Nagyon nehéz helyzetben vagyok ami a véleménynyilvánítást illeti.
Hiszen egyértelmű, hogy az ügyvéd úr hisz abban, hogy Strasbourgban pozitív döntés születik, ugyanakkor amint ő is elmondta, az ilyen ítélet után az állam évekig is elhúzhatja a végrehajtást. Az utolsó, amit szeretnék elvenni, az Karsai úr reménye és hite, mert őt ez élteti. Hiszem, hogy egy magasabb rendű cél, ami túlmutat az emberen, segít átvészelni a törvényszerű leépülés által okozott krízist is. Dániel azt mondja, hogy neki ez a legszebb jogi kihívása. És valóban. Emberek ezreinek szenvedését rövidítheti meg. Ugyanakkor ne tagadjuk, hogy az ilyen törvény esetében iszonyatos a felelősség a végrehajtókon is, számos visszaélésre is lehetőséget ad, és a magyar jogrendszer sosem arról volt híres, hogy ami külföldön működik, azt egy az egyben átemelje, nekünk mindig különutasként kell feltalálni a kicsit sárgábbat, kicsit savanyúbbat, ami azért csak-csak a miénk. Mégha alkalmatlan, mégha ellentétes is az eredeti szándékkal.
Magyarországon nincsenek kompetens döntéshozók. Nincs szakmai úton történő pozícióba jutás, nincs emberség. A törvénykezésben még nagyobb arányban megtalálhatók a valakik, mint a törvényhozásban, de már ott is egyre kevesebben. Tehát jogos az aggodalom a hozzátartozókért, pláne így, hogy országos figyelem kíséri Dánielt.
És azt is megértem, hogy nem gondolkozik a roppant méltatlan "okosba' megoldjuk" lehetőségeken. Hiszen nagyon egyszerű lenne egy magyar állampolgársággal nem rendelkező embert vagy csoportot megkérni, hogy ha eljön az idő, menjenek el a betegért, és vigyék ki Svájcba. De akkor hol marad a méltóság? Még a saját életvégi döntésénél is ügyeskedni kell a magyarnak?! Remélem, értitek a kérdés morális súlyát! És itt most teljesen lényegtelen, hogy valaki "eutanáziapárti" vagy sem. Itt arról van szó, hogy aki szeretne ezzel élni, és talál olyan szakembert, akinek ez nem ütközik a vallási meggyőződésébe, az megtehesse. Ez a szabad akaratról szól, amit pedig ugye megkaptunk még a legbigottabb katolikusok szerint is.
Ugyanakkor Magyarországon élünk, és attól tartok, hogy ha Strasbourgban pozitív döntés is születik, ami kötelező lesz a magyar államra nézve, Orbán Viktor (ál)keresztény retorikájával ez a döntés összeegyeztethetetlen. Nem a meggyőződésével, hiszen az nincs neki, hanem a retorikájával.
Nem mellesleg hívom fel a figyelmet, hogy Burger Barna (a képen), aki 23 éven át fotózta Orbánt, és akit volt szerencsém személyesen is ismerni, szintén ebben az iszonyatos betegségben halt meg. Orbán Viktor végignézte a szenvedéseit, pontosan tudja, miről van szó. Bár arról, hogy pont ő látogatta-e, nem állíthatok semmit, ez is igaz. Mindenesetre tudott róla. Nem várok tőle empátiát, minden politikusnak fontosabb a hatalma, mint az emberek élete, csak emlékeztetni szeretnék mindenkit a tényre, hogy Orbán Viktor pontosan tudja, mi az az ALS. Oldalán így búcsúzott Barnától: "Isten Veled, Barátom!". Bizonyára szorosabb volt a kapcsolatuk, ha 23 éven át minden protokolláris eseményen elkísérte a fotósa. Arra vonatkozóan nem találtam forrást, sem emléket, hogy Barna élt-e volna az életvégi döntés lehetőségével, mindenesetre sokan az ebben a betegségben szenvedők közül inkább választanák a könnyebb utat a másvilágra, és az vesse rájuk az első követ, aki a helyükben nem tenné!
Karsai doktor úr esetében két célkitűzést látok reálisnak: az egyik az, hogy a strasbourgi csatát megharcolja, és ha nyer, abban a tudatban élheti a további életét, hogy precedens, amit egy emberséges kormány majd figyelembe fog venni. Mert ez a kormány, ez a garnitúra sem marad örökké! Viszont nagyon okosan nem politizál, nagyon okosan hangsúlyozza a patriotizmusát, a magyarságtudatát, nem követelőzik, és olyan egységbe tömöríti a társadalmat, amilyenre nem nagyon volt példa az elmúlt évek során. Ha képes Orbán Viktor a stratégiai gondolkodásra, akkor meglátja az összefüggést és a hatalomtechnikai lehetőséget Karsai Dániel esete és a keresztények számának brutális csökkenésében is.
A népszámlálás adatai alapján kevesen fordulnának el tőle, ha soron kívül összeülne a parlament, és elfogadnának egy ilyen törvényt. Azon sem kell gondolkodnia, hogyan magyarázza meg az egyháznak, egy kis milliárdocska Kiss-Rigónak, egy kis eltussolás a másik püspöknek, egy húszeurós pápai áldás Semjén uramnak, és máris fennen hirdeti az egyház, hogy ez a törvény nem Jézus ellen való. És egyébként szerintem sem. Hiszen a törvény csak lehetőséget ad, hogy a szabad akarattal éljünk, nem öl meg senkit. Ettől még lehet győzködni a haldoklót, hogy nem pislantson kettőt, amikor felteszik a kérdést, hogy itt-e az idő szerinte? Különben sem hiszem, hogy számonkérnék a választóik a kormányt, pláne ha szépen csendben maradnak, ahogyan más, lényeges esetben is elérték, hogy nem értesüljön róla a jobbágyság. Viszont rengeteg gondolkodó és emberséges embernél jelentene ez jó pontot nekik. Mert ez a kegyelem. Egy embernek megadni a döntés szabadságát.
A másik célkitűzés a B-terv, ami feladja a méltóságot abból a szempontból, hogy mégiscsak "okosba'" kell megoldani, ha már elviselhetetlen az állapot. Erre nem is akarok gondolni, és kívánom Karsai Dánielnek, hogy még nagyon sokáig érezze azt, hogy értelme van a létének, és ereje van élni! Végül pedig mint felekezethez nem tartozó (33 évig mondtam magam katolikusnak), de egy felsőbb erőben mindenképpen hívő emberként hadd bízzak a csodában! Hadd bízzak abban, hogy holnap egy kutató géniusz megtalálja az ALS gyógyszerét, és az a bizonyos injekció nem az élet végét jelenti majd!
Címlapkép: Burger Barna fotós Kékvándor című, az Országos Kéktúra útvonalán készült fotókat bemutató kiállításának megnyitóján, 2016 augusztusában. - Fotó: Koszticsák Szilárd. Barna a kép elkészülte után fél évvel, három nappal az 52. születésnapja előtt halt meg. Egy csodálatos művész, és roppant értékes ember volt. (Bálint Natália)