Hazánk nagyobb részén még csütörtökön is szinte tavaszias idő várható, de ezt követően változik a helyzet.
Éjszaka terjeszkedik a köd, illetve a rétegfelhőzet, amelynek kiterjedése csütörtök napközben fokozatosan csökken - leglassabban várhatóan az északkeleti részeken - , egyre többfelé kisüt a nap. Éjszaka a nyugati tájakon lehet kisebb eső, napközben esetleg a tartósan borult, ködös részeken szitálás, a fagyos részeken ónos szitálás - ekkortól azonban frontális felhőzet vastagodása kezdődik meg nyugat felől, és főként a Dunántúlon az eső is egyre többfelé elered. Reggelig nagyrészt mérsékelt légmozgásra számíthatunk, napközben azonban leginkább a nyugati harmadban nagyobb területen is megélénkül, megerősödik a déli, délnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 7 és 13 fok között várható, de a tartósan felhős részeken ennél több fokkal hidegebb is lehet.
Melegrekord: 21 °C Kapuvár (Hövej), 1989
Hidegrekord: -24 °C Lenti, 1963
Pénteken egy hidegfront hatására sokfelé várható csapadék, amely túlnyomóan eső formájában érkezik, vegyes halmazállapotú csapadék a hegyekben fordulhat elő. Délutánra már csökken a csapadékhajlam. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. Napközben 4-8 fokos maximumokkal számolhatunk, míg hajnalban 0 és +6 fok közötti értékek várhat
Orvosmeteorológia
Nem érkezik még front térségünk.
Kezdetben többfelé lesz nyirkos az idő, emiatt sokaknál erősödhetnek fel a kopásos eredetű ízületi bántalmak.
A panaszok a tartósan ködös, párás északkeleti körzetekben egész nap fennállhatnak.
Az átlagosnál enyhébb idő miatt a melegfrontra fokozottan érzékenyeknél továbbra is jelentkezhet fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés.
Különösen Dunántúlon, ahol az élénk, erős szélben fokozódó fejfájás, nyugtalanság, álmatlanság is előfordulhat.
Ajánlott a meleg, réteges öltözködés, mivel nagy lesz a megfázásveszély.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.