A helyszín az Oppenheimer filmből ismerős új-mexikói Los Alamos közelében található.
Egy friss vizsgálat kiderítette, hogy az egyik legnépszerűbb amerikai túraútvonal és kalandpark veszélyesen sugárszennyezett.
Az Acid Canyon – amely az új-mexikói Los Alamos, a atombomba szülőhelye közelében található – még ma is olyan szinten radioaktív, mint a szovjetunióbeli csernobili atomkatasztrófa helyszíne – írja tudósításában a Daily Mail.
A Michael Ketterer biokémikus által vezetett kísérlet során összegyűjtött megdöbbentő szennyezettségi adatok miatt figyelmeztetéseket helyeztek ki az útvonalra.Bár a természetjárók nincsenek közvetlen veszélyben, miközben az Acid Canyon fenyőfákkal szegélyezett ösvényén utaznak, Ketterer hangsúlyozta, hogy az új-mexikói állami és helyi tisztviselőknek figyelmeztetniük kell a látogatókat, hogy kerüljék el a vízzel való érintkezést a területen.
Mérései szerint a szennyezettség több mint 72 százalékkal meghaladta az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (USEPA) biztonsági küszöbértékét.A biokémikus azt is megjegyezte, hogy a kanyon vizének magas plutónium-koncentrációja szélesebb körű környezeti kockázatot jelent a folyásirányban lejjebb fekvő közösségekre és élőhelyekre.
1943 és 1964 között a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumban végzett nukleáris kutatásokból származó folyékony hulladékot vezettek be az Acid Canyonba, amely egyike a San Ildefonso Pueblo területén áthaladó számos mellékfolyónak a Rio Grande felé vezető úton.
Bár a szövetségi kormány az 1960-as évek végén megkezdte a kanyon megtisztítását, végül a területet Los Alamos megyének adta át. (atv.hu)
Őrült terv: atombombát akart robbantani az USA a Holdon
Az Egyesült Államok attól tartott, hogy lemarad a hidegháborús riválisok mögött, ezért emlékeztetni akarták a világot arra, hogy továbbra is Amerika a domináns szuperhatalom.
Ma már tudjuk, hogy ez a holdraszállással sikerült, amelyet Kennedy elnök hirdetett meg, és az Apollo-11 teljesített 1969. július 20-án.
Eredetileg azonban Washingtonban egy másik titkos tervvel készültek, amelynek kódneve az A119-es projekt volt – írja a Sky History cikke.
A projekt célja az volt, hogy a légierő olyan nagy gombafelhőt hozzon létre a Holdon, ami a földről is látható szabad szemmel.
A hadsereg 1958 májusa körül indította el a szigorúan titkos projektet, amelyet egy vezető fizikus, Leonard Reiffel vezetett, aki később a NASA-nál az Apollo-program igazgatóhelyettesi posztját töltötte be.
Reiffelt a légierő kérte fel, hogy „gyorsítsa fel” azt a projektet, amely a Hold felszínén bekövetkező elméleti nukleáris robbanás láthatóságát és hatásait vizsgálja. Reiffel kezdettől fogva tudta, hogy a projekt politikai indíttatású.
A The Observer című lapnak nyilatkozva 2000-ben kijelentette: „Egyértelmű volt, hogy a tervezett robbantás fő célja PR-gyakorlat volt. A légierő olyan nagy gombafelhőt akart, hogy az a Földön is látható legyen”.
A tízfős csapat tagja volt többek között a fiatal Carl Sagan csillagász, aki később televíziós ismeretterjesztőként vált világhírűvé.
Magának a tervnek a létezéséről is Sagantól tudunk, ő hozta nyilvánosságra a szigorúan titkos projektről szóló információkat.
Reiffel azt állította, „technikailag megvalósítható”, hogy a Holdon három kilométeres pontossággal eltaláljanak bármilyen célpontot. Ehhez egy olyan interkontinentális ballisztikus rakétát kellett volna használni, amelyet az Egyesült Államok 1959-ben tesztelt.
A Holdra kilőtt nukleáris eszköz atombomba lett volna, nem hidrogénbomba, mivel az utóbbi túl nehéz lett volna a rakéta számára.
A környezeti hatásokkal akkoriban nem foglalkoztak, viszont a tervet ejtették, amikor kiderült, hogy a nukleáris eszköz felrobbantása nyomán keletkező kráter lényegében láthatatlan lett volna a Földről, még egy jó teleszkóppal is. A terv ellen szólt az is, hogy olyan hatalmas költséggel járt volna, ami az elért csekély hatás nem indokolt.
Az aggodalmak között szerepelt az is, hogy ha a rakéta a kilövéskor vagy még a földi légkörben felrobban, az példátlan nukleáris katasztrófát idézett volna elő.
Így aztán az A119-es projektet félretették, Neil Armstrong és Buzz Aldrin pedig beírhatták nevüket a történelembe. (atv.hu)