Megjött a jegybankelnök legfrissebb kritikája.
A miniszterelnök időnként felvet egy új célt, jövőképet, de ezek nem mérhetőek, vagy délibábnak tűnnek, vagy finoman szólva is megtévesztőek – írja legfrissebb kötetének hasábjain Matolcsy György. A jegybankelnök összegyűjtötte és rendszerezte korábbi írásait, ezt vettük most górcső alá.
„E kötet Magyarország és a magyarok jövőjéről szól, egy lehetséges és sikeres jövőről” – ezzel a mondattal kezdte Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke legújabb könyvét, mely a Magyar jövőkép és stratégia 2010–2030 címet viseli. A kötetben található értekezéseket korábban 2019 és 2022 között már publikálta, a szerző most rendszerezte a korábbi írásait. Így érdemesebb a hangsúlyt a bevezetésben megfogalmazott véleményére fektetni. Ahogy arra a jegybankelnök rögtön kitér, a korábbi cikkei „időnként helyeslést, máskor ellenérzést váltottak ki”.
Fehér vagy fekete?
Meglepő módon a jegybankelnök két csoportot felcímkéz, szerinte „a kritikusan és önállóan gondolkodó magyarok” helyeslik nézeteit, míg „a kormányzó politikai elit, főként a Miniszterelnök köréből” képviseli az ellenérzéssel bírók táborát. Matolcsy György szerint az egyetértés a kritikus megközelítésnek szólt, a jobbító javaslatoknak, a tényekre épülő elemzéseknek. Az ellenérzések, a támadások azonban nem a tényeket cáfolták, nem az új megközelítéseket rótták fel a szerzőnek, hanem azt, hogyan mer kritikusan szólni egyes kérdésekről, és főként azt, hogyan meri számonkérni „a rendszertől – amelynek tagja – a kormányzás gyengeségeit”.
Az első vélemény látja és bevallja a kormányzati hibákat, a második minden jobbító kritikában árulást szimatol, és tévedhetetlennek látja a miniszterelnököt.
Ezt követően arra tért ki a bevezetésében, hogy sem a miniszterelnök, sem ő nem tévedhetetlen. Mindenkinek szüksége van visszajelzésre, vitára, javaslatokra. „Minél többször szerez többséget, sőt kétharmadot egy politikai erő, annál nagyobb szüksége van vitákra, alternatívákra” – írta a jegybankelnök, majd kiemelte:
A PÁRÁS SZEMŰ, MINDEN KÉTELKEDÉSTŐL MENTES CSODÁLÓK NÉGYÉVENTE A GYŐZELEM ÉJSZAKÁJÁN ÉRTHETŐEK, DE HA EZ MÉG ÉVEKIG TART, AKKOR A RENDSZER ELTÉVED.
Szerinte ez történt Magyarországon, és ezért nem állunk nyerésre a 2020-as évtizedben, sőt, úgy véli, ha 2030-ra így folytatjuk, akkor az Európai Unió leggyengébb öt tagállama között találjuk majd magunkat. Ugyanakkor ezzel a kötettel szeretne ez ellen harcolni. Matolcsy György szerint az idei év végére végleg igaz, „mi magyarok nem rendelkezünk jövőképpel – mely érthető célokból és időpontokból áll – a 2030-ig terjedő időszakra”. Szerinte eddig a sikerek arra épültek, hogy volt világos jövőképünk.
A miniszterelnök időnként felvet egy új célt, jövőképet, de ezek nem mérhetőek, vagy délibábnak tűnnek, vagy finoman szólva is megtévesztőek.
Majd azt részletezte a regnáló jegybankelnök, hogy a rendszerváltást követően milyen epizódok voltak a magyar gazdaságban: az első remény 1998 és 2002 között csillant fel. Majd érkezett egy „dilettáns” politikai elit, ugyanakkor 2010–2013 között rendbe tették az állam pénzügyeit, majd 2013 után a jegybanki pénzpolitikát. „Ez hozta meg egészen 2019-ig a Trianon utáni 100 év legjobb évtizedét” – írta.
Azonban beütött a világjárvány és az orosz–ukrán háború. Míg az előbbit szerinte „jól védtük ki”, az utóbbi következtében kialakult visszatérő inflációra a „kormány már hibás válaszokat adott”. Matolcsy György szerint idén a gazdasági felzárkózás elakadt, „a vállalkozások és családok túlélő üzem- és életmódba kacsoltak”. Bevezetőjét úgy zárja, hogy mindig van kiút, így most is: „ennek megtalálásához kíván hozzájárulni e kötet”.
Matolcsy György, mint a stratéga
De nézzük, hogyan is értelmezheti ezt egy olvasó?
Az általános vélekedés szerint nem feltétlenül van helye a gazdaságban leegyszerűsítő, fekete-fehér világképnek. Kell hogy helye legyen a vitáknak, a szakmai érveknek, az eltérő álláspontoknak. Ám Matolcsy György szerint két csoport létezik: az egyik látja a kormányzati hibákat, a másik kategória árulással vádolja őt és a kritikákat megfogalmazókat. Ezek szerint nincs olyan lehetőség, hogy valaki a kijelentéseket, illetve annak körülményeit mérlegeli? Akikben a kijelentései nemtetszést váltottak ki, azok biztosan egyértelműen kormánypártiak? Hol vannak azok, akik szakmai alapon bírálják? Nem lehet, hogy akik kritizálják, nem az észrevételei, hanem éppen az időzítés miatt tartják inkább – saját szavait idézve – „árulónak”?
