A korrupció mint jelenség – azaz a közhatalommal vagy közbizalommal visszaélés egyéni haszonszerzés érdekében – mértékét a műfaj jellegéből fakadóan nem lehet teljesen egzakt módon meghatározni és összehasonlítani.
Magyarország a decemberi európai uniós csúcson a tagállamok közül egyedüliként nem támogatta (bár egy sajátos megoldással végül nem is vétózta meg) a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával, amit Orbán Viktor miniszterelnök a Le Point című francia lapnak adott interjújában egyebek mellett azzal indokolt, hogy Ukrajna a világ egyik legkorruptabb országa, és ezért nem áll készen az EU-csatlakozásra. - írja a g7.hu
Ukrajna felkészültségével kapcsolatban természetesen nem csak a magyar miniszterelnöknek vannak kételyei, és a csatlakozási folyamat megkezdéséről szóló döntést elemzők inkább az orosz invázióval dacoló ország felé tett jelképes gesztusnak tartják. Azt illetően sincs sok kétség, hogy Ukrajna, ha nem is a világ, de Európa legkorruptabb országai között van, ezt a korrupció mértékét és jellegét mérni hivatott nemzetközi indexek is megerősítik.
Ugyanakkor Orbán kijelentése az európai politika számos vajákosát megmosolyogtatta, hiszen 2010-es regnálása óta Magyarország is erős lejtmenetbe került a korrupció megítélését illetően, és már van olyan nemzetközi korrupciós mutató is, amely alapján a magyar helyzet bizonyos téren rosszabb, mint Ukrajnában. A Götheburgi Egyetem vezetésével működő, a demokrácia szintjét mérni hivatott, és a politikatudományban e téren etalonnak tekintett Varieties of Democracy (V-Dem) projekt értékelése szerint a végrehajtó hatalom korrupciója már súlyosabb hazánkban, mint a szomszédban, és a politikai vezetés ugyanúgy egyéni érdekek mentén használja a közpénzeket, mint Kijevben.
Ukrajna felkészültségével kapcsolatban természetesen nem csak a magyar miniszterelnöknek vannak kételyei, és a csatlakozási folyamat megkezdéséről szóló döntést elemzők inkább az orosz invázióval dacoló ország felé tett jelképes gesztusnak tartják. Azt illetően sincs sok kétség, hogy Ukrajna, ha nem is a világ, de Európa legkorruptabb országai között van, ezt a korrupció mértékét és jellegét mérni hivatott nemzetközi indexek is megerősítik.
Ugyanakkor Orbán kijelentése az európai politika számos vajákosát megmosolyogtatta, hiszen 2010-es regnálása óta Magyarország is erős lejtmenetbe került a korrupció megítélését illetően, és már van olyan nemzetközi korrupciós mutató is, amely alapján a magyar helyzet bizonyos téren rosszabb, mint Ukrajnában. A Götheburgi Egyetem vezetésével működő, a demokrácia szintjét mérni hivatott, és a politikatudományban e téren etalonnak tekintett Varieties of Democracy (V-Dem) projekt értékelése szerint a végrehajtó hatalom korrupciója már súlyosabb hazánkban, mint a szomszédban, és a politikai vezetés ugyanúgy egyéni érdekek mentén használja a közpénzeket, mint Kijevben.
Nem egzakt
A korrupció mint jelenség – azaz a közhatalommal vagy közbizalommal visszaélés egyéni haszonszerzés érdekében – mértékét a műfaj jellegéből fakadóan nem lehet teljesen egzakt módon meghatározni és összehasonlítani: miután a korrupció az esetek döntő részében illegális, és annak felszínre kerülése egyes országokban politikai és jogi következményekkel jár az elkövetők számára, az érintettek általában igyekeznek rejtve, és nem a teljes közvélemény előtt bonyolítani a korrupt ügyeleteket, legyen szó a korrupció hétköznapi formáiról, mint például a hálapénz vagy a kisebb értékű hivatali sikkasztás, vagy a gazdasági és politikai elit összefonódásából fakadó milliárdos tételekről, közbeszerzések, állami szabályozások lezsírozásáról.
