Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Mélyponton a Fidesz-KDNP támogatottsága

Belföld
2024.03.26.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből.

Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 

Március elején a felnőtt népesség kicsivel több mint egynegyede (26 százalék) szimpatizált a Fidesz-KDNP-vel, a biztos szavazók 42 százaléka adta volna le a kormánypártokra a szavazatát. A legnagyobb ellenzéki párt továbbra is a DK, a pártot a felnőtt népesség több mint egytizede támogatja, ami a biztos szavazatok 18 százalékát jelentette volna egy „most vasárnap” megtartott parlamenti választáson.

Március elején a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP támogatottsága megegyezett (5 százalék), e pártok magabiztosan elérték volna a parlamenti küszöböt. A felnőtt népesség egyharmadának bizonytalan a pártpreferenciája, e csoport aránya az előző havi 3 százalékos visszaesés után, ezúttal további 1 százalékkal csökkent (33 százalék). 

Márciusban jelentős változás jelent nem csak februárhoz, hanem az előző évekhez képest is abban tekintetben, hogy az ún. kisebb, egyéb pártok szavazóinak aránya a teljes népesség körében és a biztos szavazók között is 3 százalékkal növekedett. A hónap első felében a biztos szavazók 7 százaléka szavazott volna valamelyik kisebb, nem nevesített, egyéb pártra. Az IDEA Intézet vizsgálata néhány nappal Magyar Péter ún. „zászlóbontása” előtt lezárult, így az utóbbi hetekben megjelenő politikus által alapított Talpra Magyar! Mozgalom nem szerepelt a válaszadók által megjelölhető pártok között. Ettől függetlenül emelkedett az egyéb pártok aránya.

Az IDEA Intézet mérései szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a tavalyi év közepétől egészen az 2023 végéig folyamatosan csökkent, ami a biztos szavazók körében mindvégig kisebb mértékben volt csak érzékelhető. A kormánypártok támogatottsága 2023 végére „mélypontra” zuhant, de az év elejétől már éppen erősödni látszott. 

A legfrissebb 2024 márciusi eredmények viszont azt mutatják, hogy az úgynevezett kegyelmi botrány következtében a Fidesz-KDNP támogatottsága újra mélyponton van. A pártnak legalább félmillióval kevesebb szavazója van, mint egy évvel korábban. Igaz, az IDEA Intézet adatai szerint, önmagában a botrány február eleje és március eleje között már „csak” nagyjából 80-100 ezer Fidesz-KDNP szavazót „mozdított meg”, viszont az események hatásai ezúttal éppen a párt biztos szavazói bázisát érték el inkább: az elmúlt hónapban a teljes népesség körében 1, a biztos szavazók körében viszont 2 százalékkal esett a kormánypártok támogatottsága. (mfor.hu)

Címlapkép forrása: projects.fivethirtyeight.com
Fidesz
Magyar Péter
közvélemény-kutatás
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.03.26. - 16:14
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Nyárias idővel indul a hét

    Nyárias idővel indul a hét

  • Az akciós bankbetét lesz az új állampapír?

    Az akciós bankbetét lesz az új állampapír?

  • “Eddig csak a gatyám hagytam ott, most már a vesém is” - küszködnek a megélhetéssel az egyetemisták

    “Eddig csak a gatyám hagytam ott, most már a vesém is” - küszködnek a megélhetéssel az egyetemisták

  • Nyomoznak az orvosi szolgálati lakásba beköltöző fideszes polgármester ellen

    Nyomoznak az orvosi szolgálati lakásba beköltöző fideszes polgármester ellen

  • Teljes napfogyatkozás látható az Egyesült Államok 15 államában

    Teljes napfogyatkozás látható az Egyesült Államok 15 államában

  • Deutsch Tamás: Győzelemre készülünk

    Deutsch Tamás: Győzelemre készülünk

  • A rendőrség becslése szerint 250 ezren voltak Magyar Péter Nemzeti Menetén

    A rendőrség becslése szerint 250 ezren voltak Magyar Péter Nemzeti Menetén

  • Rekord sok magyar lépett le az országból

    Rekord sok magyar lépett le az országból

  • Tévhit, hogy az autokráciák hatékonyak, a szabadságjogok korlátozása kimutathatóan árt a gazdaságnak

    Tévhit, hogy az autokráciák hatékonyak, a szabadságjogok korlátozása kimutathatóan árt a gazdaságnak

  • Pulai András: könnyen feláldozható jelölt kellett a Fidesznek Budapesten

    Pulai András: könnyen feláldozható jelölt kellett a Fidesznek Budapesten

  • A kormánymédia is beszámolt a szombati tüntetésről, csak elfelejtette megmutatni, mennyien voltak rajta

    A kormánymédia is beszámolt a szombati tüntetésről, csak elfelejtette megmutatni, mennyien voltak rajta

  • A Netflix után a Disney+ is lecsap a jelszómegosztókra

    A Netflix után a Disney+ is lecsap a jelszómegosztókra

  • Pellegrini 53,12 százalékos eredménnyel győzött, a részvétel 61 százalék fölött volt

    Pellegrini 53,12 százalékos eredménnyel győzött, a részvétel 61 százalék fölött volt

  • Csepeli György: Közös hazánkat nem innovációval és toleranciával, hanem kolbásszal, pálinkával és meccsel működtetik

    Csepeli György: Közös hazánkat nem innovációval és toleranciával, hanem kolbásszal, pálinkával és meccsel működtetik

  • Talpra Magyar Péter!

    Talpra Magyar Péter!

  • Államfocializmus

    Államfocializmus

  • Lehetne Magyarországon nagy vízerőművet építeni, de a kormány tervei túlzásnak tűnnek

    Lehetne Magyarországon nagy vízerőművet építeni, de a kormány tervei túlzásnak tűnnek

  • Tagadja Balásy Gyula propagandacége Magyar Péter és a Szabad Európa bűncselekményre utaló állításait és perrel fenyegeti a média egy részét

    Tagadja Balásy Gyula propagandacége Magyar Péter és a Szabad Európa bűncselekményre utaló állításait és perrel fenyegeti a média egy részét

  • Kéri László Magyar Péter tüntetéséről: A tömeg megélhette, hogy végre lehet nyíltan utálni a rendszert

    Kéri László Magyar Péter tüntetéséről: A tömeg megélhette, hogy végre lehet nyíltan utálni a rendszert

  • Tarr Zoltán Balog Zoltán helyett is bocsánatot kért

    Tarr Zoltán Balog Zoltán helyett is bocsánatot kért

  • Júniusra emlékeztető időre számíthatunk sok napsütéssel és csapadék nélkül

    Júniusra emlékeztető időre számíthatunk sok napsütéssel és csapadék nélkül

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element