Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Újabb rejtély került elő Sulyok Tamás családfáján

Belföld
2024.03.22.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
38

Nem tudni, az államfő, mi alapján állítja, hogy távoli rokona Sulyok Dezső egykori kisgazda politikus – írta pénteken reggel megjelent cikkében a Népszava.

Ezt az állítást a lap történész olvasójának következtetésére alapozzák, amit kérésükre Karsai László történész is ellenőrzött.

Sulyok Tamás köztársasági elnök korábban, még az Alkotmánybíróság elnökeként, 2018-ban az Arsboni jogi folyóiratnak adott interjújában jelentette ki, hogy

Sulyok Dezső távoli rokonom volt apai ágon, az ő szellemi öröksége, a demokrácia melletti feltétlen kiállás a mai napig meghatározó a számomra.

A köztársasági elnök – mint írták – sem akkor, sem azóta nem részletezte, hogy pontosan milyen „távoli rokoni kapcsolat” fűzné Sulyok Dezsőhöz, a két világháború közötti politikai élet jelentős szereplőjéhez, a Független Kisgazdapárt egykori vezéralakjához, miniszterelnök-jelöltjéhez. Ugyanakkor Sulyok Tamás és Sulyok Dezső Wikipédia-oldalán is az szerepel: az államfő nagyapja a testvére volt Sulyok Dezsőnek. Ezt a kormánysajtó is tényként állította. A hirado.hu például azt írta: „Az egyik legemberpróbálóbb időben, a kommunista diktatúra kialakulásának vészterhes éveiben, 1945 után volt a Független Kisgazdapárt egyik vezetője Sulyok Dezső, aki nem más, mint a Sulyok Tamás nagyapjának a testvére.”

A lap állítja, nyilvánosan elérhető korabeli iratok alapján Sulyok Tamás nagyapja nem lehetett testvére Sulyok Dezsőnek. Olyan, nyilvánosan elérhető iratot, adat pedig nem került elő ami igazolná, hogy a két Sulyok család között a névazonosságon kívül kapcsolat lett volna.

Karsai László egy családfakutatásban jártas szakértővel vizsgálta meg az adatokat. Ők is arra jutottak, hogy Sulyok Tamás nagyapja és Sulyok Dezső nem testvérek, és semmi jele annak, hogy a két család névazonosságon kívül rokoni kapcsolatban állt volna.

Azt, hogy Sulyok Dezső és az államfő nagyapja testvérek lettek volna, a lap szerint már a születési időpontok is cáfolni látszanak. Az anyakönyvi adatok szerint Sulyok Dezső 1897-ben született a Veszprém megyei Simaházapusztán. Az államfő nagyapja, Sulyok János, 1871-ben született Halimbán. Vagyis 26 év korkülönbség volt közöttük.

A szülők neve sem stimmel. Sulyok Dezső apja Sulyok Antal malombérlő, édesanyja Szigeti Izabella volt. Az államfő nagyapjának édesapja a nyilvános iratok szerint nem ismert, testvéreivel együtt házasságon kívül született, édesanyja Sulyok Katalin volt. Vagyis nem azonos az édesanyjuk. Féltestvérek elviekben lehetnének, ha mindkettőjüknek ugyanaz lenne az apja. Csakhogy Sulyok Dezső édesapja, Sulyok Antal a korabeli iratok szerint 13 éves volt akkor amikor az államfő nagyapja született.

A Népszava kereste a Sándor-palotát, ám mint írják, választ egyelőre nem kaptak.

Hócipő című szatirikus folyóirat kedden közölt eddig feldolgozatlan dokumentumokat arról, hogy Sulyok Tamás apja „zsidólakást” és „zsidóbútort” igényelt és kapott a helyi nemzeti szocialistáknak Székesfehérvár polgármesterétől 1944 júniusában.

Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata

– ezt Karsai László állította március 1-jén a Novák Katalin lemondását követően megválasztott államfő apjáról.

