L. Simon László, a nemzeti múzeum volt főigazgatója részletesen kifejtette véleményét a Most vagy Soha! című filmről.
A film forgatókönyvírója és kreatív producere, Rákay Philip (akinek a nevéhez a busás, 6,1 milliárdos állami támogatás miatt az egész közvélemény hozzákötötte az alkotást) azt mondta, jó volt a film fogadtatása, és az alkotást ért támadások elsősorban nem is a filmnek, hanem neki szólnak. Az Imdb oldalán 1,4-es értékelést kapott a film, de ennek inkább politikai, mintsem művészeti oka lehet.
L. Simon László Facebook-posztban fejtette ki a véleményét. Mint írta, szombaton megnézte a filmet, de előtte szándékosan nem olvasott el egyetlen kritikát sem:
Egyaránt meg akartam kímélni magamat a politikai indíttatású gyalázkodásoktól és a túlzó felmagasztalásoktól. Aztán éjszaka sok dolgon átrágtam magamat, mert kíváncsi voltam, kinek és miben találkozik a véleménye az enyémmel
– írta.
Minden az elvárásokon múlik
„Összességében az a kérdés, ki milyen elvárásokkal ült be a moziba. Egy nagy történelmi pannóra számított? Egy Petőfi egész életét végigkísérő életrajzi drámára (én mondjuk szívesen megnéztem volna egy ilyen opuszt is), avagy fordulatokban bővelkedő kalandfilmre? Aki ez utóbbira készült, egyáltalán nem csalódott, főleg, ha látta a Szente Vajk által írt és rendezett vígjátékokat a Játékszínben” – írta L. Simon.
Igen, tudom, ez más világ, mint Sára Sándoré vagy Várkonyi Zoltáné, de nem lehet azt mondani, hogy illegitim lenne. S persze az is szembetűnő, hogy akik az egekbe menesztették a Kincsemet, azok most éppen azért marasztalják el a Most vagy soha! alkotóit, amiért az előbbit dicsérték
– tette hozzá.
„Az előre tudható volt, hogy itt nem egy mély lélektani drámát fogunk látni, s nem is egy hiteles történelmi vázlatot. Én szívesen megnéztem volna az utóbbit, de nem ezt ígérték a stáblistán társ-forgatókönyvíróként is szereplő kreatív producerek. Nincs igaza tehát Stumpf Andrásnak [a Válasz Online filmkritikáját jegyző újságíró – a szerk.] abban, hogy a film elején látható mondat eleve értelmetlen (»Ahogy történt és ahogy történhetett volna«), ugyanis egyszerre meg lehet mutatni egy filmben azt is, ahogy történt, vagy azt, ahogy történhetett volna. Ez az a hollywoodi recept, ami ugyan tőlem távol áll, de régóta legitim a filmes világban” – vélekedett L. Simon László.
Hozzátette azt is, hogy „a történelmi regények vagy a játékfilmek egy jó részére jellemző, hogy olyan fikciós elemeket alkalmaznak a valós történelmi események ábrázolása közben, amelyek a mű egészének történeti hitelességét nem kezdik ki.
Például senki sem kiált történelemhamisítást az Egri csillagok olvasásakor a való életben sosem létezett Cecey Éva szerepeltetése miatt
– fogalmazott, de hozzátette azt is, hogy Ridley Scott tavalyi filmjében például már „kissé zavarta”, ahogy Napóleon végignézte Marie Antoinette 1793-as kivégzését, „hiszen a valóságban nem volt ott, de el tudom fogadni, hogy a hitelesség érzésének a megteremtése miatt a rendező felülírja a tényeket, mintsem törődve a történelmi hűséggel” (bár azt már soknak tartja, ha egy kora középkori angol királynőt vagy főnemest afroamerikai színész játszik).
