A második Orbán kormányt elsőként elhagyó államtitkárt és egyetemi tanárt Sulyok Tamás köztársasági elnök legújabb ügyéről beszélt.
Szájkarate, maffiaszerű működés, lezsugázás, dobra verés, propagandisztikus célok: ezek a kifejezések is felmerültek a Magyar Hang, Ángyán Józseffel folytatott beszélgetésében. A második Orbán-kormányt elsőként elhagyó államtitkárt és egyetemi tanárt azután kerestük meg, hogy a Demokratikus Koalíció bűncselekménnyel, a magyar termőföldet külföldieknek átjátszásával vádolta. Arról is szót ejtettünk, hogy ma tud-e érdemben védekezni az állam az ellen, hogy a magyar termőföld külföldi kézre kerüljön.
Két „kevéssé sikeres” próbálkozást is említ Ángyán József, amikor arról kérdezzük, hogy mi az oka annak, hogy noha a zsebszerződések hosszú évekig biztosítottak kiskaput arra, hogy a külföldiek magyar termőföldet vásárolhassanak, mégsem sikerült megálljt parancsolni ennek a gyakorlatnak. A professzor először is azt emeli ki kérdésünkre, hogy ezek az ügyletek nehezen voltak felfedezhetők, még kevésbé bizonyíthatók, hiszen a zsebszerződésben érintett mindkét fél, sőt maga a közreműködő ügyvéd is annak eltitkolásában volt érdekelt. Így aztán konkrét esetleírások, dokumentált számok a dolog jellegéből fakadóan alig születtek, és csak hallomásból voltak ismertek. Sok ilyen, a törvényi tiltás megkerülésére irányuló megállapodás születhetett, amelyekben általában külföldi érdekeltségek tulajdonosai cégeket vásároltak Magyarországon, és – hasonlóan a Sulyok Tamás fémjelezte ügylethez – azok vezetésének szerzőképes magyar tagjaival vagy egyéb szerzőképes magyar „földművesekkel” kötöttek háttérmegállapodást, „zsebszerződést” a tényleges tulajdonlásról, amelyet egyéb színlelt szerződésekkel vettek körül.
Ezek ellen az egyik védekezési kísérlet volt például a 2013. július 1-én hatályba lépett új Büntető törvénykönyv, amely a közbizalom elleni bűncselekmények között önálló tényállásként rendelte büntetni a termőföld jogellenes megszerzését. – Ez alapján büntetendő az a személy, aki a termőföld tulajdonjogának megszerzése, illetve termőföldre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának alapítása céljából az ezekre vonatkozó jogszabályi tilalom vagy korlátozás kijátszásával semmis szerződést köt, valamint az az ügyvéd, jogtanácsos vagy közjegyző, aki az előbbi szerződés megkötésében közreműködik – mondja Ángyán. Ám hozzáteszi, hogy a hatályba lépését követően eltelt immár tíz évben a bűncselekmény megítélésére még csak számottevő bírói gyakorlata sem alakult ki, ami viszont szerinte elengedhetetlen lenne, „hiszen csak ezáltal válik a büntetőjog alkalmassá arra, hogy megfelelő elrettentő erőt biztosítson a jogsértésekkel szemben”.
A másik ilyen kísérlet a hosszú elnevezésű „a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról” szóló 2014-es törvény volt, ez a termőföldek tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszását célzó, múltbeli jogügyletek feltárását, a jogügyletekhez kapcsolódó joghatás megelőzését, és a jogsértő állapot megszüntetését célozta. – Megítélésem szerint azonban érdemes ezt a törvényt némi fenntartással kezelni, hiszen már megalkotása időzítéséből is gyanítható, hogy az első sorban a 2014-es országgyűlési választások propagandisztikus kampánycéljait szolgálta. Vélhetően azt hivatott a nép számára demonstrálni, hogy a kormánypárt minden eszközzel megvédi a magyar földet, megakadályozza és/vagy felszámolja a törvénysértő földszerzési akciókat. Ám már megszületésekor is sejthető volt, hogy a törvény deklarált céljait nem érhette el, hiszen ezek az ügyletek nem, hogy visszamenőlegesen, de a múltban is nehezen voltak felfedezhetők, még kevésbé bizonyíthatók. Így azután joggal feltételezhető, hogy a törvény kizárólag választási propagandacélokat szolgálhatott.
