Tartósan esni már sehol sem fog kedden, de záporok, zivatarok előfordulnak.
Reggelig a nyugat-dunántúli tájak kivételével nagy területen ködös, rétegfelhős lesz az idő, majd éjszaka képződött köd napközben fokozatosan megemelkedik, gomolyosodik, másutt gomolyfelhők képződnek, így több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Az esti órákban is változóan felhős marad az ég. Elszórtan - nagyobb eséllyel az ország délnyugati felén - alakulhat ki zápor, zivatar, melyek az esti órákra sem szűnnek meg teljesen. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, azonban a konvektív csapadékgócok környezetében élénk, erős lökések előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 20 fok között várható. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő.
Melegrekord: 26,1 °C Budapest (Gellérthegy), 1921
Hidegrekord: -11,5 °C Kékestető, 2013
Szerdán is többfelé változóan felhős-napos időben lesz részünk, de a déli, a délkeleti és a keleti országrészben lesznek tartósabban felhős, borongós tájaink is. Helyenként kisebb eső, zápor, néhol akár zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon többfelé megélénkül az északias szél. Hajnalban, reggel többfelé számíthatunk párás, ködös időre. Kora reggel 2-9, délután 15-19 fokot mérhetünk.
Orvosmeteorológia
Időjárási front nem lesz felettünk, de az időjárás jellege miatt az érzékenyek körében fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok, szívproblémák jelentkezhetnek, valamint szédülés, dekoncentráltság, fáradékonyság és tompaság is előfordulhat.
Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok is, de hajnalban, reggel a hideg, nyirkos tájakon élők körében kopásos jellegű ízületi panaszok is jelentkezhetnek.
Záporok, zivatarok környezetében átmenetileg felerősödhetnek az asztmások panaszai.
A felhősebb tájakon élők lehangoltak, kedvtelenek lehetnek.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Pollenjelentés
Éger | alacsony |
Ciprusfélék / Tiszafafélék | közepes |
Kőris | közepes |
Nyár | közepes |
Juhar | közepes |
Fűz | alacsony |
Gyertyán | magas |
Gombák | nincs |
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.