Szeptembertől több ezer plug-in hibrid autó tulajdonos veszítheti el a kedvezményeit.
Az új jogszabályok értelmében ugyanis a zöld rendszám már csak a tisztán elektromos és nulla emissziós járművek kiváltsága marad, míg a plug-in hibridek tulajdonosai nemcsak a zöld rendszámtól, hanem a hozzá kapcsolódó adókedvezményektől is búcsút vehetnek.
Az érintetteknek nemcsak új rendszámra, hanem új adóterhekre is fel kell készülniük, amelyek akár több tízezer forintos plusz kiadást jelenthetnek évente.
Egyetlen szóval döntötték el az plug-in hibrid sorsát
„E rendelet alkalmazásában környezetkímélő gépkocsi: a tisztán elektromos gépkocsi és a nulla emissziós gépkocsi.”[Forrás]
A meglévő zöld rendszámos hibridek (5N és 5P környezetvédelmi osztályba sorolt gépkocsik) 2026 novemberéig használhatják a zöld rendszámot, utána kötelező lesz lecserélniük hagyományos rendszámra. [326/2011. (XII. 28.) Korm.rendelet]
Szeptember elsejétől ugyanis már csak a tisztán elektromos gépkocsi (a forgalmi engedély P.3 rovatában 5E környezetvédelmi osztály szerepel. Nulla emissziós gépkocsi pedig az, amelynél ebben a rovatban „5Z” szerepel.
Tehát a környezetkímélő gépkocsi jogszabályi definícióból kiesnek az 5N és 5P környezetvédelmi osztályúak, amely számos változással járnak.
1. Mivel magyarázzák a döntést?
A kormány döntése mögött az a hivatalos indokolás áll, hogy a plug-in hibrid járművek nem felelnek meg már annak a zöld rendszámos státusznak, amely eredetileg a környezetkímélő autók támogatására jött létre.
A szabályozás szigorításával a kormány célja, hogy csak a valóban nulla vagy nagyon alacsony károsanyag-kibocsátású járművek részesüljenek a zöld rendszámhoz kapcsolódó kedvezményekben.
A plug-in hibridek ugyanis, bár képesek tisztán elektromos üzemmódban közlekedni, gyakran nem használják ki ezt a lehetőséget, így tényleges szén-dioxid-kibocsátásuk nem sokkal alacsonyabb, mint a hagyományos belső égésű motorral szerelt autóké.
2. Milyen adókedvezményektől esünk el?
Sok helyen lehet olvasni, hogy 2024. szeptember 1-től kezdődően a plug-in hibrid járművek búcsút inthetnek az ingyenes parkolásnak. Viszont az itthoni szabályozás szerint a plug-in hibrid járművek ingyenes parkolási lehetőségei városról városra és településről településre eltérhetnek.
Általában nincs egységes országos szabályozás ezen a téren, hanem inkább a helyi önkormányzatok határozzák meg a parkolási díjak és kedvezmények rendszerét. Így érdemes a konkrét település önkormányzatának aktuális rendeleteit és tájékoztatóit figyelembe venni, ha plug-in hibrid járművel rendelkezünk és ingyenes parkolási lehetőségeket keresünk.
3. Cégautóadót, regisztrációs adót kell fizetnünk?
Mivel a cégautóadó-mentesség nem közvetlenül a rendszámtáblához kapcsolódó további előny, egyelőre megmarad. Továbbá nem kell fizetnünk regisztrációs adót sem – ami jelenleg körülbelül 76 ezer forint lehet.
Amennyiben módosításra kerül a mentességet szabályozó jogszabály is, azoknak a tulajdonosoknak, akik elveszítik a zöld rendszámot, cégautóadót kell fizetniük.
A jogszabályváltozások értelmében a zöld rendszámra kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós járművek lesznek jogosultak, míg a plug-in hibridek 2024. szeptember 1-jétől nem számítanak többé környezetkímélő gépkocsinak.
Ez azt jelenti, hogy az 5N és 5P besorolású járművek esetében a jövőben megszűnhet a cégautóadó-mentesség is.
4. Mi lesz az átírási illetékkel?
Ugyan számolhatunk a jövőben a kedvezmények felülvizsgálatával, jelenleg még nem kell átírási illetéket fizetnünk a plug-in hibridünk után.
5. Ki fizeti a kötelező rendszámcserét, és mennyibe kerül?
2024-től a jogszabályváltozásnak köszönhetően a plug-in hibrid autók tulajdonosai kötelesek lecserélni a zöld rendszámot fehér alapszínű rendszámra. A csere költségeit teljes egészében az autó tulajdonosának kell állnia.
- Ha valaki megtartja a jelenlegi rendszám karaktereit, a csere 12.300 forintba kerül.
- Új karakterekkel járó rendszám esetén 14.500 forintos díjjal szükéges számolnunk.
- A kötelező csere határideje 2026. november 30., és aki elmulasztja ezt, annak a hatóságok a helyszínen bevonhatják a rendszámát, ami az autó ideiglenes kivonását eredményezheti a forgalomból.
- Annak eldöntése, hogy a rendszámtáblát vagy az egész rendszámot kívánják cserélni, a tulajdonosokra van bízva.
6. Változik-e a betű-szám kombináció?
A Totalcar megkeresése alapján az Építési és Közlekedési Minisztérium úgy nyilatkozott, hogy az ügyfél szabadon dönthet arról, kéri-e a korábbi rendszámát vagy új rendszámot kér.
A Totalcar cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes lehet megtartani a korábbi betű-szám kombinációt, hogy az üzembentartóknak ne kelljen a pénzintézeteknél, biztosítóknál, autópálya-kezelőknél, parkolási társaságoknál és egyéb hivatalokban a rendszámcsere miatt feleslegesen ügyet intézniük.
7. Mi a végső határidő a zöld rendszám lecseréléséig?
2026. november 30-ig minden zöld rendszámos plug-in hibriden le kell cserélni a rendszámot. (wellcharge.hu)