A 444.hu lefordította Kollár Kinga felszólalását, hogy ne csak a kormánymédia által kivágott rész alapján ítélhessük meg a tiszás kijelentéseit.
Döntse el Ön is, hogy tényleg ez-e a második őszödi beszéd.
A kormánymédia csütörtökön egészpályás letámadást indított Kollár Kinga tiszás EP-képviselő ellen. Kivágtak egy részletet a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság hétfői ülésén tartott felszólalásából, ami szerintük azt bizonyítja, hogy a Tisza Párt képviselői a magyarok ellen dolgoznak.
Az akcióba személyesen Orbán Viktor is beszállt. A miniszterelnök csütörtök este arról posztolt, hogy Kollárnak el kell tűnnie a közéletből, péntek reggeli rádióinterjújában pedig már Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéhez hasonlította Kollár felszólalását.
A tiszás politikus csütörtökön rövid Facebook-posztban reagált a támadásokra. Azt írta, hogy „szinte minden, az Európai Parlamentben tett felszólalásomban azért álltam ki, hogy az uniós pénzek mihamarabb megérkezzenek Magyarországra”. Magyar Péter pártelnök pedig azt mondta, azért támadják Kollárt, mert „a hatalom fél, Orbán Viktor hülyeségvonatán pedig nincsen fék”.
Mivel a kormánymédia csak egy összevágott videót közölt Kollár felszólalásából, a 44.hu-nál megnézték a felvételt, ami alapján elkészítették a kétperces szöveg teljes, magyar nyelvű leiratát.
A téma a jogállamisággal kapcsolatos kondicionalitási eljárás hatékonysága. Magyarként azt kell mondanom, hogy nagyon hatásosnak bizonyult a jogállamisági mechanizmus. Mert körülbelül 21 milliárd eurónyi forrást felfüggesztettek, ebből pedig több mint 1 milliárd eurót már el is vesztettek a magyarok.
Ez komolyan befolyásolja a magyar állam működését, mert az állam nem tud költeni az infrastruktúrára, nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és az alapvető szociális szolgáltatásokat sem tudja biztosítani az emberek számára. Csak pár példát hadd hozzak.
A helyreállítási alap forrásaiból 50 kórházat lehetett volna felújítani, de ez nem történt meg. A vasúti hálózat állapota tragikus Magyarországon, egyes vonalakon 170 évvel ezelőtti sebességgel közlekednek a vonatok. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kondicionalitási szabályozás igenis komoly hatást gyakorolt a magyarok mindennapi életére.
Politikailag viszont nem vagyok ennyire biztos ebben, mert a folyamat elvezetett a társadalom radikális polarizálódásához. Az egyik előttem felszólaló azt mondta, nem volt politikai ellenreakció. Szerintem viszont volt.
Egyrészt a Fidesz és a magyar kormány még mindig visszaél a helyzettel belpolitikai céljai érdekében, és azt állítja, hogy a Bizottság kettős mércén alapuló érveléssel tartja vissza a forrásokat, mert politikailag motivált az ügyben. És ha hagyjuk, hogy a politikai engedmények szerepet kapjanak a folyamatban, azt gondolom, valahogy tényleg politikailag motiváltak lesznek a döntések. És ez végül is elvezet a magyar kormány pozíciójához. A kormány úgy állítja be magát, mint aki folyamatosan a hungarofób brüsszeli vezetőkkel szemben védekezik.
A dolog pozitív oldala, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket. Én ilyen értelemben nagyon pozitívan tekintek a 2026-os választásra.
A szakértőkhöz tennék fel még egy kérdést: hogyan tudják az EU pénzügyi érdekeit az EU politikai érdekeivel összhangba hozni? Miközben megőrzik Magyarország uniós integrációját. És milyen aktív lépéseket kellene tennie az EU-nak, hogy fellépjen a kondicionalitási eljárással kapcsolatos hamis információkkal szemben?
A bizottsági ülésen egyébként Kolláron kívül több magyar is felszólalt. A sort a fideszes EP-képviselő, Deutsch Tamás nyitotta, aki megpróbálta leszedetni a napirendről a szakértőként meghívott Léderer Andrást. Deutsch azzal érvelt, hogy a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) munkatársát azért nem kellene meghallgatni, mert az MHB „részese volt az Európai Bizottság NGO-finanszírozási botrányának, és milliókat kapott Brüsszelből”. Miután a levezető elnök elutasította Deutsch kérelmét, a fideszes képviselő elhagyta az üléstermet. (444.hu)