Sándor Zsuzsa nem rejti véka alá, hogy kiakadt a Novák Katalin kegyelmi botránya apropóján benyújtott alaptörvény-módosításon. Írásában nem az erkölcsi dilemmákkal foglalkozik, hanem a jogi fércmunkával.
Amikor az ember valamilyen jelenségre jelzőt vagy inkább hasonlatot keres, érdemes néha felütni a magyar nyelv értelmező szótárát. Ezt tettem, amikor csütörtök este az egekig szökő vérnyomásom lassan visszatért a majdnem normális értékek közé. Ez utóbbi persze magánjellegű probléma lenne, ha nem országunk miniszterelnökének bejelentése váltotta volna ki nálam a szokatlan állapotot. Akkor találtam meg a megfelelő definíciót az említett jelenségre. Hályogkovács – írja az értelmező szótár –: „olyan személy, aki minden felkészültség és gátlás nélkül vállalkozik valamely nagy szakismeretet igénylő, gyakran veszélyes feladat megoldására, s ezt bravúrosan el is végzi.”
Belátom, nem vagyok olyan illedelmes úriember, mint Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, aki Orbán Viktor alaptörvény-módosításának indítványozását akként jellemezte, hogy az egy kármentés, és azt a kormányfő „avatatlan kézzel” tette. Hogy ez mennyire így van – az előzmények talán fölösleges felidézése után – vegyük alaposan szemügyre ennek az immáron tizenharmadik módosításnak a pontos szövegét.
Azok kedvéért, akik téli álmot aludtak, vagy külföldön voltak az elmúlt napokban, röviden felidézem az előzményeket.
A történet úgy kezdődött, hogy véletlenül napvilágra került egy, Novák Katalin köztársasági elnök által adományozott kegyelem. A köztársasági elnök még tavaly, Ferenc pápa magyarországi látogatása apropóján/ürügyén adott kegyelmet többek közt a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, K. Endrének is. A bicskei intézmény igazgatója 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott, a helyettesét, K. Endrét pedig kényszerítés miatt ítélték több mint 3 év börtönre, mert megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni vele. Varga Judit – akkor még igazságügyi miniszterként – ellenjegyezte a kegyelmet, így az akkor már otthonában tartózkodó, de még mozgását követő elektronikus jeladót viselő elítélt végrehajtási kegyelme hatályba lépett, a büntetés hátralévő részét nem kell letöltenie.
Az országos közfelháborodás diplomáciai küldetésként egészen Katarig repítette Novák Katalint, tanácsadói közül – akik a sajtóból értesültek a kegyelemről – többen lemondtak, az emberek tüntetésekkel, petíciókkal folyamatosan tiltakoznak, a köztársasági elnök lemondását követelik, valamint azt, hogy jelenleg a nyilvánosság elől eltűnt Varga Judit – aki egyelőre a Fidesz listavezetője a júniusi EP-választásokon – ne lehessen európai uniós parlamenti képviselő.
És ekkor állt elő – a lemondások és felelősségvállalás helyett – Orbán Viktor a következő alaptörvény-módosítási ötlettel:
az Alaptörvény 9. cikke a következő (8) bekezdéssel egészül ki:
(8) A köztársasági elnök a (4) bekezdés g) pontjában foglalt egyéni kegyelmezési jogát a kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény esetén nem gyakorolhatja.
Az eredeti szöveg, amely csak felsorolja a köztársasági elnök jogait és feladatait, így szól: a köztársasági elnök „gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát.”
De még mielőtt ennek a szövegnek a jogi képtelenségét részleteznénk, foglalkozzunk a módosítási javaslat „általános indokolásával”, amely így kezdődik: „a köztársasági elnök kegyelmi döntése körül vita alakult ki”. Nem, kedves miniszterelnök úr, ami kialakult azt nem vitának hívják, hanem
erkölcsi felháborodásnak.
Vita esetleg a jogászok között alakult ki, de ott sem arról, hogy ez a kegyelmi döntés felháborító, hanem csupán arról, hogy legyenek-e nyilvánosak a kegyelmi döntések vagy sem, hogy meg kell-e indokolni a döntéseket a közvéleménye előtt vagy sem.
„A gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények tetteseit a törvény teljes szigorával kell büntetni” – folytatódik az indokolás. Tisztában vagyok vele, hogy Orbán Viktor jogot végzett, de minden bizonnyal hiányzott, amikor azt tanították, hogy a kormány és a kormányfő nem avatkozik bele a bíróság dolgába. Ráadásul senki sem beszélt itt a büntetésről, a kutya sem kevesellte a több mint három évi szabadságvesztést. És ha az elkövető nem fordult volna a Kúriához, és egy szemfüles ember nem talál rá a Kúria döntésére, akkor fény sem derül erre az érthetetlen, ámde minősíthetetlen kegyelemre. Igaz, akkor meg sem született volna
az a jogi nonszensz,
amit most sikerült létrehozni.
