Vásárlóerő-paritáson Oroszország maga mögé utasította Németországot.
A helycsere nem sokat jelent a valós gazdasági erő szempontjából, azonban rámutat a szankciók alapjául szolgáló GDP-alapú jóslatok furcsaságaira.
Angela Merkel néhány hónappal a hivatalának elhagyása előtt, 2021 augusztusában még ellátogatott a Kremlbe. A feszült viszony ellenére a kancellárnak meggyőződése volt, hogy fenn kell tartania a párbeszédet, hiszen Oroszország szerepe úgy a geopolitikai, mint a globális gazdasági színtéren nélkülözhetetlen. Véleményével a volt kancellár a nyugati tömbben egyedül maradt. Utódja, Olaf Scholz már meghajtotta a fejét a washingtoni és brüsszeli akarat előtt, elindítva azt az elszakadási folyamatot, amely óriási mértékben közrejátszott abban, hogy jelenleg Németország finoman szólva sem a külföldi befektetések fellegvára – ellenben a hazai vállalatok külföldre menekülnek, az ország ipara pedig a sír szélén áll.
Scholz szakítása Merkel gondolkodásmódjával a nyilvánvaló nyomásgyakorlás mellett a félreértelmezett orosz gazdasági adatokon alapult. Nyugaton éveken keresztül divat volt legyinteni egyet Oroszország gazdaságára, mondván, GDP tekintetében nominálisan akkora, mint mondjuk Olaszországé, ezért a nagyságához és az erőfitogtatásához képest egyáltalán nem kell komolyan venni.
Ugyanez a nominális GDP-fétis adta a szankciós politika azon hitalapját, hogy az orosz gazdaságot heteken (aztán inkább hónapokon, manapság már éveken) belül térdre lehet kényszeríteni.
Pedig a közgazdászok régóta próbálják bizonygatni, hogy amennyiben pusztán Moszkva bruttó nemzeti össztermékét veszik alapul egyes prognózisoknál, az zsákutcába kergetheti a politikusokat. A globális gazdaság szempontjából a nominális és reál GDP-lista a legfontosabb, de nem feltétlenül tart olyan tükröt elénk, ami pontos választ ad a „ki a legszebb?” kérdésre. Ha a GDP mellett valaki nem veszi figyelembe a többi gazdaságalakító hatást és eredményt, és pusztán a leglátványosabb adatra koncentrál, az a vizsgált ország gazdasági eredményeinek félreértelmezéséhez vezethet.
Ez (is) okozta Moszkva gazdasági súlyának és életképességének eltorzulását a szankciós politika hatásainak számolgatásánál, és ez fakasztott most mosolyt, amikor kiderült, hogy vásárlóerő-paritás tekintetében Oroszország 5,3 ezer milliárd dolláros értékkel megelőzte Németországot, gy vásárlóerő-paritáson a világ ötödik legnagyobb gazdasága lett Kína, az USA, India és Japán után.
Mit nevezünk vásárlóerő-paritásnak? Azt a mérési módszert, amely azt vizsgálja, hogy pontosan ugyanahhoz a termékhez vagy szolgáltatáshoz egy adott ország valutájában mennyiért lehet hozzájutni egy másik ország pénzneméhez képest. Ez megbízható adathalmazt biztosít az életszínvonal vizsgálatához, miután éppen azt veszi figyelembe, amit a hagyományos GDP-vizsgálat nem: az egyes államok árkülönbségeit. Márpedig Oroszország a háború ellenére (sőt, éppen azért) jobban áll e tekintetben, mint Németország.
Előrejelzések, de milyen szempontból?
Az Oroszországgal szembeni szankciók célja az volt, hogy porig rombolja a gazdaságot, ezzel kényszerítve rá Moszkvát a háború befejezésére. Ezzel szemben mi történt? Miközben Európa sodródik a recesszió felé, a dezindusztrializáció és az infláció rémképe fenyegeti, a Nemzetközi Valutaalap a 0,3 százalékos idei orosz GDP-növekedési jóslatát 0,7 százalékosra javította, míg jövőre már 2 százalék felett prognosztizálta. Hasonló a helyzet az olajszankciókkal kapcsolatban: az orosz olajexport volumene nemhogy csökkenni kezdett volna, de folyamatosan növekszik, köszönhetően az ázsiai kivitelre való átállásnak és az újabb, „Moszkvát térdre kényszerítő” intézkedéseknek.
