„A Szájer-történethez mérhető, csak annál is durvább” – így jellemezték kormányközeli források a Válasz Online-nak Bese Gergő dunavecsei plébános ügyét, akivel kapcsolatban azt írja a lap, hogy a legfelsőbb kormányköröket is megjárta az az akta, ami bizonyítja, hogy a plébános melegpartikon vett részt, valamint tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal.
A lap munkatársai összesen négy kormánypárti politikussal beszéltek az ügyről, ők egybehangzóan azt állították, hogy videófelvételekkel, telefonos üzenetváltásokkal igazolt sztoriról van szó, illetve azt is, hogy a kisfilmek internetes melegpornó-felületekre is felkerültek. Az ügy azért lehet kimondottan kínos a kabinetnek, mert Bese Gergő az elmúlt években a közéletben is meg-megjelent, és ahogy a Válasz Online fogalmaz, az elmúlt években egyik legfőbb képviselője volt annak a fajta „politikai kereszténységnek”, ami a Fidesz érdekeit rendre a hitéleti dolgok elé helyezi. Bese volt az, aki többek között:
Forrás: Megafon/Facebook
- megszentelte Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostort, valamint a Pesti Srácok és a Megafon irodáit;
- rendre fellépett az úgynevezett LMBTQ-propaganda ellen;
- a papi hivatást hátrahagyó, később coming outoló Hodász Andrást is kritizálta;
- gyakran publikált a Rétvári Bence holdudvarába tartozó Vasárnap.hu-n;
- a 2022-es választási kampány idején egy templomban kampányolt a Fidesz-KDNP mellett, olyan kijelentésekkel, hogy ha valaki az ellenzékre szavaz, akkor valójában a falusi templomok tömeges bezárását támogatja;
- legutóbb pedig a párizsi olimpia megnyitó ünnepségét kritizálta a Mandineren.
Mindezek mellett Tóth Gabi válása kapcsán is megnyilvánult egy évvel ezelőtt. A Demokratának adott interjújában azt mondta:
Az volt a baj, hogy a botrány kirobbanása előtt közvetlenül is hangoztatta a keresztény, családvédő meggyőződését, miközben már benne járhatott a bűnben. Neki kellett volna levonnia a megfelelő következtetéseket. Ki kellett volna állnia, megvallani, hogy elbukott, tisztáznia kellett volna a helyzetet, nem hagyni kétségeket
A lap elküldte ezt az idézetet Besének több más kérdéssel együtt, a plébános azonban nem válaszolt a megkeresésre. A lap kereste Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket is, akinek az egyházmegyéjében Bese szolgál. Ő sem válaszolt, a lap azonban más forrásokból úgy tudja, Bábelt nagyon megrázta a Bese-ügy, mert jó kapcsolatban voltak a plébánossal, a kettős életéről viszont semmit nem tudott. Bábel a hírek szerint napokon belül dönt arról, hogy csak felfüggeszti Besét vagy kizárja a klérusból.
Vele ellentétben reagált a hírekre Magyarország apostoli nunciusa, Michael Wallace Banach. Ő azt közölte: „Az Apostoli Nunciatúra értesült a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papját érintő súlyos vádakról. A kánonjogi előírásoknak megfelelően ezek a vádak azonnal továbbításra kerültek az említett pap ordináriusának, aki mint illetékes egyházi hatóság folytatja le a vizsgálatokat”.
Frissítés
Időközben reagált a Válasz Online megkeresésére a kalocsa-kecskeméti érsek irodája:
„Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek úr útmutatásának megfelelően szeretném jelezni, hogy Érsek úr Bese Gergő Pétert 2024. szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette papi szolgálata alól” – áll a hivatalos válaszban. (24.hu)