Országos terjesztésű nyomtatott újságot indít a Tisza Párt, hogy a nehezebben elérhető, főként vidéki és idősebb szavazókhoz is eljuttassa az üzeneteit.
A lap címe Tiszta Hang, a tervek szerint kéthetente jelenik majd meg, körülbelül egymilliós példányszámban.
Újabb kampányeszközt vet be a Tisza Párt: Tiszta Hang néven indítanak országos, nyomtatott újságot – derült ki egy a párt szimpatizánsainak kiküldött e-mailből, amelyet a Blikk szerint egy olvasó is megosztott a sajtóval.
A döntés hátterében az áll, hogy a párt szerint sok olyan szavazóhoz nem jutnak el, akik kulcsfontosságúak lehetnek a bővülés szempontjából – főként a kisebb településeken élő, idősebb korosztályt szeretnék jobban megszólítani.
A közlés szerint a lapot „a rendszerváltás országos újságának” szánják, amelynek első példányait a Tisza Párt aktivistái fogják terjeszteni személyesen. A tervek szerint a Tiszta Hang kéthetente jelenik meg, közel egymilliós példányszámban, és az ország mind a 3155 településére eljuttatják.
A párt nemcsak önkénteseket, hanem anyagi támogatókat is keres a terjesztéshez, és az első rendeléseket már most vasárnapig várják. (Propeller)