Hatalmas pusztítást végzett a tegnapi vihar az országban
Óriási viharok csaptak le az országra tegnap, az orkán erejű szél leszakította a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) épületének tető- és födémszerkezetét, száz négyzetméteren megbontotta az Országos Széchenyi Könyvtár tetejét és rengeteg egyéb kárt is okozott.
A vihar pusztítása
Hétfő délután egy rendkívül heves vihar csapott le az országra, amely országszerte súlyos pusztítást okozott. Több vármegyére is vörös riasztást adtak ki, a katasztrófavédelem ezernyi helyszínre vonult ki. A viharos szél épületeket rongált meg, fákat döntött ki, valamint elektromos vezetékeket szakított le. Leállt a vasúti közlekedés minden fővonalon, ideiglenesen be kellett zárni a Liszt Ferenc Repülőteret is. Több tízezer háztartás maradt áramellátás nélkül, és jelentős károk keletkeztek a közlekedési infrastruktúrában, lakóházakban és járművekben. Lázár János építési és közlekedési miniszter úgy fogalmazott: ilyen vihar az elmúlt évtizedekben nem érte az országot, a helyreállítás napokba telhet.
Az orkán erejű szél leszakította az SZTE épületének teljes tető- és födémszerkezetét, több tonnányi fém- és fatörmeléket rázúdítva a Szeged, Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra, óriási a kár, idézi az Index a szegedma.hu beszámolóját, amelyhez videót is mellékeltek.
Sok más tetőszerkezetet is megrongált a vihar, az Országos Széchenyi Könyvtár teteje is jelentősen károkat szenvedett, Debrecenben pedig pont abban a pillanatban készült videó egy Spar üzletről, amikor annak letépte a szél a tetejét. Ezt a felvételt az Időinfó-MetKép osztotta meg a Facebook oldalán.
A gyorsan robogó zivatarlánc viharos kifutószéllel érkezett meg Pécsre és a Balaton térségébe is. Fonyódon 100, Alsóörsön 103 km/órás széllökést mértek, míg Pécsett 90 km/órát meghaladó szélrohamok okoztak kisebb porvihart a front érkezésekor. Bátaszék környékén letört ágak hevertek az úton, számolt be az Időkép.
A mályi madármentő állomás üzemeltetői a Facebookon számoltak be róla, hogy mekkora pusztítást végzett náluk a hétfői vihar. Első posztjukban úgy fogalmaztak, hogy „a mentőhelyet széttépte a vihar”, majd később egy összevágott videót is posztoltak a két kamerájuk felvételeiről.
Hajdú-Bihar vármegyében egy Aldinak és egy Pennynek is leszakította a tetejét a vihar, a Hajdú-Bihar vármegyei hírportál képekkel és videókkal mutatta be a szupermarketek állapotát.
A főváros térségében lecsapó vihar következtében, a MAVIR Ócsa és Soroksár közötti, 120 KV-os, kétrendszerű távvezetékének 10 oszlopa kidőlt. A távvezeték a 4604-es számú útra zuhant. A rendőrség lezárta az érintett szakaszt, a MAVIR munkatársai megkezdték a közút mentesítését a közlekedés mielőbbi helyreállítása érdekében. Az oszlopdőléssel közvetlen összefüggésben fogyasztói kiesésről nincs információnk, írja a mavir.hu. (Femina)