Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Kegyelmi ügy: Ez az ügy a rendszer szívének a középpontjába csapódik

Vélemény
2024.02.14.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Ez egy igazi identitás-merénylet, ennél súlyosabb krízis nem is érhette volna az uralmat Magyarországon - mondta el Puzsér Róbert publicista a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában. 

Ez az ügy szerinte a rendszer szívének a középpontjába csapódik, itt most a rendszer éppen a gyermekeinket védelmezi meg, amikor kiderül, hogy K. Endrét, aki eltussolja a gyermekmegrontási ügyeket, az igazságügyminiszter felterjeszti kegyelemre, a köztársasági elnök kegyelemben részesíti, majd ezt ellenjegyzik. Az a két nő, akiket a magyar állam kijelölt a gyermekek és családok védelmére, és az LMBT lobbi elleni harc első vonalába, a pedofil bűncselekmény eltussolójának a kegyelmét aláírják. Hogy kell ezt megmagyarázni? - tette fel a kérdést Puzsér.

Ezt nem lehet - válaszolta meg azonnal Magyar Dávid. Elmondta, hogy neki ennek a történetnek csak egy része, hogy ilyen szörnyű esetek történnek gyermekotthonban, de kiderül az is, hogy az állam ellenőrző szervei nem tudják az áldozatokat megvédeni. Úgy látja, a bicskei gyermekotthon úgy működött, ahogyan a Fidesz: ha vannak is belső viták, azok ne menjenek ki. Kapkodásnak, fejetlenségnek élte meg, ahogyan a politikai elit eltolta magától Novák Katalint, hogy nincs közük hozzá, oldja meg.

Orbán Viktor nyomorultul fut az elveszett pillanat után, neki most fontos kiállni és elmondani, hogy ő félbehasítaná, ha valaki a gyerekeihez hozzányúlni - tette hozzá Puzsér. 14 éve vezeti Orbán Viktor teljhatalommal a kurzusát, és 14 év után most jött el a pillanat, hogy módosítsa az Alaptörvényt?

Azon hangosan felnevettek az adásban, amikor szóba került, hogy a kegyelmi döntéssel összefüggésbe hozott Balog Zoltán református püspök épp a botrány kirobbanásakor közölte, hogy elutazik imádkozni és nem lesz elérhető.

Átlátszónak tartja Puzsér, hogy Bayer Zsolt publicisztikában követelte a következményeket, szerinte pontosan tudta a szerző, hogy Novák Katalin mire készül. “De Jeszenszky Zsoltnak nem adták le a drótot” - tette hozzá. Boros Tamás műsorvezető szerint ez annyiban igazságtalan, hogy Jeszenszky még Orbán nyilatkozata előtt “túlbuzgó” volt, ezért nem tudhatta, hogy Novák Katalinra kiadják a kilövési engedélyt. Miután idéztek Jeszenszky cikkéből, Puzsér azt mondta, hogy akár névtelen feljelentésnek is elmenne az írás, Jeszenszky ugyanis nem volt tisztában azzal, hogy “éppen a sz.rt hányja a gazdáira”. Székely az illető? Ez szempont volt a kegyelemnél? - tette fel a kérdést Puzsér. Hol van ennek a Jeszenszkynek az erkölcsi érzéke? - folytatta. “Megrontanak egy kölyköt, a srác vonat alá veti magát, és ő arra hivatkozik, hogy az édesanyja az ügy eltussolójának Erdélyben él? Arra hivatkozik, hogy rendszeresen hurcolta a kölyköket a Puskás Akadémia rendezvényeire? Meg hogy székely származású?” - lett egyre indulatosabb Puzsér.

Nem volt kétségünk, hogy a rendszer kétszínű - mondta Magyar Dávid. Felemlegette, hogy Budaházy felmentése is politikai üzenet volt, miszerint a gyurcsányista-sorosista rezsim ellen való lázadás az nem terrorakció, hanem forradalom, szabadságharc. Ezzel az üggyel megpróbálták szerinte pacifikálni a szélsőjobbot. “Nyilván K. Endre ügye az más, ő valakinek a valakije” - fűzte hozzá.

Magyar Dávid arról is beszélt, hogy a kormány éppen felmérést végez, és lesz egy szó, amivel meg fog telni az összes MTI-közlemény, az összes megyei lap. Boros szerint ez már meg is van, az egyik az, hogy becsületes mindkét lemondott politikus, és a felelősségvállalás - ezeket már “tolja a Megafon ezerrel”. Magyar szerint offenzívába fog lendülni a propaganda, mert a defenzíva nem Orbán Viktornak való. “Ő egy csatár” - tette hozzá. Puzsér szerint nem a pedofilok és a homoszexuálisok összemosása lesz terítéken, hanem más fronton támadnak majd.

