Egy lehallgatott telefonhívásból derült fény arra az esetre, amikor orosz katonák egy bajtársuk meggyilkolását tervezték.
A KyivPost az "I Want to Live" néven futó ukrán projekt által közzétett anyagra hivatkozva írja, hogy az orosz hadsereg egyik lehallgatott beszélgetése során egy orosz katonatiszt arról panaszkodik, hogy úgynevezett "500-as" probléma van az egységében. Az 500-ast az orosz katonai szlengben akkor használják, amikor valaki megtagadta a parancsot. Az illető azt magyarázza, hogy az egyik közlegény annak ellenére kapcsolta be a rádióját, hogy az ukáz ezt kifejezetten tiltotta, ugyanis az ellenfél számára így beazonosítható volt a tartózkodási helye.
A beszélgetésben elhangzik, hogy azt hitték, hogy a katona meghalt, így el is kezdték szétosztani maguk közt a holmiját, mire a beszélgetésben részt vevő másik orosz azt mondja, hogy a katona "állítólag csak kivonásra vár", mire az eredeti hívó ráförmed, hogy "le kell lőni és kész."
A Telegramon közzétett bejegyzésében az I Want to Live azt írja, hogy az orosz hadseregben nincs sok választási lehetőség, hogyan halsz meg: ha nem az ukrán erők keze által, akkor a bajtársaid végezhetnek ki.
Az I Want to Live egy ukrán segélyvonal, melyen az orosz katonák bejelentkezhetnek, ha meg akarják adni magukat. Azt írják, hogy az orosz katonák számára a halál „hazafias kötelezettségnek” számít, csak épp egy olyan „haza” felé él ez a kötelesség, amely a nevükre sem fog emlékezni. Az esettel kapcsolatban megjegyzik, hogy látható, hogy egy orosz katona holttestének még kihűlni sincs ideje, és máris szétosztották volna a holmiját, a családjával pedig csak annyit közölnének, hogy a rokon eltűnt a fronton.
„Egy normális ember soha nem akarna egy olyan véráztatta rendszer része lenni, mint az orosz. Az ukrán fogság valódi esélyt kínál a túlélésre, ellentétben a szadisták által vezetett orosz egységekben való szolgálattal, akik a háborút üzletté változtatták” – írják a projekt munkatársai.
Az I Want to Live az ukrán védelmi minisztérium és a hírszerzés támogatásával működik. (Euronews)