Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel, helyenként esővel, záporral

Időjárás
2023.11.16.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Az erős, néhol süvítő északnyugati szél az éjszaka folyamán mérséklődik, és csütörtökön már egy nyugalmas nap vár ránk.

Éjjel a legtöbb helyen kiderül az ég, foltokban azonban köd, rétegfelhőzet képződhet. Ezek napközben mindenütt feloszlanak, gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű elvétve záporokkal. Késő délutántól nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon néhol előfordulhat eső, zápor. Napközben a délnyugatira, délire forduló szél megélénkül, estétől a Dunántúlon meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1, 6 fok között, a szélcsendes tájakon kevéssel 0 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 15 fok között valószínű.

Melegrekord: 24,7 °C Baja, 1963
Hidegrekord: -16,2 °C Debrecen (Pallag), 1908

Pénteken sok lesz a felhő fölöttünk és egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. A magasabb hegycsúcsokon estétől vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt. Több helyen feltámad, délutántól a Dunántúlon megerősödik, viharossá fokozódik az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 7 és 13 fok között alakulhat.

Orvosmeteorológia

Nem érkezik front.
A hideg reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak.
A többfelé élénk szél csökkenhet a hő- és komfortérzeten.
A naposabb idő viszont jó hatással lesz a hangulatunkra, közérzetünkre.
Öltözködjünk melegen, rétegesen, sokfelé nagy lesz a megfázásveszély.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.

Címlapkép forrása: CIVILHETES olvasói fotó
időjárás-előrejelzés
orvosmeteorológia
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.11.16. - 05:12
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Hamilton gratulált Ralf Schumachernek és kiszólt a magyar kormánynak is

    Hamilton gratulált Ralf Schumachernek és kiszólt a magyar kormánynak is

  • Gránit Bank a digitális szakadékban

    Gránit Bank a digitális szakadékban

  • A cseheknek Paksnál is többe kerül az atomerőmű bővítés?

    A cseheknek Paksnál is többe kerül az atomerőmű bővítés?

  • Giorgia Meloni: „ez hülyeség és gyerekes”

    Giorgia Meloni: „ez hülyeség és gyerekes”

  • Úgy tűnik, megpróbálták törölni a kínos részeket Sulyok Tamás Wikipédia-oldaláról

    Úgy tűnik, megpróbálták törölni a kínos részeket Sulyok Tamás Wikipédia-oldaláról

  • Az ukrán hatóságok szerint ennyi ember tűnt el a háborúban

    Az ukrán hatóságok szerint ennyi ember tűnt el a háborúban

  • „Mégis, Robi, szerinted én ilyenkor mi az apád f.szát mondok?”

    „Mégis, Robi, szerinted én ilyenkor mi az apád f.szát mondok?”

  • Bennfentes információk szerint a Fidesznek kész stratégiája van Karácsony Gergely megbuktatására

    Bennfentes információk szerint a Fidesznek kész stratégiája van Karácsony Gergely megbuktatására

  • Joe Biden visszalép a jelöltségtől

    Joe Biden visszalép a jelöltségtől

  • A hét közepén érkezik a felfrissülés, de addig még meleg napokra számíthatunk

    A hét közepén érkezik a felfrissülés, de addig még meleg napokra számíthatunk

  • Hadházy Ákos: Sok ezer embert érinthet, hogy a hatóságok elutasították a gyógyszer-kérelmeket

    Hadházy Ákos: Sok ezer embert érinthet, hogy a hatóságok elutasították a gyógyszer-kérelmeket

  • 14 éves fiú megerőszakolása közben érték tetten a nemzetközileg elismert oktatási mentorprogram vezetőjét

    14 éves fiú megerőszakolása közben érték tetten a nemzetközileg elismert oktatási mentorprogram vezetőjét

  • Ki kell adni a közmédia kínai szerződéseit

    Ki kell adni a közmédia kínai szerződéseit

  • Törölte a Facebook a videót, amin a karateedző felrúgta kisfiút

    Törölte a Facebook a videót, amin a karateedző felrúgta kisfiút

  • Himalája, hegymászó, halál, nagytakarítás, Nepál, hegyivezetők, tragédia

    Tragédia a Himaláján: egy 12 éve eltűnt cseh hegymászó holttestét találták meg

  • „Ez a gyerek cigány, mutasson már a tanárnő cigány úszót vagy vízilabdázót”

    „Ez a gyerek cigány, mutasson már a tanárnő cigány úszót vagy vízilabdázót”

  • Zavargást robbantott ki Leedsben a dühös román közösség

    Zavargást robbantott ki Leedsben a dühös román közösség

  • Magyarázkodni kényszerült a fideszes Pócs János, miután azt mondta, volt egy gyenge pillanata a kisfiút felrúgó edzőnek

    Magyarázkodni kényszerült a fideszes Pócs János, miután azt mondta, volt egy gyenge pillanata a kisfiút felrúgó edzőnek

  • Borász tanulmányút helyett dobozolás és fenyegetés várt a magyar diákokra

    Borász tanulmányút helyett dobozolás és fenyegetés várt a magyar diákokra

  • Most először halt ki egy faj a globális felmelegedés miatt – küszöbön a tömeges kihalás

    Most először halt ki egy faj a globális felmelegedés miatt – küszöbön a tömeges kihalás

  • Állítsátok meg Arturo Uit!

    Állítsátok meg Arturo Uit!

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element