házat, ahol a dokumentumok szerint Szergej és A. Schneider élnek. A címen egy díszes, századforduló környékén épült bérház áll, amelynek a bejáratán egymás mellett sorakoznak az Airbnb-lakások kulcsait őrző széfek. Bár a ház harmadik emeletén lehet, hogy van egy kifejezetten nagy és elegáns utcára néző lakás, az épület nem úgy néz ki, mint amiben egy milliárdos él. A csengőknél az ominózus lakás száma mellett nem szerepel a Schneider név. (Ők a Shnayder formát használják, de ez sem szerepel.)
Az ingatlan tulajdoni lapja szerint egy 47 négyzetméteres, egyszobás lakásról van szó, ami 2012 óta egy moszkvai születésű orosz férfi tulajdonában van. Megkérdeztük Schneidert és a lakás tulajdonosát, hogy ki lakik ott, és ha nem Schneiderék, akkor miért használják ezt a címet, de a kérdéseinkre nem válaszoltak.
Kiszivárgott orosz adatbázisok szerint Schneideréknek Moszkvában egy luxuslakása, a város közelében pedig egy nagyobb dácsája van. Szintén kiszivárgott adatok szerint A. Schneider 2019-ben és 2023-ban is biztosan Oroszországban mozgott, és 2024-ben jelentkezett be a moszkvai luxuslakásukba.
Találttak olyan dokumentumokat, amelyek szerint 2022 elején, tehát még az orosz–ukrán háború kitörése előtt bejegyeztettek Magyarországon két olyan céget, amelyekben Szergej Schneider és Andrej Schneider résztulajdonosok voltak. A cégek azóta kényszertörlés alá kerültek, de érdekesség, hogy ezekben a dokumentumokban még mindketten egy, a szibériai Krasznojarszk városában lévő lakcímet jelöltek meg.
A Schneider-testvéreket Ukrajna még 2021 végén tette szankciós listára a Mere ukrajnai terjeszkedése miatt. Nagyon valószínű tehát, hogy a háború kitörése után, a szankciók esetleges következményeinek kikerülése érdekében kezdtek el európai lakcímeket használni.
A Telex, egy forrásától úgy értesült, hogy Szergej Schneider az elmúlt években rendszeresen járt Budapesten, legutóbb januárban és februárban is tárgyalt a helyi vezetőkkel a magyarországi Mere-üzletek megnyitásáról. (Telex)