Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Öt ábra arról, hogyan fogyott el a magyarok pénze

Gazdaság
2023.06.07.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Brutális a visszaesés a bolti forgalomban, ha pedig a fő szám mögé benézünk, az is kiderül, hogy a vidék jelentős részén ennél is sokkal rosszabb a helyzet. 

Ma már egy átlagos havi bevásárlás többe kerül, mint másfél éve a teljes karácsonyi roham, és az is jól látszik, min próbálunk spórolni.

12,6 százalékkal kevesebb árut vásároltak idén áprilisban, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Úgy tűnik, az infláció igazán durva részének úgy lesz vége, hogy nem nagyon marad már miből vásárolni, úgyhogy a cégek nem tudnak már igazán hova árakat emelni, ha azt szeretnék, hogy legyen, aki megveszi az áruikat. De a részletes számok még látványosabban mutatják, mekkora a baj.

Érdekes dolgokat mutat mindjárt a területi eloszlás. Budapest és Fejér megye még viszonylag könnyen megúszta – már amennyire a 10 százalék körüli visszaesést lehet ilyennek nevezni –, de a vidék jelentős része gyakorlatilag a földbe állt, 15 százalék környéki a zuhanás sok helyen.

A legdurvább, 23 százalékos visszaesés Győr-Moson-Sopron megyéé, amibe nem nehéz belelátni annak a hatását, hogy véget ért a benzinturizmus, de ha ettől az egy kiugróan rossz értéktől egy pillanatra eltekintünk, akkor is az látszik, hogy Magyarország jelentős részén az embereknek nem igazán maradt már miből vásárolni.

És hogy min spórolunk? Gyakorlatilag mindenen. A három fő boltcsoport közül az élelmiszerüzletek forgalma tavaly június óta minden egyes hónapban kisebb, mint egy évvel korábban volt, pedig ha valamire, hát ételre egész biztosan mindenkinek muszáj költenie. A nem ételt áruló boltok tavaly októberben mentek le mínuszba, és azóta sem voltak képesek kitörni onnan. A benzinkutak forgalmának változásán pedig egészen pontosan látszik, mikor vezették be a hatósági árakat és mikor engedték el azokat.

Eléggé elviheti az ember szemét a benzinkutak grafikonja, de érdemes egy kicsit a másik kettőre is figyelni, főleg a 2020-as és a 2021-es tavaszival összehasonlítani a mostani helyzetet. Az élelmiszerboltok forgalma még akkor is majdnem mindegyik hónapban nőtt, amikor a járvány miatt komoly korlátozások voltak, most már látványosan rosszabb az állapot, a nem ételt áruló üzleteké pedig csak abban a két hónapban voltak a mostaninál csúfosabb mélyrepülésben, amikor a jelentős részüket be kellett zárni.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy kevesebb pénzt tudnánk a kasszáknál hagyni – ez egy 20 százalék fölötti inflációnál lehetetlen küldetés volna. A KSH a forgalmat a megvásárolt termékek mennyiségében méri, de közzéteszi a számokat forintban is, így jött ki az, hogy idén áprilisban 7,5 százalékkal több pénzt elköltve vettünk 12,6 százalékkal kevesebb terméket. Ha megnézzük az elmúlt évek grafikonját, akkor jól látszik, hogy folyamatosan egyre több pénzt vagyunk kénytelenek elkölteni.

Könnyű kiszúrni a grafikonokon a decemberi kiugrásokat – úgyhogy jól látszik az is, hogy most már háromnegyed éve egy vásárlás szempontjából teljesen jelentéktelen hónapban is annyi pénzt hagyunk a kasszáknál, amennyiből nem is olyan régen a teljes 2021-es karácsonyi bevásárlást intéztük.

A zuhanás legcsúnyább része az, hogy az ételekre sem igazán marad pénz. Az élelmiszer jellegű vegyes üzlet elnevezésű csoportban – ide tartozik minden diszkont áruház, az összes szuper- és hipermarket, kisbolt, éjjel-nappali, tehát minden olyan üzlet, ahol ételt és más termékeket is lehet kapni – épp 10 százalékos a forgalom visszaesése. És most már 11 hónapja minden egyes hónapban kisebb forgalmat mérnek, mint egy évvel korábban.