Nem adnak teljes képet a jelenségről a bűnözési statisztikák sem, miután a korrupció üldözése, illetve a korruptnak tekintett jelenségek legalitása jelentősen eltér a világ országai között. A korrupció domináns formájában is nagy különbségek vannak: Ukrajna esetében például az 1990-es évek óta alapvető állítás, hogy a politikai élet néhány, a rendszerváltás zavarosában (illetve már az előtt) felemelkedett oligarcha kezében van, akik önös anyagi érdekeik mentén igyekeznek befolyásolni a kormány és a parlament munkáját, a belpolitikai vitákat pedig gyakran a klánok közti gazdasági és befolyási viták irányítják. Az ukrán állam támogatását ellenző európai és amerikai politikai körökben visszatérő téma, hogy Volodimir Zelenszkij elnök maga is az oligarcharendszer terméke, kormányának és köreinek számos tagjával szemben gyakoriak a súlyos korrupciós gyanúk, és a háborús kiadásokkal kapcsolatban is számos súlyos visszaélésre derült fény.
Ezzel szemben Magyarországon nem az oligarchák irányítják az államot, hanem fordítva, a kormány választ ki és bíz meg az államvagyon felhasználásával egyes magánszereplőket. Ez a magyar kontextusban eleve komoly fogalmi problémákat okoz. Egyrészt visszatérő érv a civil szféra részéről, hogy hazánkban a korrupció számos formája legalizált és rendszerszintű, azaz gyakran az állam maga segíti és teszi lehetővé, hogy a közvagyon elvessze közpénz jellegét. A másik oldalról jól jelzi az elit felfogását Lánczi András Fidesz-ideológus, a Corvinus Egyetem korábbi rektorának szállóigévé vált mondata, miszerint „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Avagy a közvagyon magánosításának célja ezen elképzelés szerint „a hazai vállalkozói réteg kialakítása, az erős Magyarország pilléreinek a kiépítése vidéken vagy az iparban”, ezt pedig Lánczi szerint „a nemzeti érdekért tesszük”.
Ez nem egyedi jelenség, a világ legtöbb autokráciájára jellemző, hogy a politikai vezetés családtagjainak és ideológiai bajtársainak javadalmazását és legalizált járadékvadászatát a nemzeti érdekkel magyarázza; illetve azzal takarózik, hogy a fejlett világban is ugyanúgy egy klikk a gazdasági és a politikai elit. Azonban az ipar fejlesztése és a hazai gazdaság erősítése, valamint a korrupció között elég világos a választóvonal: az előbbi esetben meghatározott gazdasági és társadalmi célok elérését támogatja a kormány egy transzparens és nyílt folyamat eredményeként, szemben azzal, amikor egyéni, ad-hoc döntések alapján, verseny nélkül osztogatják el az állam vagyonát, amelyből valamiért mindig ugyanaz a szűk kör részesül.
A Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) korábban számos adatelemzésben vizsgálta a magyarországi helyzetet, amelyek alapján a politikai kapcsolatok erős összefüggést mutatnak az állami vagyonból való részesedéssel. A hazai közbeszerzési rendszer emellett az Európai Unió és az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzései szerint is a legnagyobb korrupciós kockázattal bír, és még a régióból is lefelé lóg ki.
Lophatósági válság
A nagy nemzetközi indexek esetében az ilyen részletes adatelemzés, illetve az eltérő közbeszerzési rendszerek miatt a közvetlen összehasonlítás nem reális. Ehelyett jellemzően a társadalom, az üzleti szféra és a kérdéssel foglalkozó szakértők megkérdezésével készülnek, és nem a korrupciót, hanem a korrupció érzékelését mérik. Ilyen módszerrel készül a sajtóban leggyakrabban emlegetett index, a Transparency International korrupcióérzékelési indexe. A másik nagy globális index, a Világbank kormányzati teljesítményt mérő indikátorainak korrupciós adata más nemzetközi szervezetek adatainak aggregálásával készül, de ezek általában nagyrészt az üzleti szféra nézeteit tükrözik.
