Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Már nincs letartóztatásban a földügyi központ gyermekpornográfiával gyanúsított egykori vezetője

Kék
2024.04.03.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Nyomkövetőt kell viselnie.

Megszületett a másodfokú döntés annak a gyermekpornográfiával gyanúsított volt állami vezetőnek az ügyében, akit március közepén engedtek ki a letartóztatásból. Eszerint a bíróság helybenhagyta N.J. nyomkövetős bűnügyi felügyeletét, így a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetőjének nem kell újra fogdába mennie – írja a 24.hu.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a lapnak elmondta, a másodfokú bíróság szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt március 26-án helybenhagyta a gyanúsított bűnügyi felügyeletét azzal, hogy

továbbra is nyomkövetőt kell viselnie, illetve nem hagyhatja el a kényszerintézkedés helyéül kijelölt otthonát. A végzés jogerős.

A korábban központi költségvetési szervnél vezető beosztásban foglalkoztatott férfit tavaly ősszel vették őrizetbe, miután kiskorúak szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételeket tartott a munkahelyi laptopján. A felvételek között akadt olyan, amely 12 év alatti gyereket ábrázolt. A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte N. J. letartóztatását.

Később kiderült, hogy

a Nemzeti Földügyi Központ volt elnöke – aki egykor Orbán Viktor gimnáziumi osztálytársa volt – gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló hét pornográf videót, valamint 390 pornográf felvételt tárolt a munkahelyi laptopján.

A bíróság korábban azt közölte, hogy nem egyszeri, elszigetelt eseményről volt szó. A hvg.hu akkor úgy értesült a férfi környezetéből, hogy „évek óta ismert volt ez a probléma” vele kapcsolatban.

Az ügyészség a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását kérte március 14-én, de ezt a Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította, és elrendelte a gyanúsított nyomkövetős bűnügyi felügyeletét. Az ügyészség letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezett. A másodfokú bíróság azonban helybenhagyta a volt állami vezető bűnügyi felügyeletét néhány nappal ezelőtt. (magyarnarancs.hu)

Címlapkép: A Nemzeti Földügyi Központ (NFK) volt elnöke, Orbán Viktor gimnáziumi osztálytársa. - Forrás: Pesti Bulvár
bíróság
per
nyomkövető
gyermekpornográfia
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.04.03. - 07:11
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • VSquare: Tiborcz István megpróbálta megvenni a magyarországi Spart

    VSquare: Tiborcz István megpróbálta megvenni a magyarországi Spart

  • Magyar György a siralmas saláta-törvénykezésről

    Magyar György a siralmas saláta-törvénykezésről

  • Hann Endre segítheti Magyar Pétert

    Hann Endre segítheti Magyar Pétert

  • A Momentum szerint Nonák Előd betiltaná a parlamentben a Coca-Colát

    A Momentum szerint Nonák Előd betiltaná a parlamentben a Coca-Colát

  • Balog Zoltán újabb pozíciót bukott

    Balog Zoltán újabb pozíciót bukott

  • Történelmi együttműködés Komárom-Esztergom Vármegyében!

    Történelmi együttműködés Komárom-Esztergom Vármegyében!

  • Belengette a DK: előrehozott országgyűlési választást fognak követelni

    Belengette a DK: előrehozott országgyűlési választást fognak követelni

  • Lekerült a parlamenti napirendről a Lázár János-féle kastélytörvény

    Lekerült a parlamenti napirendről a Lázár János-féle kastélytörvény

  • Matolcsy György és Nagy Márton együtt ebédelt

    Matolcsy György és Nagy Márton együtt ebédelt

  • Schadl felkapta a vizet, amikor kamerával arról kérdezték, ismeri-e Rogánt

    Schadl felkapta a vizet, amikor kamerával arról kérdezték, ismeri-e Rogánt

  • Törvényjavaslat: akár vállalatuk eladására is kötelezhetnék a cégtulajdonosokat

    Törvényjavaslat: akár vállalatuk eladására is kötelezhetnék a cégtulajdonosokat

  • Itt a hivatalos bejelentés: készül az új KRESZ

    Itt a hivatalos bejelentés: készül az új KRESZ

  • Elkészült a Fidesz-KDNP EU-választási listája

    Elkészült a Fidesz-KDNP EU-választási listája

  • Erdő Péter járműveket áldott meg a római Colosseumnál

    Erdő Péter járműveket áldott meg a római Colosseumnál

  • Bajban az amerikai hadiipar, a világ egyik legnagyobb katonai hatalma siethet a segítségükre

    Bajban az amerikai hadiipar, a világ egyik legnagyobb katonai hatalma siethet a segítségükre

  • Ezeket a használt autókat keresik a magyarok

    Ezeket a használt autókat keresik a magyarok

  • A titkosszolgálat semmilyen kockázatot nem talált tavaly Varga Judit körül, aki azt mondta: egy éve zsarolja Magyar Péter

    A titkosszolgálat semmilyen kockázatot nem talált tavaly Varga Judit körül, aki azt mondta: egy éve zsarolja Magyar Péter

  • Példátlan lépésre készül a kormány

    Példátlan lépésre készül a kormány

  • Fedett medence, wellnessrészleg, bowlingpálya – Százmilliót költött téli táborára az MCC

    Fedett medence, wellnessrészleg, bowlingpálya – Százmilliót költött téli táborára az MCC

  • Magyarország ismét uniós forrásoktól eshet el

    Magyarország ismét uniós forrásoktól eshet el

  • „A mostani különleges helyzetben Magyar Péter sikerre van ítélve”

    „A mostani különleges helyzetben Magyar Péter sikerre van ítélve”

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element