A nem ételt árusító üzletek forgalmának részleteibe is érdemes egy kicsit belenézni. A gyógyszerboltok és az illatszert áruló üzletek mutatnak most növekedést, a használtcikk-üzletekben pedig gyakorlatilag stagnál a forgalom. A többi árucsoportnál viszont 10-20 százalék környéki visszaesés látszik, világos, hogy ezeknek a termékeknek a megvásárlását nagyon sokan már elhalasztják a jobb időkre.

(hvg.hu)

kiskereskedelem
gazdaság
vásárlás
boltok
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.06.07. - 18:07
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • A Budapesti Közművek saját szakemberei telepítik a napelemeket a társaság létesítményeiben

    A Budapesti Közművek saját szakemberei telepítik a napelemeket a társaság létesítményeiben

  • Helyesírási hibás szórólappal indította a kampányát egy fideszes iskolaigazgató

    Helyesírási hibás szórólappal indította a kampányát egy fideszes iskolaigazgató

  • Orbán Viktor miniszterelnök a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorában beszélt

    Orbán Viktor miniszterelnök a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorában beszélt

  • A dohányzásról nemcsak a dohányosoknak nehéz leszokniuk, hanem a nagy adóbevételek miatt az államoknak is

    A dohányzásról nemcsak a dohányosoknak nehéz leszokniuk, hanem a nagy adóbevételek miatt az államoknak is

  • Jakab Péter kiakadt Magyar Péterre

    Jakab Péter kiakadt Magyar Péterre

  • Saját pártjával is szembemenne a józsefvárosi MSZP-s képviselő, hogy összeálljon az ellenzéki szövetség

    Saját pártjával is szembemenne a józsefvárosi MSZP-s képviselő, hogy összeálljon az ellenzéki szövetség

  • Nem árulják el, hogy Varga Judit munkatársai jártak-e az ügyészségen megtekinteni a Völner-Schadl-ügy iratait

    Nem árulják el, hogy Varga Judit munkatársai jártak-e az ügyészségen megtekinteni a Völner-Schadl-ügy iratait

  • Futó záporok előfordulhatnak, hűvös, szeles idő lesz

    Futó záporok előfordulhatnak, hűvös, szeles idő lesz

  • Feljelentik a zsinati bíróságon Balog Zoltánt

    Feljelentik a zsinati bíróságon Balog Zoltánt

  • Gyanús lett Magyar Péter a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, vizsgálatot indítanak

    Gyanús lett Magyar Péter a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, vizsgálatot indítanak

  • A Magyar Egyfarkú Kutyapárt

    A Magyar Egyfarkú Kutyapárt

  • Bármit is állít Nagy Márton, az infláció az év végére magasabb lesz, mint nyáron

    Bármit is állít Nagy Márton, az infláció az év végére magasabb lesz, mint nyáron

  • Magyar Péter egy nappal választás előtt, június 8-án Budapesten tartja a kampányzáróját

    Magyar Péter egy nappal választás előtt, június 8-án Budapesten tartja a kampányzáróját

  • A Budai iskolai kórus énekel Orbán és Trump konzervatív konferenciáján

    A Budai iskolai kórus énekel Orbán és Trump konzervatív konferenciáján

  • Későbbre várható a "választási vándorlás"

    Későbbre várható a "választási vándorlás"

  • A mesterséges felhőmagvasítás okozta a brutális özönvizet Dubajban?

    A mesterséges felhőmagvasítás okozta a brutális özönvizet Dubajban?

  • Szabolcsban lakásra, máshol nagyobb nappalira elég az átlagbérre felvett lakáshitel

    Szabolcsban lakásra, máshol nagyobb nappalira elég az átlagbérre felvett lakáshitel

  • „Én a Fideszre többször már nem szavazok, ha agyonlőnek se”

    „Én a Fideszre többször már nem szavazok, ha agyonlőnek se”

  • Fegyelemmel és renddel megoldható az oktatás összes gondja - Tényleg?

    Fegyelemmel és renddel megoldható az oktatás összes gondja - Tényleg?

  • EP-frakciók függesztenék fel a Magyarországnak járó uniós támogatásokat

    EP-frakciók függesztenék fel a Magyarországnak járó uniós támogatásokat

  • Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

    Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element