Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Meghalt Murányi László

Belföld
2023.11.05.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
30

Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető - közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton az MTI-vel.

Temetése november 10-én, 13 órakor lesz Kiskőrösön, az evangélikus temetőben.

Murányi László a gyóni evangélikus parókián született 1937. augusztus 29-én, édesapja a helyi egyházközösség lelkésze volt.

Először a Magyar Rádióban volt bemondó, majd a Magyar Televízióba került, ahol ügyelőként, rendező-asszisztensként dolgozott. Stúdiós műsorvezetője volt az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpiának, 1969-től a TV Híradó szerkesztője, majd műsorvezetője volt. Az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán 1975-ben szerzett diplomát.

Felesége elmondta, hogy dolgozott A HÉT című műsorban, valamint a Magyar Rádió határon túli magyarokhoz szóló, Szülőföldünk című adásában. l984-től parlamenti tudósító, 1991-től a Parlamenti Napló szerkesztőségének vezetője, főmunkatársa volt.

2001-ben újságíró iskolát alapított Nemzeti Újságíró Tanoda néven, később a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított sajtó- és médiajogot, majd az egyetem bölcsészettudományi karán is óraadó volt, valamint több éven át beszéd- és viselkedéskultúrát, szónoklattant oktatott a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán.

Az Új Idők című, több mint 10 éves kétheti lap alapító publicistája, szerzője.

Felesége kiemelte, hogy sokáig dolgozott az 1956-os Magyarok Világszövetségének, amelynek rövid ideig elnöke is volt. “Az 56-os eszme és a hazaszeretet, a nemzeti értékekért való ténykedés volt a legfontosabb számára a családja mellett” – emelte ki Murányi Hajnalka. (MTI)/media1.hu

Címlapkép: Murányi László - Forrás: hirado.hu
elhunyt
 halál
 MEGHALT
 MURÁNYI LÁSZLÓ
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.11.05. - 07:42
30
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Fogy a pénz, ki vesz lakást?

    Fogy a pénz, ki vesz lakást?

  • Novák Katalin Svájcban fog beszélni Magyarország európai szerepéről

    Novák Katalin Svájcban fog beszélni Magyarország európai szerepéről

  • Titkolja a kormány, a debreceni akkumulátorgyár „szürkevizéről” szóló vizsgálat eredményeit

    Titkolja a kormány, a debreceni akkumulátorgyár „szürkevizéről” szóló vizsgálat eredményeit

  • Debrecenben egyre többen ellenzik akkumulátorgyár építését

    Debrecenben egyre többen ellenzik akkumulátorgyár építését

  • A nagy előremenésben megálltunk, mint a szög

    A nagy előremenésben megálltunk, mint a szög

  • Vásárhelyi Mária: Felesleges élesíteni a kaszákat

    Vásárhelyi Mária: Felesleges élesíteni a kaszákat

  • Kezdődhet az elképesztő szabad rablás

    Kezdődhet az elképesztő szabad rablás

  • Összegyűjtöttek mindent, amit Ferenc pápa Budapesten mondott

    Összegyűjtöttek mindent, amit Ferenc pápa Budapesten mondott

  • Meglepetésekkel teli a kedd éjjel benyújtott pedagógusi státusztörvény-tervezet

    Meglepetésekkel teli a kedd éjjel benyújtott pedagógusi státusztörvény-tervezet

  • Schobert Norbert a visszatérését fontolgatja

    Schobert Norbert a visszatérését fontolgatja

  • Fülledt lesz az idő, ne maradjon otthon az esernyő!

    Fülledt lesz az idő, ne maradjon otthon az esernyő!

  • Mozgósítás Székelyföldön

    Mozgósítás Székelyföldön

  • Nekiment az amerikai nagykövet a magyar kormánynak

    Nekiment az amerikai nagykövet a magyar kormánynak

  • Öt ábra arról, hogyan fogyott el a magyarok pénze

    Öt ábra arról, hogyan fogyott el a magyarok pénze

  • Pócs János szerint Brüsszel rosszabb, mint a kommunizmus

    Pócs János szerint Brüsszel rosszabb, mint a kommunizmus

  • Ez marad a Balatonból 2040-re

    Ez marad a Balatonból 2040-re

  • Státusztörvény: érdemi egyeztetés nélkül, a szülői szempontok figyelmen kívül hagyásával nyújtották be a törvénytervezetet

    Státusztörvény: érdemi egyeztetés nélkül, a szülői szempontok figyelmen kívül hagyásával nyújtották be a törvénytervezetet

  • Orbán Viktor Brüsszelnek üzent

    Orbán Viktor Brüsszelnek üzent

  • Videón a keddi esti romániai földrengés

    Videón a keddi esti romániai földrengés

  • A magyar oktatás ügyében kezd aláírásgyűjtésbe a Momentum

    A magyar oktatás ügyében kezd aláírásgyűjtésbe a Momentum

  • A Wagner zsoldos csapat vezetője szerint az orosz csapatok csendben menekülnek

    A Wagner zsoldos csapat vezetője szerint az orosz csapatok csendben menekülnek

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element