Visszatérő kritika a hasonló indexekkel szemben, hogy nem feltétlenül konzisztensek. Újhelyi Gergely és Dilyan Donchev, a Houstoni Egyetem professzora és a Világbank-csoporthoz tartozó Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) közgazdásza egy 2014-es elemzésében a korrupció érzékelésére vonatkozó indexeket vetette össze a korrupcióval való konkrét tapasztalatokat összegző felmérésekkel. Adatelemzésük szerint a két mutató között jelentős eltérés van, és például a fejlettebb, demokratikus, a centralizált (nem szövetségi rendszerű) központi végrehajtó hatalommal rendelkező, valamint a protestáns hagyományokkal bíró országokban azonos korrupciós tapasztalati szint mellett alacsonyabb volt a korrupció „érzékelése”. Más szóval az emberek a gazdag és demokratikus országokban hajlamosak alulbecsülni a korrupciót, míg a kevésbé demokratikusabb helyeket azonos tapasztalt korrupciós szint mellett is korruptabbnak érzik.
Más kutatások ugyanakkor pozitívabb képet festenek a korrupcióérzékelési mutatókról, a Világbank két kutatója, Alexander Hamilton és Craig Hammer egy 2018-as összefoglalóban például úgy vélték, az indexeknek vannak ugyan gyengeségeik, de általában véve jó képet festenek a korrupció általános mértékéről.
A V-Dem még ennél is szűkebb körből merít, ezt az indexet az egyes országokat és szakterületeket ismerő szakértők kódolják, amelyet a projekt azzal magyaráz, hogy a demokrácia (illetve jelen esetben a korrupció) számos jellemzőjét nem lehet közvetlenül megfigyelni, és egy politikai rendszer működésének átlátása mélyebb szaktudást és kutatói tapasztalatot igényel. Azt a V-Dem is kiemeli, hogy a szakértői pontozás sem mentes a torzítástól, és egyes kérdésekben jelentős eltérés lehet a megkérdezettek között. Emiatt a szakértői pontokat egy algoritmikus statisztikai modellel súlyozzák és korrigálják, hogy kiszűrjék a végletes ítéleteket és minimalizálják a szubjektivitás szerepét.
Ezzel együtt a V-Dem mutatói elég részletes becsléseken alapulnak, egyebek mellett rákérdeznek a mindennapi és a nagypolitikai korrupció mértékére, külön értékelik a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a kormány és a közszféra korruptságát, illetve ezeken belül azt is, hogy a korrupció melyik fajtája a jellemző: a közvagyon eltulajdonítása vagy a pénzért árult szívességek.
Ebből az indexből röviden az jön ki, hogy Ukrajnában a korrupció minden előfordulása csökkent valamelyest az előző rezsimet elüldöző 2013-as kijevi tüntetéshullám óta, de az ország még így is Európa egyik legkorruptabb országa, igazából csak Oroszországgal mérhető össze. Ugyanakkor míg Ukrajnában a kormányzat és a közszféra korrupciója, azaz a nagypolitikában és a mindennapi életben megjelenő korrupció kéz a kézben csökken, addig Magyarországon 2010 után erősen elvált egymástól a kettő: a közszféra és az igazságszolgáltatás, de még a törvényhozás korruptsága is alacsony, és az ukránnál messze jobb szinten maradt; a kormányzati korrupció, illetve a politikai rendszer korruptsága (amely azt jelzi, hogy az adott államszervezet mennyiben szolgál magánérdeket) viszont stabil emelkedést mutat, és az utóbbi években meghaladta az ukrán szintet.
Ezt a jelenséget írta körül Kasnyik Márton, a G7 alapító főszerkesztője a lophatósági válság fogalmával, amely röviden azt állítja, hogy Magyarországon a kisember lopását bünteti, a „nagyember” lopását elnézi a rendszer. Ezen elméleti keretrendszerben Ukrajnában az állam hagyományosan a kis és a nagy lopással szemben is szemet hunyt, a korrupció a társadalmi és gazdasági rend alapja volt. 2013 után mind a kis, mind a nagy lopással szemben nőtt a szigor, de a javulás ellenére főleg a közszféra korruptsága még nagyon messze van az európai szinttől.
