Az egykori szovjet pártvezetőket idéző módon próbálja letagadni a Fidesz teljes vezérkara, hogy bő három évvel ezelőtt hackertámadás érte a külügyminisztérium informatikai rendszerét.
A dolog pikantériája, hogy a támadást egy, az orosz titkosszolgálatokhoz kötődő csoport követte el, amit a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) akkori főigazgatója, Szabó Hedvig altábornagy jelentett is a feletteseinek. 2022 márciusában a magyar sajtóban már nyilvánosságra került az ügy, ám akkor – utalva a közelgő országgyűlési választásokra – az összes kormánypárti potentát „kampányhazugságnak” nevezte az állítást. Mint kiderült, ők nem mondtak igazat akkor, és a bizonyítékul szolgáló dokumentumok ellenére máig ragaszkodnak ahhoz, hogy semmilyen incidens nem történt. - írja a Szegedi Kattintós
Régi pártállami reflex csípőből letagadni minden olyan eseményt, ami árt a kommunista rendszer tekintélyének. Így volt ez a csernobili katasztrófa idején, de később a Kurksz nevű atommeghajtású tengeralattjáró tragédiája után is. Sok életet lehetett volna megmenteni akkor, ha a politikai vezetés mindjárt a balesetek bekövetkezése után őszintén feltárta volna a tényeket, ám a szovjet politikai kultúra szabályai szerint a végsőkig tagadni kellett. Természetesen teljesen értelmetlen volt ezt tenni, hiszen az igazság mindenképpen kiderül ilyen mértékű katasztrófák esetében, de a rossz beidegződések működtek a Szovjetunió végnapjaiban is.
A magyar kormány ugyanezekkel a reflexekkel reagál általában kínos történésekre, pedig üdvös lenne mind számára, mind a magyar állampolgárok számára, ha nyíltan szembenéznének a tényekkel mindjárt a botrány kirobbanása után. Az orosz hackertámadás persze kínos ügy, hiszen hatalmas kudarca a Fidesz külpolitikai stratégiájának, ám valószínűleg érdemes lett volna még 2022 márciusában elismerni, hogy a barátinak gondolt nagyhatalom egy csomó nemzetbiztonságilag érzékeny adatot lopott el a külügyminisztérium szervereiről. És persze jó lett volna odaszúrni egyet Putyinéknak, mert így csak vérszemet kaptak.
Orbán kettős játéka rendkívüli kockázatokat jelent nemzetbiztonsági szempontból, és az orosz hackertámadás is azt bizonyítja, hogy sok szempontból kiszolgáltatjuk magunkat olyan hatalmaknak, melyek látszólag a barátságunkat akarják, ám ez csak eszközként szolgál számukra.
Ehelyett Orbán Viktor kisvasutas bölcsességére épített a kormány kommunikációja, mely szerint: „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.” Nos, ez a bölcsesség a jelenlegi helyzetben a következő változatban illusztrálja a kormány kommunikációját: „Ha támadják az oroszok a szervereinket, akkor nekünk még jobban kell szeretnünk őket.” Ennek a hozzáállásnak az egyik legfőbb megnyilvánulása, hogy 2021 végén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Barátságért kitüntetést vett át Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől. Pedig ekkor már nyilván tudott az oroszok barátságtalan akciójáról.
Ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal komolyan venné a dolgát, azonnal vizsgálatot indítana annak kiderítése érdekében, miként eshetett meg egy olyan szégyenteljes dolog a magyar diplomáciával, hogy miután ellenséges behatolás révén fontos nemzetbiztonsági információk jutottak az Orosz Föderáció birtokába, a magyar külügyminiszter egy magas állami kitüntetést vesz át az orosz kollégájától? Miként lehetséges az, hogy számonkérés helyett még együtt parolázik Lavrovval Szijjártó, és a későbbiekben is azzal dicsekedett a magyar diplomácia vezetője, hogy milyen jó viszonyban van az orosz külügyminiszterrel?
A Fidesz korábban előszeretettel használta ilyen esetekre a hasznos idióták kifejezést, de most a békesség kedvéért tekintsünk el ettől a minősítéstől. Az orosz politikai kultúrában ugyanis sokszor a szövetségesekkel keményebben bánnak, mint az ellenségekkel. Valószínűleg ez az eset is arról árulkodik, hogy a magyar fél lojalitását tesztelte a keleti nagyhatalom, és a számításuk bevált. Az adatok ellopásával ráadásul le is ellenőrizhették a magyarok hűségét, így nem csoda, hogy Lavrov azóta is sűrűn lapogatja Szijjártó barátja hátát, hiszen magyar kollégája nemhogy protestált volna az illegális behatolás után, de az ellopott dokumentumok tanulsága szerint is megbízható partner, ami bizonyára imponált orosz kollégájának.
Most azonban egyértelművé vált, hogy az oroszok úgy bánnak velünk, mint egy kis csatlós néppel, ami ismerős a szocializmus 40 évéből, amikor a szovjet csapatok „ideiglenesen” hazánkban tartózkodnak. Sokat elárul a helyzetről Lázár János minapi nyilatkozata, miszerint Magyarország iránt nagy az érdeklődés az ukrajnai háború kirobbanása óta. Ez az érvelés egyrészt azért sántít, mert az orosz behatolás hónapokkal a háború kirobbanása előtt történt, másrészt külföldi, főként a nyugati titkosszolgálatok épp azért pörgették fel a tevékenységüket nálunk, mert itt igen intenzív az orosz és kínai kémkedés az utóbbi években.
Orbán Viktor és Szijjártó Péter is hasonlóan homályos megfogalmazásokkal próbálja elterelni a lényegről a figyelmet. Azt mondják, hogy keletről és nyugatról is folyamatos támadásoknak van kitéve az ország. Ez önmagában igaz, de ezt a fokozott kémtevékenységet annak köszönhetjük, hogy sem a hivatalos szövetségeseink (NATO, EU) sem a nem hivatalos barátaink (Oroszország, Kína) nem bíznak bennünk. Orbán kettős játéka rendkívüli kockázatokat jelent nemzetbiztonsági szempontból, és az orosz hackertámadás is azt bizonyítja, hogy sok szempontból kiszolgáltatjuk magunkat olyan hatalmaknak, melyek látszólag a barátságunkat akarják, ám ez csak eszközként szolgál számukra.
Szijjártó Péter és Szergej Lavrov 2021 januárjában - Forrás: AP/Russian Foreign Ministry Press Service
Abban bízni tehát, hogy az oroszok vagy a kínaiak barátsága őszinte, dőreség, ahogy tisztán kell látnunk, hogy a nyugati hatalmak is elsősorban praktikus okok miatt próbálják Magyarországot a jelenlegi szövetségi rendszereikben tartani. A lényegi kérdés mégis az, hogy (Oroszország mivel kecsegteti, esetleg zsarolja Orbánt és Szijjártót? Aki ugyanis hajlandó olyan megaláztatást lenyelni, amit szégyelleni kell mások előtt, annak komoly indítékai vannak a háttérben. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Annak, aki sűrűn vált lovakat, számolnia kell azzal, hogy egyik nyeregben sem ül majd kényelmesen.” (Szegedi Kattintós)
