A tanulókat érintő tiltás után Pintér Sándor belügyminiszter rendelettel korlátozza a pedagógusok mobiltelefon-használatát.
Pintér Sándor Magyar Közlönyben megjelent rendelete szerint a pedagógusok a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint tanulói felügyelet ellátása során a birtokában lévő mobiltelefont és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt
a neveléssel-oktatással összefüggő célokra használhatják.
Kivételt jelentenek...
- a köznevelési intézmény pedagógiai programjában szereplő, intézményen kívül szervezett programok
- ha a használat a pedagógus vagy más életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély elhárítása érdekében,
- szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésének elhárítása vagy elkövetése miatti segítségkérés érdekében
- vagy a pedagógus vagy a gyermek, tanuló egészségügyi állapotára tekintettel szükséges.
Radó Péter: Mobilok tiltása és a panasztörvény – Így indul a tanév
Mint ahogy az immár hagyományosan történik, az oktatásirányítók az új tanév elején újabb intézkedésekkel örvendeztetik meg a nevelő-oktató közönséget. Néhány példa az első becsengetés alá helyezett ajándékokból: a pedagógusok teljesítményértékelésének bevezetése, mobiltelefonok betiltása és a pedagógusok vizsgáztatása a NAT-ból. Ez a cikk a második része annak a kétrészes írásomnak, amelyben azt boncolgatom, hogy miről árulkodnak ezek az intézkedések.
Írásom első részében a teljesítményértékelési rendszer és a pedagógusok NAT-vizsgája példáin keresztül próbáltam szemléltetni, hogyan miképpen működik a „központosított racionalitás” kormányzási rendszere. A második részben – megint csak két példa segítségével – arról lesz szó, hogy mi történik, ha ebben a rendszerben a kormány megpróbál valamilyen értelmes, a nemzetközi fősodorhoz illeszkedő döntést hozni.
A kütyühasználat pedagógiája
Az első példa az iskolai mobilhasználat kérdését érinti. Egyre több kutatás igazolja, hogy a túlzott mobilhasználat – vagy csupán az, hogy a mobilok állandóan kéznél vannak – oly mértékben vonja el a tanulók figyelmét, hogy az már a tanulói teljesítménymérések által is dokumentált módon rontja a tanulási eredményeket.
- Ez az oka annak, hogy az országok durván negyedében, Európában például Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában és Finnországban már korlátozták a mobilok iskolai használatát,
- több helyen a pedagógusok tanítás elején beszedik a kütyüket.
- 2023-ban az UNESCO is kiadott egy ajánlást, melyben erre buzdítja az oktatásirányítókat.
Mindenki tudja természetesen, hogy ez nem ennyire egyszerű ügy.
Az okostelefonok használata segítheti a tanulást, a digitális kompetenciák fejlesztése pedig minden országban kiemelt cél. Éppen ezért egy okos rendszer nem csupán tiltással él.
Rengeteg kutatás, pedagógiai módszertani fejlesztés és szakmai vita alapján dolgozzák ki azokat az eljárásokat, melyek lehetővé teszik, hogy a mobilokkal biztosított internetelérés beépüljön a tanítási-tanulási folyamatba, miközben persze a tanulók tanuláson kívüli mobilhasználata korlátozott marad.
Ahogy már jeleztem, maguk az egyes országok által alkalmazott korlátozó intézkedések is széles skálán mozognak;
- van, ahol megelégszenek az iskolai mobilhasználat korlátozásával,
- s van, ahol teljesen megtiltják azt, és a telefonokat elzáratják vagy beszedetik a pedagógusokkal.
A magyar kormányzat minden különösebb szakmai előkészítés és vita nélkül – ha úgy tetszik: UNESCO-ajánlás alapján – azonnal a legradikálisabb megoldást választotta.
Mivel azonban a teljes tiltás alapvetően az autokratikus rendszerek eszköztárába tartozik (jól kormányzott rendszerekben az állam nagyon ritkán él vele), Magyarországon az intézkedés azonnal az ellenkező hatást érte el: a diákok és a pedagógusok egy része azonnal ötleteket gyártott arra, hogy azt hogyan lehet kijátszani.
