A MOME hallgatóinak tiltakozása egy országos akció kezdete lehet. A cél a kormányellenes hangulat szítása országszerte.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem reformja elleni tiltakozás valójában egy összehangolt felforgató politikai akció előkészítésének ágyazhat meg, mely egy országos, kormányellenes politikai akciósorozat létrehozását célozza.
A Magyar Nemzet információi szerint a mintát a szerbiai tüntetéssorozat jelentheti és a tervek szerint Magyarországon több nagy ágazat, például a bírák, az egészségügyi dolgozók vagy akár a köztisztviselők tiltakozásaira ráépülve szítanák a kormányellenes hangulatot. A lap szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter is pont ezen szakterületek dolgozóinak elégedetlenségét igyekszik felnagyítani. A Tisza Párt elnöke ráadásul a hétvégén egy soha nem látott akciót is ígért a tavaszi hónapokra.
Ezek a bizonyítékai, hogy összehangolt kormányellenes akció készül
A Magyar Nemzet szerint több bizonyíték is alátámasztja, hogy a MOME kapcsán sokkal többről van szó, mint egy felsőoktatási intézmény diákjainak alulról érkező tiltakozásáról. Ezek egyike, hogy a MOME Front hallgatói akció kreatív anyagait, online kommunikációját Kenczler Marcell, a Partizán vezető munkatársa tervezi. A lap úgy tudja, hogy a hallgatók követelései, jelszavai mögött nem az egyetem jelenlegi hallgatói, hanem politikai aktivistaként tevékenykedő öregdiákjai találhatók, köztük Takács Ákos építész, a Partizán egyik műsorvezetője.
A projektben emellett részt vesz Vargha Balázs grafikus, a Magyar Narancs külsős munkatársa és állandó szerzője, akit a Magyar Nemzet forrásai SZDSZ-közeli kreatív szakemberként írtak le. A grafikus felelt 2005-től a Magyar Narancs logójáért és arculatáért, illetve címlapterveiért.
Vargha Balázs a Magyar Nemzet szerint azért akar bosszút állni, mert a MOME alapítványának kuratóriuma szakmai és etikai aggályok miatt nem őt nevezte ki az intézmény élére.
A Tilos Rádióban Vargha arról is beszélt, hogy ez a döntés törvénytelen volt, de jogi kifogást csak egy évvel később tett, éppen a MOME Front szervezkedésével egy időben.
Nem csak a MOME-n akarnak tiltakozni, országosra dagasztanák az akciót
A MOME-diákok tiltakozásait emellett a Jámbor András párbeszédes országgyűlési képviselő által alapított Mérce is támogatja, köztük az egykori Hallgatói Hálózat aktivistájával, Kis Soma Ábrahámmal. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a MOME csak az első állomása az akcióknak, a tervek tavaszra egy országos politikai akció felépítését célozzák.
A lap szerint erre utal, hogy a Képzőművészeti Egyetem hallgatói önkormányzatát máris átnevezték MKE Forradalmi HÖK-nek.
A MOME és az MKE politikai koordinátorai közös belső felületet is fenntartanak MOME-MKE Népe Front néven, miközben az ELTE BTK-n hamarosan Autonóm Aula néven szerveznek aktivistatalálkozót, de a szervezkedés már Miskolcon is elindult.
A Magyar Nemzet felhívja a tiltakozások esztétikájára is a figyelmet, mely az anarchista vörös-fekete színkódot használja, ami kísértetiesen emlékeztet a szerbiai tüntetéssorozat külsőségeire és hangadóinak ideológiai elkötelezettségére. A lap felidézi, hogy az 1990-es évek végén a Milosevics-rezsimet megdöntő szerb Otpor (Ellenállás) nevű szervezet vezéralakja volt Szrgya Popovics, az anarchista felforgatók hírhedt könyvének, az Útmutató a forradalomhoz című kiadványnak a szerzője. Tavasszal minden bizonnyal a szerbiai szélsőbaloldal receptjét akarják alkalmazni hazánkban is a kormány megbuktatásán dolgozó bel- és külföldi aktorok. (vg.hu)