A március 5-én hivatalba lépő új államfő még az Alkotmánybíróság elnökeként nyilatkozott a kolozsvári Krónikának, azt állítva, hogy édesapját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. Főleg azért, mert székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Szerinte az apja csak úgy tudta elkerülni a kivégzést, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált – idézte fel Karsai, aki szerint az interjúban elhangzott történetnek nincs valóságalapja. (24.hu)

Címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán
Sulyok Tamás
sulyok dezső
családi legendárium
családfa
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.03.22. - 08:04
38
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Schiffer András: Sólyom László szent borzalommal figyelte, amikor a Fidesz elkezdett alkotmányozni

    Schiffer András: Sólyom László szent borzalommal figyelte, amikor a Fidesz elkezdett alkotmányozni

  • Akár már három év múlva megszűnhet a fordítói szakma

    Akár már három év múlva megszűnhet a fordítói szakma

  • Méreg szivárog a Dunába a volt óbudai gázgyárból

    Méreg szivárog a Dunába a volt óbudai gázgyárból

  • Menetrend szerint érkeznek a Szerencsejáték-milliók Patakyhoz, Tiborcz közelébe és Szijjártó testvéréhez

    Menetrend szerint érkeznek a Szerencsejáték-milliók Patakyhoz, Tiborcz közelébe és Szijjártó testvéréhez

  • Ön dönt! Hiszi vagy nem hiszi

    Ön dönt! Hiszi vagy nem hiszi

  • Kormányközeli magyarokat szankcionálhat az Egyesült Államok

    Kormányközeli magyarokat szankcionálhat az Egyesült Államok

  • Még két nap a nyár

    Még két nap a nyár

  • Hivatalos: Románia előzte Magyarországot

    Hivatalos: Románia előzte Magyarországot

  • Az izraeli légicsapások "nagyobbak, mint valaha"

    Az izraeli légicsapások "nagyobbak, mint valaha"

  • Lesz-e értelme ellenzékből megnyerni egy önkormányzati választást 2024-ben?

    Lesz-e értelme ellenzékből megnyerni egy önkormányzati választást 2024-ben?

  • Kifogyhat a dízelből Európa télre

    Kifogyhat a dízelből Európa télre

  • Minden honvédségi gép Grúziában volt, mikor Szijjártó bejelentette, hogy több mint 200 magyar vár még kimenekítésre Izraelben

    Minden honvédségi gép Grúziában volt, mikor Szijjártó bejelentette, hogy több mint 200 magyar vár még kimenekítésre Izraelben

  • Fontos állami pozíciót kapott Azerbajdzsánban a baltás gyilkos fivére

    Fontos állami pozíciót kapott Azerbajdzsánban a baltás gyilkos fivére

  • Lázár János minisztériuma jelentősen szigorítaná az autók tuningolását

    Lázár János minisztériuma jelentősen szigorítaná az autók tuningolását

  • A nagymester

    A nagymester

  • Schadl-Völner-ügy: A koronatanú gyakran nem emlékszik arra, hogy ki hozta létre a kifizetéseket rögzítő mappákat

    Schadl-Völner-ügy: A koronatanú gyakran nem emlékszik arra, hogy ki hozta létre a kifizetéseket rögzítő mappákat

  • Útra kész a szonda a világ legértékesebb aszteroidájához

    Útra kész a szonda a világ legértékesebb aszteroidájához

  • Románia támogatja az etnikai megkülönböztetéstől mentes magyar beruházásokat

    Románia támogatja az etnikai megkülönböztetéstől mentes magyar beruházásokat

  • Súlyos politikai konfliktus robbanhat ki az EU és a kormány között

    Súlyos politikai konfliktus robbanhat ki az EU és a kormány között

  • Nagyszabású területvédelmi gyakorlatot tartanak Esztergomban

    Nagyszabású területvédelmi gyakorlatot tartanak Esztergomban

  • Tarr Bélának is odaítélték a tiszteletbeli Európai Filmdíjat

    Tarr Bélának is odaítélték a tiszteletbeli Európai Filmdíjat

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element