Kevesebb harag, több közös asztal – válasz egy szocialista majális után
Imre szónoki szenvedéllyel szólt a hallgatósághoz május elsején. Ez a beszéd nem akart simogatni, sem megnyugtatni. Meg akarta rázni a hallgatót, emlékeztetni akart: mert, valami mélyen elromlott.
A szenvedély jogos – de nem veszélytelen.
A beszéd fő üzenete világos: „kevesebb szegényt és kevesebb gazdagot akarunk.” A mondat hangzása radikális, remélem, nem a vagyonosok elleni háborút hirdeti meg, hanem a méltányosságot.
A problémák valósak: kettős fizetés az egészségügyben, bizalomvesztés a nyugdíjrendszerben, és a magára hagyott dolgozó kiszolgáltatottsága. Ezekkel mind szembe kell nézni.
De amikor az egész rendszer „hazugságként” van megbélyegezve, azzal a jövő lehetőségét is leértékeljük.
Aki már nem hisz az állami gondoskodásban, az hogyan bízzon meg egy új politikai ajánlatban? Ha nincs remény, csak harag, akkor nincs hidat építő politika sem.
A beszéd szerint az elit, a gazdag, a fideszes – mind kívül rekedtek a megszólításon. De így hogyan lehet országot építeni? A szolidaritás akkor is érvényes, amikor az asztalnál nemcsak a barátaink ülnek. A közös jó nem zárható párthűséghez.
A megoldás nem az osztályharc újracsomagolása, hanem a bizalom visszaszerzése.
A gazdag nem mindig ellenség, a szegény nem mindig áldozat. Egy igazságos ország nem gyengíti, hanem megszelídíti a különbségeket. A jó politika nem ellenségeket gyárt, hanem újraértelmezi az együttműködést.
Tisztelem az őszinte szót, de azt mondom: kevesebb harag, több közös asztal.
