Kiért a hálánk tiszta lángja ég
Ez a cím nyilván meglepő. De lehet, hogy vannak, akik annak idején úttörők voltak és még emlékeznek erre a dalra. A mesterséges Rákosi kultusz meglehetősen hamisan hangzik. Azt a címet is adhatnám e helyett, hogy az autokraciák vonzása. Vonzása? Ez is furának tűnhet. De mi mással magyarázzam, hogy a 2020-as években, napjainkban a világ lakosságának 72 százaléka, 5.7 milliárd ember diktatórikus, autokratikus rendszerekben él. A Demokrácia Változatai (Varieties of Democracy) elnevezésű szervezet úgy számolja, hogy a világ 200 országából 88-ban uralkodik ilyen rezsim és ezekben az országokban él a világ lakosságának 70 százaléka. Egészen hasonló eredményre jutottak svéd kutatók is. Az autokrácia vonzását jelentené ez? Hát nem erőszakkal nyertek ezek a rendszerek és vezetőik hatalmat? Nem kényszerítették ezeket az elnyomó rezsimeket a védtelen emberekre?
Hát nem egészen. Korom miatt megvan az az előnyöm (hátrányom?), hogy jól emlékszem úgy 8-10 éves és 25-26 éves korom, vagyis 1938 és 1956 között az autokratikus szélső jobboldali, majd szélső baloldali rezsimek, közöttük az olasz fasizmus, a német nácizmus, a sztálini államszocializmus, Mussolini, Hitler, Horthy, Szálasi, Sztálin és a Rákosi rezsim népszerűségére, igen, nem elírás, tömegvonzására, elfogadottságára.
Azóta történészek és pszichológusok tömegei keresték erre a magyarázatot. Nem kevesen az ember állati, csorda mentalitására hivatkoztak. Nem érdektelen figyelembe venni, hogy például a baboon majmok mennyire szigorú szabályok szerint élnek egy természetesen hierarchikus társadalomban, melyben elfogadott rangsorok uralkodnak és senki nem vonja kétségbe a domináns hím uralmát. Biztonságot adó, sőt felemelő érzés a tömeghez csatlakozni, együtt menni a többiekkel. Hinni valakiben vagy valamiben. A hit pedig realis erővé válik, amit meglepően bizonyítanak olyan klinikai vizsgálatok, hogy az emberek egy-harmada ugyanúgy reagál úgynevezett placebo, vagyis valóságos gyógyszer tartalom nélküli “orvosságokra” ha azt hiszi, hogy valódi orvosságot szed, mintha valóban gyógyszert szedne.
Ugyanígy vagyunk az engedelmeskedéssel is, amit végülis gyermekkorunktól nevelnek belénk. Ez egyben felment a gondolkodás alól, csak be kell állni a sorba. Egyes kutatók kiemelik az ember ösztönös igényét a stabilitás biztonságára. Ezt a vágyát elégíti ki az autokratikus rendszer. Eric Fromm 1941-es munkája, “Menekülés a szabadságtól” (Escape from Freedom) abban találta az autoriter rendszerek vonzását, hogy az ahhoz való csatlakozásunkkal elmenekülünk a magánytól és a felelősséggel járó személyes döntések elől.
Az autokráciák vonzását az is megnövelte, hogy a történelem hosszú évszázadai során és a két világháború között is uralkodó úgynevezett ‘zárt autokráciákkal’ szemben – mint amilyen ma Kína, Észak Korea, Irán, Szomália, vagy Chad - napjainkra az autokrata rezsimek újabb változata, a ‘választásos autokrácia’ jött létre. Ilyenek például Albánia, Oroszország, Rwanda, vagy Törökország, amiben az emberek úgy érezehetik, hogy maguk döntenek. Igaz, a választási szabályok megfelelő módosításai rendkívül hasznosak, például a szavazatok 40 százaléka körüli eredménnyel kétharmados többséget biztosítanak, mint a mai Magyarországon. Mussolinit 1921-ben megválasztották képviselőnek s a király nevezte ki miniszterelnöknek. Mivel a választások után Mussolini elég képviselővel rendelkezett a parlamentben, onnan nyerhette el az Il Duce, a vezér címet és az abszolút hatalmat. Hitler is választás útján került hatalomra és Orbánt már negyedszer választották meg.
Az autokratáknak, valljuk be, vonzereje van. Erős kezű vezetéssel igérnek biztonságot. Végülis ez volt sikerük titka a hidegháború befejezése óta Oroszországban, Egyiptomban, Venezuelában Törökországban, Nigériában és Magyarországon is. A választásos autokráciák bűnözés- és bevándorlás-ellenes retorikával belülről rombolják le a demokráciát és tömegtámogatásuk sokkal hatékonyabbá teszi őket, mint az egyszerű elnyomásra épülő rezsimeket.
Trump bevándorlás-ellenes retorikájával, az amerikai viszonyok legsötétebb színekkel való lefestésével, a pusztuló nemzet képének előrevetítésével szemben újjászületést igér, Amerika ismételt naggyá emelését, mint jelszava, “Make America Great Again” hirdeti. Képes olyan hazugságokra, hogy “Amerika ma hivatalosan a harmadik világhoz tartozó országgá sülyedt”. Hadd elevenítsem fel, hogy a’third world country’, harmadik világbeli ország, mint Dél-Szudán, Chad, Niger, vagy Mali, azt jelenti, hogy magas a nyomorban élők aránya, hiányoznak a legfontosabb emberi források, nagy az iskolázatlanság és elmaradott, gyenge a gazdaság. Míg ezekben az országokban az egy főre jutó nemzeti jövedelem mindössze 200 - 2.000 dollár között mozog, Nyugat Európa országaiban meghaladja a 73 ezer dollárt, az Amerikai Egyesült Államokban pedig eléri a 85 ezer dollárt. Sem az USA, sem egyik európai ország sem tartozik a harmadik világhoz.
Megdöbbentő, hogy ezzel a nyilvánvaló hazugság-tömeggel Trump tömegeket tud maga mögé állítani a gazdaságilag jól szuperáló Amerikában, ahol jó ütemű, évi 3 százalékos gazdasági növekedés, és emelkedő, 2020 és 2022 között is 11.5 százalékkal növekedettéletszínt élesen ellenkező képet mutat, mint amit ő fest le erről, mint mondja, “megszállt országról”. A trumpi negativizmus ráadásul éles ellentétben áll az amerikai mentalitással. Kamala Harris kampánya ezt ragadta meg, amikor az “öröm”, a boldogság üzenetét állítja középpontba.
Ez hatotta át a Demokrata Párt nemzeti konvencióját. Mint Bill Clinton volt elnök fogalmazta: “Kamala Harris, az öröm elnöke vezessen győzelemre”. Hakeem Jeffries demokrata képviselő a Zsoltárok Könyvét idézte: ”lehet, hogy a hosszú éjszakán sírunk, de reggel az öröm köszönt ránk”. A népszerű TV sztár, Oprah Winfrey optimista hangon jelentette ki, hogy “Nem megyünk visszafelé, nem hagyjuk magunkat visszafelé lökni. Válasszunk! Válasszuk az igazságot, tisztességet, válasszuk az örömöt!” Ezzel a szellemiséggel megy a demokrata párt a választások elé, melyek remlélhetőleg valóban örömöt hoznak.
Az autokrácia ugyanis nemcsak vonz bizonyos tömegeket, de taszít is másokat. (Berend T. Iván)