Lázár János: Magyarország nem lesz senkinek a leányvállalata!

A kínai-magyar kapcsolatok erősítése nem politikai rögtönzés alapján történik, tudatos stratégia szerint halad előre. Meglátása szerint az EU nem tudja eldönteni, hogyan viszonyuljon Kínához. A tárcavezető beszélt arról is, hogy Európa gazdag, de már gyenge, a korábbi gazdasági modell már nem érvényes az unióban, a régi képletet kidobták, de még nincs helyette új megoldóképlet és rémisztőnek nevezte, hogy a blokk katonailag értelmezhetetlen erőt képvisel. Az interjú során szóba került a Budapest-Belgrád vasútvonal, a V0 vasútvonal kínai megvalósítása, általánosságban a kínai tőke szerepe, Magyarország mint gazdasági kulcsállam, az autóúthálózat fejlesztése, valamint az orosz-ukrán háború következményei, a várható szimbolikus jelentőségű beruházások a szűk költségvetési keretek közepette. Jelezte azt is a miniszter, hogy 2025 nyarára kész lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes vasúti pályája. Annak a reményének adott hangot, hogy a háború után lennie kell európai-orosz energetikai együttműködésnek, és ebben Magyarország közvetítő lehet. Az interjúban Lázár János elismerte, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú építőipari cégek megerősödésében nagy szerepet játszottak az állami beruházások, szerinte ez legitim mód volt, ugyanis stratégiai érdek a szektor magyar kézben tartása. Ezen a ponton azonban az állam és a piaci szereplők kapcsolata korszakváltáshoz érkezett elmondása szerint.

Átalakuló világrend, magyar szempontok

Nemcsak az ország külpolitikai mozgásterét, de gazdasági lehetőségeit is meghatározta és azóta is befolyásolja az orosz-ukrán háború, és talán a költségvetésben épp az Építésügyi Minisztériumot érintik a leginkább közvetlenül ennek a következményei, beszűkítve a beruházási lehetőségeket. Kezdjük azzal, hogy számba vesszük, milyen csatornákon és hogyan van hatással Magyarországra, azon belül a magyar gazdaságra a szomszédban több mint két éve zajló háború?

A háború mindent megváltoztatott. Nyugat-Európa most a bambaság évtizedeiből ébredezik. A világjárvány előtti évtizedek ugyanis elandalították Európát, most viszont sorozatban jönnek az ébresztő pofonok: a már említett Covid után az energiaválság és a háború, ami mára sajnos a teljes közösség biztonsági architektúráját veszélyezteti. Egyes nyugati nagyhatalmak fegyvereket akartak exportálni, de végül a konfliktust importálják – ha csak az utolsó pillanatban józan észre nem térítjük őket.

A háború Magyarországra sokszorosan hatással van.

Amellett, hogy az ukránokkal való együttérzés nem is lehet vita tárgya, a kialakulóban lévő új, globális rendben mernünk és képesnek is kell lennünk megfogalmazni a nemzeti érdekeinket. Aztán persze ki is állni értük.

Mit ért ez alatt?

Az egypólusú világ megszűnőben van, az ukrán-orosz háború láthatóan polarizálja a világhatalmakat. Ez különösen igaz a gazdaságpolitikára. A háború hátterében ugyanis a világgazdaság újrafelosztása zajlik. Magyarország mozgásterét pedig nyilvánvalóan újra kell gondolni ebben a folyamatban, mert ez nekünk, magyaroknak érdekünk is, jogunk is. Az ugyanis nem igaz, hogy az uniós csatlakozásunkkal előre biankó csekket adtunk volna Brüsszelnek arra, hogy az ilyen paradigmaváltások közepett döntéseket hozzon rólunk, de nélkülünk. Pláne rosszul. Most ugyanis sok az olyan döntés vagy döntési kezdeményezés, ami számunkra kedvezőtlen. Ezek a közvetett kérdések, amiket a háború kapcsán meg kell válaszolnunk, de természetesen vannak egészen közvetlen kérdések vagy következmények is.

Melyek a konkrét következmények, amelyekkel szembe kellett, kell nézni?

Az első és legfontosabb, hogy egy olyan országban zajlik háború, ahol magyar emberek élnek veszélyben. A magyar államnak ilyenkor magától értődő a felelőssége. A másik közvetlen kérdés abból fakad, hogy a határ túloldalán dúl a háború, márpedig

egy szomszédos ország soha nem vonhatja ki magát az ilyesmi hatásai alól.

Nem hiszek abban, hogy függetleníteni lehetne a magyar társadalmi, gazdasági vagy politikai folyamatokat mindattól, ami Ukrajnában történik.

A háború kitörésének napján megváltozott a magyar belpolitika, a magyar külpolitika és a magyar gazdaság mozgástere is.

Harmadrészt ennek a háborúnak az egész régióra nézve is közvetlen hatásai vannak. A gazdasági hangulat, a beruházási kedv minden ösztönző programmal együtt is óvatos, hiszen ki az, aki szívesen fektet be olyan országokban, amelyeknek a szomszédságában háború zajlik. Ráadásul a mai tudásunk szerint szinte megjósolhatatlan időtávon: a legoptimistábbak is csak 2025-ös békefolyamatról beszélnek, miközben sajnos könnyen lehet, hogy még éveken át elhúzódik a konfliktus.

Gazdaságpolitikai, beruházáspolitikai szempontból

az egész térség sokkal bizonytalanabb, törékenyebb lett, mint akár a világjárvány után volt.

