A miniszterelnök szerint a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen, de azért azt ő mondja meg, hogy ki vezesse és milyen irányba.
Bár több részlet úgymond kiszivárgott Orbán Viktor kötcsei beszédéből, de ezek szerint nem elég sok, mert a Facebookon közzétett egy hosszabb részletet vagy összefoglalót. Ebben az úgynevezett békeköltségvetésről beszél, amely mintha emlékeztetne arra a választás előtti pénzszórásra, amelyről a Bloomberg írt, és amelyet a pénzügyminisztérium cáfolni igyekezett.
A saját magát idéző miniszterelnök bejegyzése azzal ér véget, hogy „egy ilyen gazdasági akciótervnek előfeltétele az összehangolt gazdaságirányítás. Minél többet hallgatjuk a jegybankelnök urat, annál inkább az az érzésünk, mintha ezzel ellentétes irányba haladnánk, de ez csak a látszat. Valójában jó ütemben haladunk egy összehangolt gazdaságirányítási rendszer felé.”
A kormány gazdaságpolitikáját egy ideje katasztrofálisként lefestő Matolcsy György mandátuma valóban lejár, és Orbán itt tesz egy erős jelzést arra, hogy ki lehet az utódja. „Kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt, amíg el nem ment jegybankelnöknek, aki a gazdasági- és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni. Ennek az embernek a személye összefügg azzal, hogy a március 1-jén sajnálatos módon bekövetkező jegybankelnöki szék megürülése milyen döntésekre sarkallja a kormányt. Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz.”
Na már most, a kormányban van nemzetgazdasági miniszter és pénzügyminiszter, Orbán pedig most arra utalhat, hogy összevonja a két tárcát, és az egyik miniszter lesz az összevont tárca vezetője, a másik pedig a jegybankelnök. Akik közelebbről követik a gazdaságpolitikát, azok szerint nyilvánvaló, hogy Varga megy az MNB-be, és Nagy Márton marad a kormányban.
De azért azt érdemes rögzíteni, még ha olcsó viccelődésnek is hat ma már, hogy amúgy a Magyar Nemzeti Bank elvileg nem a kormány része, nem a miniszterelnök utasításait hajtja végre, sőt, Orbán szerint „a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen”. (444.hu)
“Megvan a cselekvési terv. Bemutatva, bejelentve ugyan még nincs, nem vettük még politikai munka alá, de szoktunk rá úgy utalni, mint a békeköltségvetés, ami már bent van az íróasztalfiókban. Ez nagyjából így is van, és hogyha Matolcsy elnök úr nem kényszerít rá bennünket, akkor idő előtt nem is kell előhúznunk.
Ennek a békeköltségvetésnek, vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba. Olyan költségvetést kell csinálni, ami a pénzügyi egyensúly megőrzése mellett – ami a hitelminősítők meg az egész pénzügyi glóbusz miatt szükséges – képes 3-5 százalékos növekedést produkálni. Ez az alapja mindennek, és szerintem erre képesek vagyunk.
Kell egy bérdinamika. A munkaadók és a munkavállalók egy nagyon dinamikus tárgyalást folytatnak éppen a következő évi bérekről. Ebből a kormány próbál kimaradni, de láthatóan egy nagyarányú béremelkedésben fognak megállapodni a szakszervezetek a munkaadókkal, amire a kormány majd ráüti a pecsétet – nyilván a mi pénzünket is be akarják ide vonni, ami most mellékes –, de jól láthatóan egy többéves, jelentős minimálbér-emelkedésről szóló tárgyalássorozat zajlik ebben a pillanatban.
Néhány területen a bérdinamikát már meg tudtuk indítani, ilyen az egészségügy, de most zajlik Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése is, ami jövőre folytatódni fog.
Meg kell emelni a családtámogatások értékét, mert a magas infláció felemésztette azok értékét. 2020 után, amikor a Coviddal elkezdődtek a bajok, akkor nem tudtuk követni a pénzromlás értékét az összeg növelésével, de ezt most be kell pótolni. Meg kell kétszerezni a gyerekek utáni adókedvezmény mértékét a következő, 2025-ös évben, amire Hankó miniszter úr már kidolgozta a terveket.
Nagy Márton miniszter úr pedig elég jól áll egy olyan kisvállalkozói program megindításával, ami hajaz a valamikori Széchenyi-tervre: ha te egy forintot befektetsz, mi is adunk mellé egyet. Tehát egy kis- és középvállalkozókat - nem a nagyokat - bevonó program is megvan.
Egy ilyen gazdasági akciótervnek előfeltétele az összehangolt gazdaságirányítás. Minél többet hallgatjuk a jegybankelnök urat, annál inkább az az érzésünk, mintha ezzel ellentétes irányba haladnánk, de ez csak a látszat. Valójában jó ütemben haladunk egy összehangolt gazdaságirányítási rendszer felé.
Kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt, amíg el nem ment jegybankelnöknek, aki a gazdasági- és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni. Ennek az embernek a személye összefügg azzal, hogy a március 1-jén sajnálatos módon bekövetkező jegybankelnöki szék megürülése milyen döntésekre sarkallja a kormányt. Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz.”