„Kínozták a lányom, már nincs mit veszíteni” – Droghasználók és bűnözők közé küldött egy autista tinédzsert a magyar gyermekvédelmi rendszer

Egy Pest megye határában lévő, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető,otthonban él jelenleg az egészségügyi, és szociális ellátást igénylő 18 éves Szirka. A lány – mint az édesanyjától megtudtuk – 12 éves kora óta él intézetben, a szociális és gyermekvédelmi rendszer már akkor sem tudott neki megfelelő ellátást biztosítani. A pszichésen beteg gyereket javítóintézetbe küldték, mert ott volt hely. Szirka alapbetegsége nem egyértelmű, kétéves kora óta a diagnózis folyamatosan változik. Először az autizmus merült fel, aztán szeparációs szorongást állapítottak meg nála, majd hiperszenzitívként diagnosztizálták, most újra autistaként tartják nyilván.

Nem volt vele könnyű, kicsi kora óta tört zúzott, magát is bántotta, de olyan is volt, hogy nekem jött. 2018-ban, egy nagyon súlyos epilepsziás roham után kórházban került. Lumbálták, mert agyvelőgyulladásra gyanakodtak. Addig sem, és a kórházban sem találták a megfelelő gyógyszert. A dühkitörései egyre erősebbek és hosszabbak lettek, itthon ez már kezelhetetlen volt. Egyedül voltam vele, én is kimerültem, összeroppantam – meséli lapunknak az édesanya.

Ekkor került intézetbe, ami automatikusan azzal is járt, hogy gyámot rendeltek ki mellé. Szirka fiatalkorú droghasználók, bűnözők közé került. Az édesanya elmondása szerint társai verték, égő cigarettacsikket nyomtak szét a hátán, szexuálisan kihasználták.

Az egyik gyerekfelügyelő rendszeresen bejárt a szobájába, fogdosta, molesztálta. Egy másik megerőszakolta. Úgy begyógyszerezték, hogy behajlított térdekkel, hátrahajtott fejjel járt. 

Azt hittem, hogy ez csak átmeneti állapot, és bekerül majd valami jó helyre, ahonnan a megfelelő terápia után hazahozhatom. Azt mondták, ha hazaviszem, hiába hívok majd mentőt hozzá, nem látják el, nem viszik be a kórházba. Ha bármit elkövet, már lecsukhatják, hiszen 14 éves. Mondtam nekik, hogy nem ez a célom, hanem az, hogy megmentsem a gyerekemet. Írtam a minisztériumnak, elmentem a területi gyermekvédelmi hivatalhoz, de mindenhol azt mondták, nincs megfelelő hely. Itt tudják elhelyezni, és ennek is örüljek. Közben a beteg, ártatlan, szűz kislányomat kihasználták, kegyetlenkedtek vele, fizikai- és lelki terrorban tartották.

Az édesanya amikor csak tudott, bizonyítékokat gyűjtött, fotókat készített lánya állapotáról, sérüléseiről. Erre azonban nem mindig volt lehetősége, mert a bántalmazások ellen tiltakozó, védekező Szirkát gyakran azzal büntették az intézetben, hogy nem engedték fel hozzá az édesanyját. Bár egy épületben voltak a látogatás idején, csak telefonon beszélhettek egymással. – Amikor elég bizonyítékom volt, feljelentést tettem a BRFK-n, és elindult a nyomozás. Az intézet dolgozói először hallgattak, nem akartak, vagy nem mertek segíteni. A nemi erőszakot elkövető gondozó ügyét végül eltussolták, a molesztálóra fegyházbüntetést kértek. Őt a kollégája tetten érte, és ebben az ügyben mellénk állt. A Főváros Főügyészség vádat emelt „az elkövető felügyelete, gondozása alatt álló, akaratnyilvánításra képtelen helyzetben levő kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.” Az ügyész fegyházbüntetést és kiskorúakkal kapcsolatos bármilyen foglalkozástól való végleges hatályú eltiltást indítványozott, de az ítéletről semmit nem tudok. Fogalmam sincs, hogy végül kapott-e bármilyen büntetést a férfi, engem senki semmiről nem tájékoztatott.

Szirka tavaly lett 18 éves, félt, hogy hova kerül majd. Édesanyja azt szerette volna, ha olyan egészségügyi intézménybe költözhet végre, ahol javítják az állapotát, és haza tudja majd vinni. De a szociális ellátórendszerben ilyen helyet nem tudtak neki biztosítani.

Már az is jó, hogy ahol most van, ott szeretik, jól bánnak vele. Ám a látogatást nehezíti, hogy másfél órás vonatút után még két kilométer kell gyalogolni egy dombra. Buszjárat nincs.

– Van egy pszichiáter, aki kezelné otthon, de ennek az a feltétele, hogy megfelelő terápia után olyan állapotba kerüljön, hogy hazagondozható legyen. Ezt nem kapja meg, ám született egy bírósági ítélet, amely kényszergyógykezelésre ítélte, aminek semmi értelme – mondta az édesanya, hiszen kicsi korától kezdve gyógyszeres kezelés alatt áll. Mióta intézetben van, romlik az állapota. Hiába küzdök azért, hogy visszakerüljön a gondnokságom alá, félek, ha sokat ugrálok, ez soha nem történik meg. A szociális- és gyermekvédelmi rendszer tárgyként kezeli a gyerekemet, én pedig tehetetlen vagyok. Legközelebb – folytatta – már neveket fog mondani, hogy kik és mit követtek el ellenük. Ezek az emberek nem gondolnak arra, hogy nincs veszélyesebb ember annál, akinek már nincs mit veszítenie – fogalmazott. (Népszava)