Amikor pedig egy jogszabály-értelmezési lehetőséget kihasználva a Madách Imre Gimnázium kijelentette, hogy nem fogja beszedni a mobilokat – és ez nagy sajtónyilvánosságot kapott – a kormány kirúgta a gimnázium igazgatóját.
Ezzel elérte, hogy az intézkedés az elnyomó rendszerrel szembeni ellenállás szimbólumává vált.
Fortélyos félelem igazgat
Egy ma még kevésbé látványos, de jó eséllyel komoly indulatokat gerjesztő intézkedésnek nevezhető az új panasztörvény alkalmazása is a közoktatásban. 2023-ban az Országgyűlés új törvényt alkotott a „panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról” (2023. évi XXV. törvény). A rendszerváltás óta ez folyamatosan szabályozott terület, a szabályozás módját azonban – nem kis részben nemzetközi ajánlások hatására – a mindenkori kormányok néha megújítják.
Ennek a részét képezi a mindenkori visszaélés-bejelentési rendszer, amely szándéka szerint biztonságos, a bejelentők védelmét szolgáló kommunikációs csatornát biztosít általában a jogszabálysértések, ezen belül a hatalommal való visszaélés vagy korrupció eseteinek bejelentése számára. Az ezzel kapcsolatos szabályok védik a bejelentők személyes adatait, és gondoskodnak a megfelelő vizsgálati eljárások elindításáról.
Mivel visszaélés-bejelentési rendszert minden ötven főnél többet foglalkoztató szervezetnek létre kell hoznia, a tankerületi igazgatóságok is megalkották a magukét, és némelyik az erről szóló részletes tájékoztatót nyár végén elküldte az iskolák vezetőinek.
Ennek a jelenlegi rendszerben jól kiszámítható hatása lett: a pedagógusok között elkezdett terjedni a hír, hogy a tankerületek besúgóhálózatot akarnak létrehozni az iskolákban.
A magyar kulturális kontextusban a bejelentés és a feljelentés között nagyon elmosódik a különbség. Ráadásul, amikor a kormányzat újra élesíti az adminisztratív megtorlás eszközeit (például politikai okból nem hosszabbítja meg igazgatók kinevezését vagy kirúgja őket, mert sajátosan értelmeznek egy jogszabályt), a kormányzattal szembeni bizalom újra mélypontra süllyed, és egy eredeti célját tekintve formailag a jogállam védelmét szolgáló intézkedés a visszájára fordul. Erről nem azok tehetnek, akik nem ismerve a jogszabály hátterét azonnal nemtelen kormányzati szándékokra gondolnak.
A represszió tehetetlenségi ereje
Ez a két példa azt illusztrálja, hogy egy autokratikus rendszerben nem csupán az elnyomás szándéka és eszközeinek alkalmazása, de az elnyomottak várakozásai is hozzájárulnak a kormányzat közpolitikai tehetetlenségéhez. Ez a kontextus határozza meg, hogy egy alapvetően normális kormányzati reakció a kormányzottak szemében a visszájára fordul-e. Ennek következtében egyetlen szakmai-irányítási probléma sem érthető meg és orvosolható önmagában, ami teljesen ellehetetleníti a tényeken alapuló tárgyilagos szakmai diskurzust.
A probléma gyökere pedig a már említett bizalomhiány:
ha a represszió eszközeinek alkalmazása miatt senki nem bízik a kormányban, senki nem feltételezi, hogy a kormány beavatkozásai valódi problémák jószándékú megoldását szolgálják.
Ráadásul, amennyiben a kormányzat politikai célokat követve az adminisztratív megtorlás eszközeihez nyúl – amit a közoktatásban már régen megtett – az ezzel szembeni csendes vagy hangos ellenállás további megtorló intézkedéseket kényszerít ki. A represszió öngerjesztővé és önfenntartóvá válik.
A lényeg tehát a kontextus: egy panaszkezelési eljárásrendszer vagy a mobilok iskolai használatának korlátozása egész mást jelent Hollandiában vagy Finnországban, mint Magyarországon. Ha tehát nem szeretnénk, hogy a normális dolgok is abnormálissá váljanak, nincs mese, rendszert kell váltani. (Portolio)