Termelési kisregény
Számos közgazdász szerint még a vásárlóerő-paritás is alábecsüli az orosz gazdaság erejét. Az elmúlt évtizedekben az orosszal ellentétben a nyugati gazdaságokban a szolgáltatási szektor erősödött, csakhogy a háború épp a termelési és ipari terület jelentőségét erősítette fel.
A harmadik szegmens nyugati izmosítása épp az árutermelésben és az ellátási láncokban okozott súlyos sebezhetőséget.
Ezen a területen tehát Oroszország egyértelműen maga mögé utasítja az iparilag egyébként is súlyosan beteg Németországot.
Háború idején a szolgáltatási szektor veszít a jelentőségéből, míg a mezőgazdaságé, a nehéz- és könnyűiparé többszörösére nő. Ahhoz, hogy egy ország gazdasági súlyát pontosabban elemezhessük, az egyes ágazatok szerepét is vizsgálni kell benne.
Oroszország Kína és az nyugati államok zöme (USA, Franciaország, Olaszország stb.) között helyezkedik el, az előbbiben a szolgáltatási ágazat a GDP 49, utóbbiakban legalább a 75 százalékát adja.
Németország 69 százalékon áll e tekintetben, vagyis Oroszország igen nagy előnyre tett szert egyrészt ipari mérete és kapacitása, másrészt a háborúhoz igazított gazdasági termelés miatt.
Egy még egyszerűbb összehasonlítás Európa két legnagyobb gazdaságával: Németország (amely GDP-ben toronymagasan veri Oroszországot) ipari kapacitása csak 90 százaléka az oroszénak, Franciaországé pedig mindössze 44 százaléka. (Kína esetében a különbség még kétségbeejtőbb. A német a 11 százalékát teszi ki a pekingi termelőkapacitásnak, de még az Egyesült Államok is csak 34 százalékra tudja megközelíteni a kínait.)
André Sapir közgazdász, az orosz gazdaság elismert szakértője ezt úgy foglalta össze:
Ha a termelőtevékenységet vizsgáljuk, Oroszország és Kína GDP-je lényegesen nagyobb. Ebben a szegmensben Kína gazdasága várhatóan kilencszer erősebb lesz, mint Németországé, és háromszor olyan erős, mint az Egyesült Államoké. Az orosz gazdaság megelőzi a németet, és több mint kétszer olyan erős, mint a francia. Ez teljesen megváltoztatja az eddigi felfogást, és azt a téveszmét, hogy pusztán a GDP alapján döntsünk egy ország gazdasági potenciáljáról.
A rubel túlizmozta magát
A vásárlóerő-paritás jó trükk ahhoz, hogy egy fejlődő ország büszkén lobogtathasson statisztikai adatokat, a valós gazdasági erőnek azonban csak egy apró szeletét világítja meg. Azt mindenesetre biztosan, hogy a nemzeti valuta éppen hogyan áll.
A jelenlegi helycseréhez ugyanis végül a rubel túlerősödése vezetett. A Nyugat még mindig ragaszkodik a szankciós politika folytatásához, a globális dél és kelet azonban kinyitotta a kapuit Oroszország előtt, ami elég volt ahhoz, hogy a növekvő exporttal a rubel is erősödni kezdjen.
A tavalyi év során az orosz folyó fizetési mérleg többlete augusztus végéig több mint háromszorosára, 227,4 milliárd dollárra emelkedett. Ez 86 százalékos növekedést jelent az export-import közötti különbségben, és fő szerepet játszott az infláció csökkentésében, valamint a rubel izmosodásában.
Aztán eljött az a pont, amikor az orosz valuta egyszerűen túl erős lett.
A tavaly nyári-őszi időszakban annyira izmos lett, hogy az már drágítani kezdte az exportot is. Ezért a jegybank elnöke azt javasolta: csökkentsék a kivitelből származó bevételeket az iparágak jövedelmezőségének fenntartása érdekében, magyarán gyengítsenek egy kicsit a rubelen.
Még ha figyelembe is vesszük az import erős beszűkülését, eléggé vígjátéki helyzet állt elő Oroszországban, amelynek a gazdaságát a Nyugat a szankciókkal akarta tönkretenni, abba a hibába esve, amelytől sokan óvták: kizárólag a klasszikus GDP-adatokat vette figyelembe, nem kalkulálva előre azokkal az itt is bemutatott összetevőkkel, amely a valódi gazdasági erő mögöttes elemeit jelentik. (mandiner.hu)