Amikor ezeket a sorokat Matolcsy György szerkesztette és megírta, akkor voltak olyan pillanatok, amikor 20 százalék felé tartott az infláció, több évtized óta nem látott drágulással karöltve az energiapiacon, elszállt a fizetési mérleg, és Európában ágyúlövések szóltak. A tanulmány cikkeit lapozva az olvasó szembetalálja magát azzal is, hogy a szerző véleménye sokszor változik. A 2010-es évtized sikerét Matolcsy György szerint az okozta, hogy
ELŐBB HELYREÁLLÍTOTTÁK AZ EGYENSÚLYT, MAJD EZT KÖVETŐEN FORDULTAK RÁ A FENNTARTHATÓ FELZÁRKÓZÁS FELÉPÍTÉSÉRE.
A világjárvány idején jegyzett írása szerint fordított pályát kell követni: a fő cél a válságból való kilábalás, amihez előbb van szükség növekedési fordulatra, aminek ára a gyors és jelentős egyensúlyi romlás. Az MNB alelnöke 2021 novemberében még mindig csak a növekedés helyreállítását követően tartotta fontosnak a gyors egyensúlyi fordulatot. A gazdaságunk tavaly recesszióba zuhant, amelyből csak 5 negyedévet követően, az idei harmadik negyedévben sikerült kilépni.
Ugyanakkor „következetlenségért” nem lehet a jegybankelnököt megfeddni. Matolcsy György sok más személyiség mellett Dwight D. Eisenhowert is idézi. Az Egyesült Államok 34. elnöke a második világháborúban a szövetséges erők főparancsnokaként átélt tapasztalatai alapján vonta le az alábbi következtetést:
A csatákra való felkészülésben azt találtam, hogy a tervek használhatatlanok, de a tervezés elengedhetetlen.
A kötet ennek az alapelvnek ékes bizonyítéka. Az elmúlt három-négy évben ugyanis olyan gyorsasággal követték egymást a változások, hogy a világról alkotott képünknek kis túlzással percenként kell megváltoznia, a korábban leírt közép-hosszú távú stratégiák néhány hét alatt teljesen zárójelbe kerülhetnek. Nem kérdés, a kormány számos alkalommal hibázott, több intézkedését külön is firtattuk az Index hasábjain.
ÁM MATOLCSY GYÖRGY ÚGY KÉRI SZÁMON A SZEMBENÉZÉST, HOGY SAJÁT POLITIKÁJÁVAL SZEMBEN VALÓJÁBAN NEM FOGALMAZ MEG ÉRDEMI KRITIKÁT.
Ráadásul még nem lefutott a meccs, sok múlik a végjátékon. Focis hasonlattal élve csütörtökön Szófiában a csapat tagjai a 95. percben feladhatták volna a kilátástalannak tűnő küzdelmet az egyenlítésért, és már a pályán egymásnak eshettek volna, hiszen – miként az a meccs utáni nyilatkozatokból kiderült – tudták, hogy saját maguknak nehezítették meg a dolgukat a sok rossz döntéssel. Ám nem ez volt a cél, Szoboszlai Dominik a 97. percben is kikényszerített egy szabadrúgást, aminek a végén valahogy a bolgár kapuba került a labda. Azt, hogy az öltözőben, vagy másnap az edzőtáborban ezt követően kielemzik a történteket, sőt a hibákról is őszintén beszélnek, abban biztosak lehetünk. Ezt aligha lehet a problémák szőnyeg alá söpréseként értékelni. Meccs közben ennek azonban nincs helye.
Nem győzzük hangsúlyozni, egyes gondolataival nehéz vitatkozni, nem kérdés, hogy Matolcsy György vízióinak döntő része megfelelő, ám a gond itt az időzítés, és hogy csak víziója van. Bár Márai szerint nem kell megismételni a gyönyörű ötleteket, mert elkopnak, nem ez az igazi probléma. Bajban és nehézségekben nem inkább intézkedések kellenének víziók helyett? Nagyon jól hangzik, hogy „teljes intézményi fordulatra van szükség az egészségügyben” vagy „új, biztonságos” nyugdíjrendszer kell, de biztos, hogy ennek a vitának most van itt az ideje?
További hiányérzetet kelt az olvasóban, hogy az olyan triviális elvárások megfogalmazása, mint például „világszínvonalú infrastruktúrára van szükségünk” mellől továbbra is fájóan hiányoznak a konkrétumok, ha úgy tetszik, a forintosított javaslatok, amelyek megmutatnák, hogyan, miből lehet a célokat elérni. Azt is hozzátéve, hogy a célok megvalósításáért kinek és mekkora többletterhet kellene magára vállalnia. Ebben a kontextusban válik érdekessé a jegybankelnök korábban már ismertetett bírálata: „A miniszterelnök időnként felvet egy új célt, jövőképet, de ezek nem mérhetőek, vagy délibábnak tűnnek, vagy finoman szólva is megtévesztőek.”
A Magyar Nemzeti Bank továbbra is független szervezet, a jegybanktörvény 3. paragrafusa szerint elsődleges célja az árstabilitás elérése, és csak annak fenntartásának veszélyeztetése nélkül köteles támogatni a kormány gazdasági, valamint a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját. Az eltérő véleményeknek helye és tere van:
ÉPPÚGY ELÍTÉLENDŐ LENNE AZ, HA EZEKET A JOGOKAT BÁRMILYEN MÓDON CSORBÍTANÁK.
Ám a vitáknak nem feltétlenül abban a formában és időpontban kellene zajlaniuk, ahogy az most történik. Mert ez összességében – a focis hasonlatnál maradva – azt a kockázatot hordozta volna, hogy vasárnap ki-ki meccsen kellene megharcolnunk a vérszagot fogó montenegróiakkal. (Index)