„Tehát pusztán azon érdemes vitatkozni, hogy a Most vagy soha! című filmet akciódús kalandfilmmé tevő fiktív betétek kikezdik-e a mű egészének történeti hitelességét. Volt olyan elem, ami nekem is sok volt, például Landerer nyomdájának felgyújtása, abba viszont teljesen fölösleges belekötni, hogy Petőfi nem március 14-én, hanem március 13-án írta a Nemzeti dalt. Ha szőrözni akarnánk, akkor azt is kiemelhetnénk, hogy a Nemzeti Múzeum előtt 1848-ban nem lengtek császári zászlók” – tette hozzá L. Simon László, majd megjegyezte,
Szendrey Júlia Lara Croftot megszégyenítő záró akciójelenete – amelyben az amerikai klisék receptjének megfelelően egy jót bunyózik a nála jóval erősebb Farkaschsal, és megmenti férjét az orvlövész gyilkossági kísérletétől – nem azért volt fölösleges, mert történelmileg hiteltelen, hanem mert ez a jelenet annak a rendezői-produceri ígéretnek sem felelt meg, hogy így is történhetett volna. Ha ilyen akciófilmes túlzások nincsenek a filmben, az előnyére vált volna.
Most akkor milyen film ez?
„Összességében egy nagyszerű képi világgal rendelkező (kiváló díszletek, remek, korhű jelmezek, hiteles kellékek, fantasztikus digitális utómunka), szépen fényképezett, jól vágott, lendületes akciófilmet láthattunk, benne remek színészi teljesítményekkel. Kiemelhető a nagyszerű Horváth Lajos Ottó Farkasch szerepében. Reméljük, mihamarabb meggyógyul, s újra láthatjuk például a Valerij Fokin rendezésében színpadra vitt Rex című darabban a Nemzeti Színházban, amelyben szintén ő viszi a prímet” – írta a volt főigazgató.
Hozzátette, „a Most vagy soha! több fiatal színész tehetségére is ráirányíthatja a figyelmet: Koltai-Nagy Balázs Jókai, Bordás Roland Bulyovszky, Fehér Tibor Vasvári szerepében remekel. S Vasvári esetében nevetséges az a kritika, hogy egy nőcsábász ficsúr figurájára egyszerűsítik le, egy ilyen film nem alkalmas arra, hogy a márciusi ifjak ismert tagjainak részletes jellemrajzát adja”. Mint írta, a Petőfit játszó Berettyán Nándor neki csalódás volt, ahogy Mosolygó Sára is „haloványnak tűnt Szendrey Júlia szerepében”, de ezt kompenzálta, hogy a tapasztaltabbak – mint Jászberényi Gábor, Lukács Sándor vagy Nagy Sándor – profi alakítást nyújtottak.
Amivel viszont komoly bajom van, az a videójátékok világát megidéző filmzene. A rövid főtémát végtelenszer halljuk a film során, a végére olyan érzésem volt, mint amikor a banki ügyintéző kapcsolására várva a telefonban újra és újra meghallgatom az egyre idegesítőbb, a várakozás hosszúságára figyelmeztető zenei betétet. Túl hangos, s a drámai hangulat fokozása érdekében szinte végig ránk erőszakolják, pedig a csend néha jobban illik a feszültséghez (amikor a kés megáll a levegőben, akkor nem üvölthet a zene). A kevesebb itt is több lett volna
– írta L. Simon, majd azzal zárta posztját, hogy „végül azt üzenjük minden huhogónak: ez nem egy kurzusfilm, nem egy aktuálpolitikai üzeneteket sután megjelenítő alkotás, hanem egy akciódús játékfilm, ami egy lehetséges interpretációja az 1848. március 15-i eseményeknek. S ha összehasonlítjuk a közelmúltban elkészült másik magyar történelmi kalandfilmmel, a Hadikkal, nem is kérdéses, a Most vagy soha! sokkal jobb lett Szikora János félresiklott alkotásánál”.
Érdemes tehát értelmes és értékes vitát folytatni a filmről, de csak a megtekintése után. Én bízom benne, hogy minél több fiatal is megnézi, s azon is elgondolkodnak, hogy a hazával szemben kötelességünk is van, s ha szükséges, bátran cselekedni, küzdeni, sőt harcolni is kell
– írta posztja végén L. Simon László. (Index)