Novák Katalin lemondó beszédéről Magyar Dávid azt mondta: “a szerencsétlen tényleg a könnyeivel küzd, az arca szétcsavarodik, mert neki még ezt is meg kell csinálnia”. “A Magyar Péter legalább úgy szállt ki, hogy fogta a kézigránátot, kihúzta a biztosítótűt és a háta mögé bevágta” - tette hozzá. Nem irigyli Novák Katalint, tette hozzá. Boros Tamás szerint a beszédből a becsukott szemű fohász “a magyar politikatörténet legszánalmasabb pillanata volt”. Magyar Dávid szerint ráadásul Nováknak azért kellett lemondania, mert eljutott a hír a szavazókhoz, önmagában az kevés, hogy az ellenzéki sajtó valamit megír. (Spirit FM)

ELNÖKI KEGYELEM
Novák Katalin
Varga Judit
BICSKEI GYERMEKOTTHON
lemondás
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.02.14. - 13:07
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Hazai reakciók a Robert Fico ellen elkövetett merényletre

    Hazai reakciók a Robert Fico ellen elkövetett merényletre

  • Lehet olyan EP-választási eredmény, amely Török Gábort meglepné

    Lehet olyan EP-választási eredmény, amely Török Gábort meglepné

  • Több lövés érte Robert Ficót, kórházba kellett szállítani

    Több lövés érte Robert Ficót, kórházba kellett szállítani

  • Itt van Magyar Péterék 21 pontja

    Itt van Magyar Péterék 21 pontja

  • Péntektől tovább csökken az üzemanyagok ára

    Péntektől tovább csökken az üzemanyagok ára

  • Megyénként akár 2 millió forintos eltérések az átlagárakban

    Megyénként akár 2 millió forintos eltérések az átlagárakban

  • Iskolás gyerekekről osztott meg fotókat a DK és a Momentum politikusa

    Iskolás gyerekekről osztott meg fotókat a DK és a Momentum politikusa

  • Beszóltak a Fidesznek az EP-ből: nincs helyük itt

    Beszóltak a Fidesznek az EP-ből: nincs helyük itt

  • Magyar Péter a partizános vitáról: minek menjünk oda, ahová a Fidesz jelöltje nem jön el?

    Magyar Péter a partizános vitáról: minek menjünk oda, ahová a Fidesz jelöltje nem jön el?

  • Fekáliával kenték össze az összes mosdót az elbocsátott iváncsai vendégmunkások

    Fekáliával kenték össze az összes mosdót az elbocsátott iváncsai vendégmunkások

  • Egy kiszivárgott bírósági körlevél alapján úgy tűnik, a tanárok már nem közfeladatot ellátó személyek

    Egy kiszivárgott bírósági körlevél alapján úgy tűnik, a tanárok már nem közfeladatot ellátó személyek

  • 50 millió forintért kelt el Keserü Ilona festménye a Virág Judit Galéria aukcióján

    50 millió forintért kelt el Keserü Ilona festménye a Virág Judit Galéria aukcióján

  • Négymilliárdból rakja konténerekbe az iskolásokat az Orbán-kormány

    Négymilliárdból rakja konténerekbe az iskolásokat az Orbán-kormány

  • Zalaegerszegi Törvényszék: ha nem adják át a gyermek okmányait, akkor szó sem lehet zavartalan kapcsolattartásról

    Ha nem adják át a gyermek iratait, akkor meg kell ismételni a kapcsolattartást

  • Ennyibe fog kerülni a fagyi idén

    Ennyibe fog kerülni a fagyi idén

  • Több helyen "mindenki" polgármester akar lenni

    Több helyen "mindenki" polgármester akar lenni

  • Mi történik a magyar boltokban? Még az elemzőket is meglepte, ami történt

    Mi történik a magyar boltokban? Még az elemzőket is meglepte, ami történt

  • Egymás után bukja Spar-ügyben a sajtó-helyreigazítási pereket Orbán Viktor

    Egymás után bukja Spar-ügyben a sajtó-helyreigazítási pereket Orbán Viktor

  • Ha az ágyakon múlik, nem lesz szex a párizsi olimpián

    Ha az ágyakon múlik, nem lesz szex a párizsi olimpián

  • Egészségi állapotáról vallot Krausz Ferenc: súlyos baj gyötri a Nobel-díjas magyar tudóst

    Egészségi állapotáról vallot Krausz Ferenc: súlyos baj gyötri a Nobel-díjas magyar tudóst

  • Gondok vannak Mészáros Lőrinc vasúti beruházásainál

    Gondok vannak Mészáros Lőrinc vasúti beruházásainál

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element