„Az empátia halála az egyik legkorábbi és legbeszédesebbb jele annak, hogy egy kultúra a barbárság felé tart”. (Hannah Arendt.)
Hát, ezt már én is hasonlóképen megfogalmaztam.
Csak tőlem senki nem idézi.
Szóval! Húsvét hétfőn fölkerekedtünk (6-10 éves korosztály), és a trafikos Tóth nénitől időben, mit célszerű beruházást, némi kp. ellenében beszerezett „Krasznaja Moszka” vagy hazai, hasonló minőségű kölnivel (már, ha a”minőség” és a „kölni” belefér ebbe a kategóriába), felkerestük az ismerős, a környéken lakó lányokat és főleg a mamájukat.
Tisztességesen jártunk el, mert egy üvegcsében tiszta vizet is vittünk azok kedvéért, akik nem kívántak részesülni eme orrfacsaró és napokig megmaradó illat élvezetéből (már, ha az „illat” – lásd följebb!). (Ez volt a többség határozott kívánsága.)
A mai futárszolgálatokat és szállítmányozókat is megszégyenítő alapossággal, mindenféle technikai/technológiai/informatikai segédeszköz nékül gondosan összeállított útvonaltervek alapján aztán sorra felkerestük az áldozatokat, akik kedvesen fogadtak minket, sütivel, szörppel kínáltak (alkohol nuku!), majd rövid vizitünk végén némi pénzecskékkel honorálták a buzgalmunkat, rendszerint két forinttal.
Így is szép summa ütötte a markumkat (nagy pénz volt az akkoriban, (hatvanas évek legelején), mely költségvetésünk bevételi oldalán fontos tételként szerepelt.
(Igaz, hogy anyám ugyanezen címen talán a bevételemet meghaladó költségbe bonyolódott a hozzá betérő pályatársak javadalmazásával, de ez nem az én gondom volt!)
Ami a lényeg, és amit akkor persze nem csak zsenge korom miatt, hanem a jövőbe se látva nem fogalmaztam meg, az volt, hogy itt egy közösség élt együtt, néhány utcányi terepen!
Esetenként generációk óta változatlan összetételben, a születéseket és a halálozásokat leszámítva!
Akik mind ismerték egymást, kedvelték vagy kevésbé, de tudtak a másik minden egészségügyi vagy megélhetési problémájáról, ha kellett, segítettek egymáson/nak, amiben tudtak, babakocsik, kinőtt gyerekruhák öröklődtek, kerültek oda, ahol éppen aktuális volt, konyhai tippek cseréltek gazdát, és így tovább.
Hol volt akkor lakóhelyi (egyéb) mobilizáció? Sehol! Csak általános, kollektív szerény lét.
Ahogy rácsok se voltak az ajtókon.
És ez a létkörülmény biztonságot adott, mint amilyet a nyáj melege nyújt!
Ez a másik tényező amiről Hannah Arendt elfeledkezett: a szolidaritás, melynek halála szintén fáklyaként világítja meg és kövezi ki az utat a barbárság felé!
A harmadik pedig, Arendtnél szintén nem említett tényező, az intolerancia fokozatos térhódítása mindennel és mindenkivel szemben, aki más.
Más a neme, mások a szexuális szokásai, más a származása, a vallása (vagy éppen ateista), máshogyan ölötözködik, más zenét hallgat, más könyveket olvas (egyáltalán olvas), másként gondolkodik a világ dolgairól, más a véleménye (netán meg is fogalmazza) és így tovább!
A Szent Rend nevében közellenség! A hatalom, és agymosása következtébena publikum szemében.
Az elmúlt huszonöt-harminc év hazai (és világ-) eseményei sajnos (hogy előzményként nyolcvan-száz, egész pontosan százöt évre nem menjünk visza a történelemben!) bőven igazolják e háromtényezős tétel helytálló voltát.
