A politikában logikát keresni persze nem mindig egyszerű. A magyar politikai gondolkodás meg egyenesen irracionális.
Adva van egy helyzet, amikor egy politikus egy zárt körben mond egy, kétség kívül, nem túl szerencsés mondatot, amit aztán valaki átjátssza a politikai ellenfélnek, amely óriási botrányt csinál belőle.
Égbekiáltó hazugságnak, megbocsáthatatlan bűnnek tupírozza, mindezt abban az országban, amelyben a politikusi hazudozás a mindennapok része, különösebb ellenállás nèlkül.
Erre aztán az így megvadított szavazók ez utóbbit a következő választáson fejveszetten abszolút hatalmi helyzetbe hozzák, ez utóbbiak vezérének vágya szerint (csak egyszer kell nyernünk, de akkor nagyon).
Hatalmi helyzetével aztán visszaélve, e vezér gyakorlatilag leválthatatlan autokráciát alakít ki, amelyben a látszat kedvèèrt megtartott, de abszolút sarokba szorított ellenzék, csak "gúzsba kötve táncolhat."
Az ember azt gondolná, hogy a választók többsége előbb vagy utóbb csak felismeri e hatalom igazi természetét és fellép ellene. De nem a magyar választó.
Ő inkább maga helyett bűnbakot keres, és azt persze abban az ellenzékben véli megtalálni, amelyet pont ő hozott lehetetlen helyzetbe.
Mikor aztán már a hatalmon lévők pozíciója, részben saját bűnöző magatartásuk, részben külső következmények miatt megrendül, a vezér kitalál saját köreiből egy új "messiást" , aki majd a "tehetetlen" ellenzék helyett megoldja az összes problémát.
És lássatok csodát, a magyar választó, legalábbis sokan közülük beveszik a trükköt, és elhiszik, hogy, mint a mesében, a végén minden jóra fordul.
A lényeg az hogy nekik, a talmi lelkesedésen kívül semmit se kelljen csinálni.
Politikai morál
Tudom, a politika nem kifejezetten morális grállovagok világa. Ott a hasznosság, az èrdek, vagy amit annak tartanak, a fő szempont.