A katolikus pap szerint nem kell újra szentelni a Karmelitát. A Blikk a kötcsei pikniken kérdezgette az érkező kormánypárti közéleti személyiségeket.
A Kötcsei Polgári Piknikre érkező, a Fideszhez köthető személyek is megszólaltak Bese Gergő katolikus lelkész melegpornós botránya kapcsán – írja a Blikk.
Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, katolikus pap először értetlenül állt a kérdéshez, mondván, nem ismeri a történteket, mivel három napig nem volt itthon, majd arra a kérdésre, jó-e az, ha a politika összefonódik az egyházzal, egyértelműen nemmel válaszolt.
Az a jó, ha az egyház is és a politika is a közjót szolgálja
– fogalmazott.
Később kifejtette, hogy szerinte nem kell újra szentelni a Karmelitát – ami a miniszterelnök székhelye – még annak ellenére sem, hogy egy olyan pap szentelte meg, aki később erre méltatlanná vált.
A méltóság és méltatlanság kérdése nem ezeken dől el.
„Az egyház világosan nyilatkozik: attól, hogy valaki bűnt követ el, még jót is közvetíthet. Nem a jóságtól függ, hanem attól, hogy az áldás Istentől jön”.
A katolikus pap úgy fogalmazott:
Az áldás érvényes, mert az nem valakinek az életformájától függ. Attól, az még nem változik, hogy valakinek jó és rossz tettei is vannak, hiszen mindenki ilyen. Véleményem szerint érvényes az áldás, mert az Isten áldása, azt csak a pap közvetítette
– tette hozzá, majd közölte: szerinte a jót nem csak a jó tudja közvetíteni, és az ő lelkiismereti dolga, milyen életet élt, magával kell elszámolnia. Vélekedése szerint az, aki jót közvetít, idővel egyre jobb kell legyen, de hogy ez magvalósul-e, az titok.
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a piknikre menet röviden reagált a kormánypártokat érintő botrányos ügyre. Elmondta, hogy ha valóban igazak a Bese Gergő elleni vádak, akkor az ő elkötelezettnek tűnő szerepvállalása nem hiteles, és egyháza felfüggesztése jogos lépés volt.
Mindig elképzelhető, hogy olyanok csapódnak egy közösséghez, akik erre nem méltók, az ilyeneket mi kihajítjuk
– fogalmazott.
Vannak ennél fontosabb ügyek is, így a bevándorlás és háború
– tette hozzá, úgy vélve, a plébánossal történtek nem befolyásolják az emberek életét. (szmo.hu)