Nem meglepő hát, hogy ilyen törvénykijátszó jogügyletek, tranzakciók megsemmisítéséről még maguk a jogalkalmazók sem igen tudnak. „Szájkarate” jellegű fogadkozások, határozott kijelentések persze ezügyben is szép számmal születtek, amelyek azonban túlnyomó többségükben csupán hatalmi, tömegmanipulációs propaganda célokat szolgáltak. Ángyán József egy példát is hozott: Orbán Viktor – pontosan tudva, hogy például földügyben mit szeretnének hallani a gazdák – Hajdúböszörményben, a MAGOSZ országos nagygyűlésén, 2010. március 31-én, az országgyűlési választások előtt elmondott beszédében, amelynek a helyszínen maga is fültanúja volt, egyebek mellett így fogalmazott: „Elmondhatom önöknek, hogy önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz és abban az én munkám ott lesz, addig Magyarországon külföldiek, akármit is döntenek Brüsszelben, itt soha nem fognak termőföldet vásárolni.” – A földügy tehát mai meglátásom szerint – amit akkor sajnos álmomban sem gondoltam – csupán választásnyerési, hatalmi szempontból volt lényeges kérdés az akkori jobboldalnak, aminek politikai hozadéka azután 2010-re be is érett – emlékszik vissza az egykori államtitkár, akinek felidéztük, hogy a Sulyok-ügyet kirobbantó Demokratikus Koalíció „szegedi földmaffiáról” beszél az eset kapcsán.
Helytállónak tartja a kifejezést, valóban szervezetten játszhatták át a földet a külföldiek kezébe Csongrádban?
– Vizsgálódásaim során sok olyan – gyanús jelek, körülmények közepette – megvalósult földszerzéssel is találkoztam, amelyek esetében komolyan felmerülhet az állami szintű maffiaszerű működés, a korrupció és hűtlen kezelés, az előzetes megállapodások, „lezsugázások”, az intézményesített földrablás gyanúja. Vizsgálataim eredményei alapján egy olyan korrupt, legújabb kori feudális, hűbéri birtokadományozó, klientúraépítő, jutalmazó/büntető rendszer képe rajzolódik ki, amelyben az állam a „nemzeti tőke erősítése” jelszavával, politika-közeli üzleti, rokoni, baráti körökkel, továbbá a spekuláns tőkével, annak hazai és külföldi „oligarcháival” köt szövetséget, alakít ki stratégiai partnerséget. A „Földet a gazdáknak!” fedőnevű program megszervezését, előkészítését, lebonyolítását és eredményeit illetően az Orbán rezsim által deklarált, úgynevezett „Nemzeti Együttműködés Rendszere” számos jellemzőjét is magán viseli, annak egyik olyan „állatorvosi lova” lehet, amelyen szemléltethető és tanulmányozható e rendszer működése. Vizsgálatával a NER egyik stratégájának, a Századvég Alapítvány elnökének, Lánczi Andrásnak az a kijelentése is kézzelfoghatóvá, érthetővé válik, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”, és azt „a hazai nagyvállalkozói réteg létrehozásának, valamint a nemzeti tőke megerősítésének szándéka” vezérli, egyúttal legitimálja. Egyre több jel mutat arra, hogy e hierarchikus rendszer működtetése révén Magyarországon, az állami földprivatizációs program keretében egyáltalán nem a kormány által hangoztatott „néppárti stratégiaváltás, a földön és a földből élő családok és helyi közösségek megerősítése és helyzetbe hozása”, hanem államilag támogatott földspekuláció, intézményesített földrablás zajlott. Hátterében a formálisan különböző politikai oldalakhoz kötődő, ám a magánvagyon gyarapításában közös érdekű, nagy gazdasági érdekcsoportok alkotta hálózat áll, amely a mindenkori hatalom kézbentartásával igen hatékonyan szolgálja a mások – általában a közösségek – által felhalmozott értékek, a nemzeti vagyon és a közös kasszák megrablását. E közös tőkeérdekeltségű háttérhálózat a gazdaságpolitikát, illetve a döntéshozókat úgy befolyásolja, gazdaságilag is „érdekeltté teszi”, hogy azok a gazdasági, piaci, jogi és intézményi feltételek számukra kedvező alakításával elhárítják a magánvagyon gyarapításának útjában álló akadályokat, a hasznon pedig megosztoznak.
Találóan állapítja meg erről a helyzetről egy elemző tanulmány, hogy míg egy normálisan működő állam esetében a kormányzati intézmények működtetnek hálózati struktúrákat, addig a rablóbandák fogságába került állam esetében a maffiahálózatok működtetik a kormányzati intézményeket. Magam annak idején közvetlenül, majd az adatok elemzése során is úgy tapasztaltam, hogy az erre a helyzetre kidolgozott – mára az állami működés szinte minden szegmensében kiépült, „barát/ellenség” felismerő és megkülönböztető mechanizmusokat alkalmazó – NER hazai és külföldi célszereplőit – attól függően, hogy milyen viszonyt ápolnak a Fidesz vezető köreivel – „baráti érdekeltség”, illetve „nem baráti érdekeltség” kategóriába sorolja. Rájuk egymástól gyökeresen eltérő szabályokat, eljárásrendet alkalmaz, ami az állami földbérleti és privatizációs rendszer működésében és eredményeiben is világosan tetten érhető. Az elemzésem eredményei is azt látszanak igazolni, hogy a „baráti érdekeltségek” a nemzeti földvagyont kezelő állammal folytatott előzetes egyeztetés, sőt egyes kiemelt térségek esetében „legmagasabb szintű” megegyezés eredményeként juthattak elővásárlási jogot is biztosító földbérlethez, ami előkészíthette földprivatizációs sikerüket – mondja kérdésünkre Ángyán József.