Mégis honnan vette Orbán Viktor azt az elképesztő ötletet, hogy a parlamenttel úgy korlátoztassa a köztársasági elnök kegyelmezési jogát, hogy a Büntető törvénykönyvben lévő mintegy 340 bűncselekmény között a sértettek életkora alapján szemezget. Az, hogy ennek Novák Katalin még örül is, az már őt jellemzi.
Én nem vagyok elméleti jogász, mindig is a gyakorlattal foglalkoztam, ezért annak a kérdésnek a megvitatását, hogy legyenek-e nyilvánosak a kegyelmi döntések, hogy legyen-e nyilvános az indokolás, azt a nálam okosabbakra hagyom, legfeljebb halvány kételyeimnek adok hangot ez ügyben: ha a kupi nem megy, nem az ágyakat kell kicserélni…
De hogy mit jelent valójában ez a beterjesztett módosítás, arról szívesen mondok néhány keresetlen szót.
Először is azt, hogy a szöveg kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekményt említ. A bűncselekmény fogalmába mind a vétségek, mind a bűntettek beletartoznak. Ott van ez mindjárt a Btk. elején:
A bűncselekmény bűntett vagy vétség. Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre e törvény kétévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli, minden más bűncselekmény vétség.
Nézzünk akkor néhány példát. A szülők elválnak, a hatóság a kiskorú gyereket az anyjánál helyezi el. Az apuka látni akarja a gyerekét, anyuka ezt nem hagyja. Ezt úgy hívja a törvény, hogy „kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétsége.” Anyukát egy évre elítélik, a gyerek helyzete megoldatlan, apuka iszik, nagymama nincs. Anyuka kegyelmet kér, de mostantól kezdve nem kaphat.
Másik példa: a szülők elváltak, apukának az ítélet szerint gyermektartást kell fizetnie. Apuka elveszíti a munkahelyét, de nem is keres másikat, vagyis önhibájából nem fizet. A vétség miatt lecsukják, tölti a büntetését, amikor anyuka meghal, a gyerek ellátatlanul marad. Mostantól apuka nem kaphat kegyelmet.
Anélkül, hogy még számos vétséget felsorolnék, elég annyi, hogy nem kaphat majd kegyelmet az a sokgyerekes szülő sem, akinek valamelyik gyereke nem jár iskolába, elhanyagolt, ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, vagyis elköveti a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, amiért börtönre ítélik. Utóbb a másik szülő elhagyja a családot, az összes gyerek felügyelet nélkül marad.
Mostantól nincs kegyelem.
És akkor még arról nem is szóltam, hogy melyik törvényre gondol a módosítás, amikor a „kiskorú” szót használja? A Polgári törvénykönyvre, amely szerint „kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. A kiskorú a házasságkötéssel nagykorúvá válik”. De a Ptk. amúgy kétféle kiskorút említ: „cselekvőképtelen az a kiskorú, aki a 14. életévét nem töltötte be, míg korlátozottan cselekvőképes az a 14. életévét betöltött kiskorú, aki egyébként nem cselekvőképtelen.”
A Büntető törvénykönyv viszont a fiatalkorú kifejezést használja. Ráadásul a büntethetőség szempontjából máshol is húzza meg az életkori határokat: „fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat nem.” Ehhez képest a legtöbb bűncselekményért a 14 év alatti fiatalkorúak sem vonhatók felelősségre. Kivéve néhány konkrétan felsorolt súlyos bűntett esetét (például emberölés, terrorcselekmény, rablás stb.), amikor a megfelelő belátási képességgel rendelkező 12 éves is büntethető.
Aki ezek után tudja, hogy „mire/kire gondolt a költő”, kérem, ossza meg a tudását velem is.
Azt már tényleg felsorolni sem érdemes, hány olyan bűntett van a Btk.-ban, ami hasonlóan súlyos vagy súlyosabb, mint – az egyszerűség kedvéért – pedofília, de bátran részesülhet kegyelemben az elkövető. Tapasztalatból tudjuk, hogy terrorcselekmény miatt adható kegyelem (persze csak akkor, ha itt jár a pápa), de ha valaki népirtást, emberrablást szexuális erőszakot követ el, és az áldozatok között nincs kiskorú, avagy hazaárulást, kémkedést, esetleg rablást valósít meg, az elvileg továbbra is kegyelemben részesülhet.
A rablásnál azért legyünk résen, mert ha egy 12 éves a Széll Kálmán téren egy pofon kíséretében elveszi egy másik 12 évestől a mobiltelefonját, az jogilag rablás, és történjék bármi, az a kiskölyök bizony nem kaphat kegyelmet.
Arra már a szemem sem rebben, hogy évenként rontanak valamit az amúgy is elég gyatra Alaptörvényen, de hogy hályogkovács módjára bicskával műtik a törvényt csak azért, hogy mentsék a menthetetlent, az mindennél alávalóbb.
A jog a politika szolgálólánya – tartja a régi mondás. Az azonban közel sem mindegy, hogy kinek, minek az érdekében és milyen szolgálatokra kényszeríti a politika ezt a „lányt”. (24.hu)