Mottó: Nem ítélkezni, megérteni próbálni! Saját érdekünkben...
Négy évtized múltán újraolvasom a Radetzky-indulót, Joseph Roth regényét. Családtörténet ez a Habsburg Birodalom szétesésének előterében. Az 1859-es solferinói csatával kezdődik, a szárd–francia–osztrák háború döntő ütközetének egyik sorsszerű, a Ferenc József császár életét megmentő mozzanatával. Ami azonban nem változtatott az osztrák vereségen, s azon, hogy akkor tört meg a Habsburg Birodalom észak-itáliai hatalma. A győztes Szárd Királyság tovább terjeszkedhetett, majd megvalósult Itália egyesítése. Mindent egybe vetve,
annak az időszaknak a kezdetét jelentette a vereség, amelyben elkezdődött a császárság agóniája, az I. világháborúba sodródása, majd nemzetállamokra bomlása, noha az utódok úgy gondoltak és gondolnak rá, hogy azok a boldog békeidők voltak.
Van egy mondat a regényben, ami töprengésre késztetett. A mondat a Ferenc József életét megmentő, szlovén származású hadnagy, a tettéért nemesi címet kapott solferinói hős fiával kapcsolatos. A fiúval, akire az elkövetkező évtizedekben szintén kiterjedt az uralkodói kegy: „Az a méltóság, amelyet attól a naptól kezdve viselt, hogy megyefőnök lett W.-ben, azonnal megöregítette”. (i.m., Európa, 1982, 247. o.) Vajon nem érvényes-e ez a kitétel minden hasonló helyzetre? – elmélkedtem, érzékelve, mivé lettek a magyar közéletben feltűnt politikusok az utóbbi évtizedekben.
Hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc maga, továbbá a köröttük lévők is beleöregedtek a hatalomba, a hatalom megtartásáért-megszerzéséért folytatott szüntelen küzdelembe, talán már mindenki látja. De mintha ez történt volna azokkal a 25-45 évesekkel is, akik berobbantak a politikába, majd rövid idő múltán eltűntek a szemünk elől. Vagy ha nem is egészen így végezték, ma már csak a tömegmédián keresztül képesek azt a látszatot kelteni, mintha érdemi befolyásuk lenne a folyamatokra. Ifjú koruk dacára szavaik, hanghordozásuk, mozdulataik inkább előbb, mint utóbb öregessé váltak. Úgy veszítették el a nagy lehetőséget, ahogy az ujjak közül pereg ki a sívó homok, ha az ember a fúvó szélben a tenyerében akarja megtartani a szemeket.
A lendületnek csak a látszatát képesek fenntartani. Bár mindent megtesznek, hogy ellenkező képet alakítsanak ki magukról, a parlamenti ellenzék figurái úgy váltak és válnak a dekadens korunk magyarországi emblémájává lett, pozíciójába belevénült Orbán Viktorhoz hasonlatossá, miként Joseph Roth regényében hasonult Ferenc József hez a solferinói hős fia, a megyefőnök. Hívek és ellenfelek egyaránt kényszerű, mégis természetes igazodási pontként tekintettek az uralkodóra, aki azonban – a regényben – idővel mindenki másnál inkább tudta, hogy túlélte korát:
Elég hosszú ideig élt, hogy tudja, őrültség megmondani az igazat. Nem bánta, hogy az emberek tévedésben vannak felőle, de sokkal kevésbé hitt világának fennmaradásában, mint azok a tréfacsinálók, akik széles birodalmában anekdotákat meséltek felőle. De a császárnak nem illik magát tréfacsinálókkal és kávéházi okosokkal összemérnie. Tehát a császár hallgatott. (i.m. 233. o.)
Gyanítom, hogy Orbán, Semjén, Kövér, Gyurcsány, Molnár, Dobrev, Komjáthi, Kunhalmi, Kórozs, Tüttő, Márki-Zay, Szabó, Karácsony, Jávor, Toroczkay, Dúró, Kovács, Donáth, Tompos, Cseh, Ungár és a többi nem ennyire bölcs, mint a regénybeli Ferenc József. De nincsenek illúzióim Macronnal, Scholz-cal, Baerbockkal, Leyennel, Tuskkal, a baltikumi „gigászokkal”, s persze, Bidennel, Trumppal kapcsolatban sem. Hagyjuk most a szövetségünkön kívülieket! Mindenekelőtt azzal nézzünk végre szembe, hogy a mi felkentjeink egyike sem képes a járt utat a járatlanért otthagyni!
Saját zárt köreikben keringve egymást győzködik arról, hogy az a világ realitása, amit az évek során képzeletükben kialakítottak. Miközben egy egyre kevésbé a valóságot tükröző állapothoz akarják igazítani a reakcióikat – az embertömegek sorsát, életét és halálát meghatározó döntéseiket –, nem veszik észre, hogy rajtuk kívül már mindenki tudja, legalábbis a zsigereiben érzi: a végzet felé taszigálják választóikat, sőt a népeket. Pozíciójukhoz, rutinjaikhoz ragaszkodva nem akarják tudomásul venni, hogy a korszakváltás elkerülhetetlen:
a régi keretek között, a korábbi ideákhoz igazodva már nem folytatható az élet.
A korábbi kerékvágásban haladva az egyén és a közösség egyaránt tragédiák sokaságának elszenvedője lesz. Úgy járnak, úgy járunk miként a Radetzky-induló solferinói hősének unokája, aki a neki a konvenciók által kijelölt pályát követve megcsömörlik, majd szembefordul a fennálló viszonyokkal, a császárság formálissá vált világával, és az abba a legteljesebb mértékben belesimult apja értékrendjével. Csakhogy akkor már késő volt.
Az addigi sok tehetetlenség és okoskodás következtében – amihez én azt is hozzáteszem: a feltörekvő tőkés érdekköröknek az erőforrások újraelosztásában való érdekeltsége miatt – a világ belesodródott a háborúba. Hogy aztán minden kezdődjék elölről. Az örök emberi vágyak teljesülését ígérő új próféták által hirdetett régi-új eszmék által felkeltett remények miatti bizakodással, a hitek nyomán felvállalt küzdelmek utáni rövid megelégedettséggel, majd az ismételt kiábrándulás pusztító következményeivel. Kabai Domokos Lajos/BEKIÁLTÁS)