– Úgy látja, ha bebizonyosodik, hogy Sulyok Tamás a földszerzési korlátozások megkerülésére irányuló jogügyletben működött közre, bizony törvénysértést követett el?
– Ezt morális értelemben a csak a jog által ismert „elévülés” sem változtatja meg. A törvénysértés pedig meglátásom szerint még akkor is megvalósulhatott, ha a felek szerződései ugyan a tételes jognak betű szerint megfeleltek, de a szerződésrendszer célja és összessége a jog kijátszását szolgálta. A napvilágra került szerződéscsomag pedig jogi szakértők szerint egyértelműen a jogszabályi kiskapuk kihasználását célozhatta, és annak a törvényi tilalomnak kijátszására irányulhatott, amely megtiltotta a külföldiek magyarországi földszerzését. Ezek ismeretében büntetőjogi értelemben tehát tán lehet arra hivatkozni, hogy ez az ügy már elévült, ám attól bizony megvalósulhatott a bűncselekmény, hogy már nem büntethető. Etikai értelemben pedig – és ez számomra a jogi értelmezéseknél is fontosabb – nincs elévülése az elkövetett bűnöknek. Keresztény értékrendemnek megfelelően szeretném azonban azt is hozzátenni, hogy bűneinkkel kapcsolatban persze létezik bűnbocsánat, amit azonban nem azért nyerhetünk el, mert már „elévült”, amit tettünk. Az ember gyarló, mindannyian hibázunk, sőt időnként tudva és akarva szembe fordulunk a „Renddel”, azaz bűnöket is elkövetünk, de a bűnbocsánatot a bűn bevallásának és őszinte megbánásának, nem pedig mentegető, hazudozó letagadásának kell megelőznie. A dolog tehát számomra azért is különösen fájó, mert a magát kereszténynek valló köztársasági elnök és a kormánypártok politikai közössége mindent tagad.
– Van ma érdemi védelme a külföldi felvásárlókkal szemben a magyar termőföldnek?
– Alapvetően nincs. Már az általam vizsgált 2015-2016-os „Földet a gazdáknak!” „fedőnevű” állami földprivatizációs program keretében is például több tucatnyi kormányközeli külföldi családi és üzleti érdekeltség tagjai szereztek meg – ráadásul zömében kikiáltási áron – több ezer hektárt a dobra vert állami földekből a helyi gazdaközösségek elől. Ez persze nem véletlen, hiszen a külföldiek földszerzési moratóriumának lejártával, 2014. május 1-én hatályba lépett, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény értelmében a belföldi természetes személyek és tagállami állampolgárok azonos feltételekkel jogosultak Magyarországon földtulajdont szerezni. A törvény tehát – a kormányzati kommunikációval ellentétben – nemcsak, hogy nem zárja ki a külföldiek földszerzését, hanem annak lehetőségét kényszerűen maga deklarálja azáltal, hogy „külföldinek” csak a nem tagállami állampolgárokat tekinti, vagyis a holland vagy az osztrák e törvény szerint nem minősül külföldinek. Ennek a szabályozásnak a hatásai már erőteljesen mutatkoznak.
Egy nemzetközi felmérés arra a megállapításra jutott, hogy a leginkább érintett Nyugat-Dunántúl legjelentősebb birtokai közül számos már külföldi tulajdonban van. Ez úgy alakulhatott ki, hogy a külföldiek felismerték: ha gyorsan földhöz akarnak jutni, akkor a legegyszerűbb – a hozzá tartozó, majdan elővásárlási jogot biztosító földbérleti szerződésekkel együtt – céget, gazdaságot vásárolni. Jó néhányan ezt tették, és 2014 után – általában a cégeik magyar menedzsmentjével kötött, korábbi zsebszerződéseik érvényesítésével – legális adásvételi szerződéssel és/vagy a 2015-2016-os állami földprivatizációs program segítségével valódi földtulajdonhoz is jutottak. Erre egyenesen a földforgalmi törvény teremtette meg a lehetőséget, hiszen az alapján tagállami állampolgárként agrárprofilú cégeik tulajdonjogán, azok székhelyén, „földművesként” licitálhattak gyakran éppen azokra az állami földekre, amelyeket már korábban is béreltek, illetve a privatizációt előkészítő földbérleti rendszerben 2012-2015 között kaptak bérbe az államtól. Ezek ismeretében az sem meglepő, hogy az agrárszektorban az országos átlaghoz képest felülreprezentált a külföldi tulajdonosok aránya. Egy ezt is taglaló elemzés szerint például 2019-ben a hazánkban működő közel 20 ezer agrárcég közül már 4200 vállalkozás meghatározó tulajdonosai között találhatunk külföldi céget vagy magánszemélyt, és a szektorra a legkomolyabb befolyással az osztrák, a német, a holland és az olasz cégtulajdonosok és nagybirtokosok vannak. Nos, e néhány felhozott szempont és példa ismeretében ítélje meg maga a kedves olvasó, hogy van- hatásos védelme a magyar földnek a tagállami vásárlóktól. Az eredmények számomra nem ezt mutatják. (Magyar Hang)