A következő napokban északias áramlás alakítja időjárásunkat, így marad a sokévi átlaghoz képest 7-9 fokkal hűvösebb idő, sőt a hétvégén északkeleten akár gyenge fagy is előfordulhat.
Többnyire erősen felhős vagy borult marad az idő, hosszabb-rövidebb napos időszakok az északnyugati, nyugati, valamint az északkeleti tájakon lehetnek, de másutt is egyre kevesebb helyen eshet az eső, szűnik a csapadék. Az északias szelet északkeleten, illetve napközben a Nyugat-Dunántúlon is élénk, néhol erős széllökések kísérik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a kevésbé felhős tájakon lehet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl a levegő.
Melegrekord: 34,4 °C Tiszaroff, 2023
Csütörtökön nyugaton és délen fordulhat elő helyenként eső, zápor, de máshol is a felhők lesznek túlsúlyban, hosszabb napos időszakok inkább csak északkeleten lehetnek. Késő délután kezdhet északnyugat felől nagyobb területen felszakadozni a felhőzet. Az északi-északkeleti szél többfelé élénk, keleten, északkeleten erős lesz. Kora reggel 3-11, napközben 12-19 fok várható.
Orvosmeteorológia
Marad a hidegfronti hatás, így továbbra is jelentkezhetnek fejfájásos, görcsös panaszok, keringési problémák, ingadozhat a vérnyomás.
A szelesebb nyugati és keleti, északkeleti tájakon tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat.
A felhős, csapadékos tájakon lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, romolhat hő- és komfortérzetünk.
Ugyanakkor a naposabb nyugati, délnyugati tájakon javulhat a hangulat, közérzet.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Pollenjelentés
Kőris | közepes |
Tölgy | közepes |
Eperfafélék | közepes |
Dió | alacsony |
Pázsitfűfélék | közepes |
Fenyőfélék | közepes |
Bükk | alacsony |
Gombák | alacsony |
Csökkenő terhelés
A napokban a hűvös, csapadékos idő hatására országszerte lecsökken a levegőben az allergén növények virágporának koncentrációja.
A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja országosan közepes.
A fenyőfélék, az eperfafélék, a kőris és a tölgy virágporának koncentrációja országosan közepes, a vadgesztenyéé, a bükké, a dióé jellemzően alacsony, helyenként elérheti a közepes szintet.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony.
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk oket.