A Világbank mutatói alapján a korrupció feletti kormányzati felügyelet szintje is konvergál Magyarország és Ukrajna között, más szóval míg Ukrajna esetében javul, itthon romlik a helyzet: míg a szomszédban 2014 óta több új intézmény jött létre a korrupció üldözésére (korrupcióellenes hivatal, korrupcióellenes különleges ügyész, korrupcióellenes törvényszék), addig itthon inkább csökken a közpénzek felhasználása feletti kontroll és transzparencia. Hasonló eredményre jut a Transparency International éves korrupcióérzékelési indexe is, amely 2013 után szintén javulást mér Ukrajnában, míg 2010 óta stabil romlást itthon: Ukrajna az egytől százig terjedő skálán 25-ről 33-ra, Magyarországé 54-ről 42-re csökkent 2013 és 2022 között.
Erős ellenállás
A Transparency International 2021-es globális korrupciós barométerének felmérése szerint a magyar összehasonlítás csak Ukrajnával hízelgő a közszféra állapotával kapcsolatban. Eszerint a közszolgáltatásokat igénybe vevő magyarok 17 százaléka fizetett valamilyen hála- vagy kenőpénzt, ami az EU-tagállamok közül a dobogóra volt elég, szorosan Románia és Bulgária mögött. Szintén kiemelkedően magas, 43 százalék volt azok aránya, akik személyes kapcsolataikat kihasználva jutottak közszolgáltatáshoz. Érdekes módon e téren Franciaország és Portugália (48-48 százalék) is Magyarország előtt áll, a listát pedig Csehország vezeti (57 százalék).
Ukrajnában legutóbb 2016-ban készített ilyen felmérést a TI, akkor 44 százalékra tették a mindennapi hivatali megvesztegetésben résztvevő háztartások arányát, ami még a posztszovjet térségben is a magasabb értékek között volt (Magyarországon a 2016-os érték 22 százalék volt). A 2016-os felmérésben az ukránok szinte minden kategóriában magasabbra értékelték a korrupció előfordulását, mint a többi európai és posztszovjet állam, legyen szó a kormány, a törvényhozás vagy a közszféra korruptságáról. Ez a szervezet egy idén nyáron közzétett ukrajnai felmérése alapján nem is nagyon változott: az ukrán lakosság és az üzleti szféra tagjai a háború mögött még mindig a korrupciót tartják a második, illetve harmadik legnagyobb problémának az ország jövőjét illetően, és erősen tartanak tőle, hogy az ország újjáépítése a korrupció burjánzásával fog majd járni.
Egyes szakértők azt is kiemelik, hogy a javuló percepciók és az indexekben mutatott enyhén felfelé tendáló korrupcióellenes intézkedések dacára a korrupcióellenes harc relatíve kevés sikerrel járt. Drago Kos, az OECD megvesztegetés elleni munkacsoportjának vezetője például azt írta, hogy az újonnan létrehozott intézmények kezdeti aktivitása meglepte az ukrán politikai elitet, és a korrupciót üldöző hivatalok hamar erős ellenállásba ütköztek: bizonyos átláthatósági szabályokat az alkotmánybíróság kaszált el, más esetekben a nemzetbiztonság állta gátját a vizsgálatoknak, a parlament a kinevezések szabotálásával vette ki a részét a dologból. A háború ezt illetően kétélű kardnak bizonyult: egyfelől a szűkös állami források és a külföldi támogatások ellopása most az ukrán állam fennmaradását veszélyezteti, ami csökkenti a korrupció hosszú távú megtérülését; másfelől a háborús helyzetben a korrupció elleni hatósági fellépés még inkább háttérbe szorult, és a nemzetbiztonsági okokra hivatkozva az átláthatóság tovább romlott.
A felmérésekből az is kiderül, hogy az ukrán nép számára az európai uniós csatlakozás végső soron pont az effajta korrupció letörését szolgálná; és minden bizonnyal az unió 26 tagállama is abban reménykedik, hogy a csatlakozási folyamat során kikényszerített intézményi reformok jelentősen korlátozzák a közpénzek elherdálását és a növelik a demokratikus fékek és ellensúlyok erejét. Ez a remény annyiban reális lehet, hogy az EU korábban számos tagjelölt országot képes volt a demokrácia útjára terelni, és a világ leghatékonyabb demokráciaterjesztő intézménye; másfelől pont Orbán Viktor politikája az intő jele, hogy a csatlakozás után a tagállamok számonkérhetősége jelentősen gyengül, és a korrupció feletti felügyelet erősen romolhat. (g7.hu)