Nem szerettem volna eddig szándéktalanul népszerűsíteni Mező Gábor tevékenységét, de ha már Hofher József írt egy figyelemre méltó cikket, ehhez kapcsolódva kívánok foglalkozni Mező Gábor Bródy Jánosról tett nyilatkozataival.
Forrásként a Koncz Zsuzsa és társai hazugságai, amiről senki sem beszélt című, Mező Gáborral készített beszélgetést hivatkozom meg, amelyet büszkén nem linkelek be, de a jelen cikk megírásakor megtalálható a YouTube-on (a jelen cikk megírásáig már 363 ezren látták, ezért is érdemes foglalkozni vele nem a teljesség igényével, de néhány bekezdés erejéig).
Bródy Jánosnak a létező szocializmus alatti dalszövegírói munkássága több korszakra osztható, és ezek a korszakok eléggé eltérnek abból a szempontból, hogy éppen mennyire tekinthető lázadónak Bródy. Mező Gábor azonban ezt a különbségtételt nem teszi meg, és riporteri kérdésre éppen az Illés-korszak dalai (Jelbeszéd, Sárga rózsa) kapcsán állapítja meg, hogy „Ezek mennyire lehettek lázadó szövegek? Semennyire.”
Számos dalszövegre lehetne ellenérvként hivatkozni, de hadd válasszam ezek közül Hofher Józsefhez hasonlóan a Ha én rózsa volnék címűt. Ennek utolsó, nevezetes zászlós versszaka Hofher számára ellenpontként a Leng a selyem lobogónk, rőzseláng van közepébe kivarrva kezdetű úttörődalt idézi fel. Ugyanakkor legalább ennyire érvényes felvetés, hogy a Sej, a mi lobogónkat (fényes szellők fújják) című mozgalmi dallal helyezkedik szembe itt Bródy. Erre figyelemmel megállapítható, hogy amikor e versszak azt nyilvánítja ki, hogy a lírai én nem kíván hatalmi játszmák eszközévé válni („S nem lennék játéka / mindenféle szélnek”), ezzel az utalással éppen ebben különbözteti meg magát az előző nemzedéktől, a „fényes szelek” nemzedékétől.
– Pedig ők annyira akartak ’56-ról beszélni, gondolom, mind a kettő – mondja a hivatkozott beszélgetésben jól érezhető iróniával Bródyról és Koncz Zsuzsáról Mező Gábor. Gondolom, csak ő maradt le a Ha én rózsa volnék alábbi sorairól: „És ha engem egyszer / lánckerék taposna / Alattam a föld is / sírva beomolna” (vagy az egy fokkal rendszerkonformabb, de kimondva is ’56-ról szóló A Kárpátiék lányáról). Sőt, hadd szembesítsem Mező Gábort azzal, hogy a zászló esetében pedig, amely mindenekelőtt nemzeti jelkép, a nemzeti önállóság kívánalma is kifejeződik abban, hogy „nem lennék játéka mindenféle szélnek”.
De túllépve a dalszövegeken, bizonyára arról ismerszik meg a „csókos zenész”, hogy büntetőeljárást kezdeményeznek ellene, és el is ítélik. Ismert, hogy 1973-ban egy mondvacsinált ügyben államellenes izgatás miatt gyanúsították meg Bródyt, házkutatást tartottak nála, egy ideig nem hagyhatta el Budapestet, és ugyan csak pénzbüntetéssel sújtották, de ezzel gondoskodtak a priuszáról.
Hofher József elszabadult hajóágyúnak minősíti Mező Gábort, és csak remélni lehet, hogy Mező sokakhoz hasonlóan túlteljesíti és nem éppen teljesíti a rendszer elvárásait. Mindenesetre az számomra nem kérdés, hogy Bródy János szolgálta-e ki inkább a Kádár-rendszert vagy Mező Gábor a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. (Pintér P. Zoltán/Magyar Hang)