Mindezek nyomán újra kell tervezni a magyar politikát, az egész nemzetstratégiánkat. Emberséges és hűséges szövetségesnek lenni, de közben megmaradni függetlennek és a saját érdekeit érvényesíteni tudó nemzetnek – ez komoly intellektuális és politikai kihívás. Egy olyan politikai közösséget képviselek, amely meggyőződésem szerint képes ennek a feladványnak a megoldására.

Mekkora mozgásteret és esélyt lát erre?

Minél erősebb az emberektől kapott közvetlen felhatalmazás, annál nagyobbat. Épp ez a júniusi választások tétje. Magyarországnak csak az szolgálja a nemzeti érdekeit, ha kimarad a háborúból és megőrzi mozgásterét, illetve közvetítői képességét a kialakulóban lévő új blokkok közt.

A blokkosodás legalább olyan veszélyes Magyarországra nézve, mint a háború,

ugyanakkor szerintem Európa is veszítene azzal, ha a magyarokat arra kényszerítené, hogy adják fel ezt a hídszerepüket. A maguk módján a nyugatiak és a keletiek is integrációban gondolkodnak.

Magyarország azonban sem itt, sem ott nem akar pusztán „leányvállalat” lenni,

hanem szuverén ország akar maradni, amely érdekvezérelt módon működik együtt a gazdasági partnereivel. A Nyugat-Európában az elmúlt években kibontakozó nagyobb integráció valójában lopakodó föderalizmus, amire a tagországok – és különösen azok polgárai – nem adtak felhatalmazást Brüsszelnek. Ez az illegitim törekvés ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, tehát meg kell fékeznünk. Nem kockázat nélküli vállalkozás, de mindenféleképpen meg kell kísérelnünk, mert nem kevesebb a tét, mint a következő emberöltő.

Az újratervezett nemzetstratégiának melyek a főbb pillérei?

A legfontosabb a nemzeti szuverenitás megőrzése, ehhez pedig mozgásteret csak az adhat, ha Magyarország mindenki felé nyitott: nyugatra és keletre is.

Kínai tőke és kapcsolatok

Ennek a jele volt az is, hogy Magyarországra látogatott Hszi Csin-ping kínai elnök?

A kínai elnök látogatása nem a magyar függetlenség feladásáról szól, hanem pont a magyar szuverenitás erősítését jelenti.

Magyarországnak azért van szüksége Kínára az előnyös gazdasági és gazdasági kilátások mellett, hogy a szuverenitását és a saját rendelkezési képességeit meg tudja őrizni.

Tehát akkor a kormány értékelése szerint van egy olyan játéktér, ahol a kormány Kínához való egyre szorosabb kapcsolódása biztonsággal megtörténhet annak ellenére, hogy az Európai Unió konkrét vizsgálatokat indít olyan kínai anyavállalatok ellen, amelyek egyre aktívabbak Magyarországon leánycégeiken keresztül?

Az Európai Unió nem tudja eldönteni, mi legyen a viszonyulása Kínához. Magyarország abban érdekelt, hogy az európai gazdaság ne gyengüljön, hanem erősödjön. Ma azonban

Európa még gazdag, de már gyenge. Kétségtelen tény, hogy világviszonylatban jól élnek az európaiak, de a gazdaságuk folyamatosan gyengül,

politikailag Európa érdekérvényesítő képessége drámaian visszaesett, katonailag pedig szinte értelmezhetetlen erőt képvisel, amit több mint szomorú: rémisztő fejlemény. Az Európai Unió úgy nem fogja tudni megvédeni az európai termékeket, hogy azok jóval drágábbak.

Hatékonyabbá kell tennünk az európai gazdaságot, ahhoz pedig innovációra, tudásra és technológiára van szükség.

Akármennyire is bántja a nagy, fehér európai öntudatunkat, de ez a tudás és technológia ma bizony főként tőlünk keletebbre található meg. Például Kínában. A kínaiak bizonyos területen a legjobb dolgokat gyártják, a legköltséghatékonyabban és a legolcsóbban. A kínai gyárak versenyképesebbek a német autógyárak egy részénél. Ezen az állításon meg lehet sértődni, de talán jobb volna új gazdaságpolitikát építeni rá.

És miért lehet fontos Kína számára Magyarország?

Uniós tagállam vagyunk, amely bizonyos technológiákat ellenőrzött formában – tehát az európai szabályok és érdekek betartása, illetve betartatása mellett – beenged a piacára. Például a Budapest - Belgrád vasútvonalnak kínai biztosítóberendezés lesz az agya, ami az első ilyen az Európai Unió területén. Ez nyilván fontos Kínának, miközben ebből Magyarország is gazdasági előnyre tehet szert, hiszen ez az első ilyen vállalkozás, és ezért viszonylag olcsón jutunk hozzá ehhez a csúcstechnológiához. Maradva a Budapest-Belgrád vasútvonalnál,

a kínai tőke alapvető fontosságú, hiszen a vasútépítés nehezen vagy igen drágán finanszírozható. Ehhez ma szinte lehetetlen forrást találni Európában.

Nemcsak az európai támogatási rendszerben, de még a „piacon” is. Az állam kezében lévő infrastruktúra fejlesztése ugyanis a piac által tolerálható időtávon belül aligha térül meg, ezért az államnak kell megoldást találnia a finanszírozásra. Mégpedig itt és most, a világgazdasági blokkosodás kellős közepén, megőrizve az előbb már kifejtett egyensúlyt az érdek- és értékszövetségeinkben is. És itt jön az új nemzetstratégia második pillére: az, hogy Magyarországot kulcsállammá kell tennünk…

Milyen értelemben?

Gazdasági, de főként mobilitás értelemben: a közlekedési infrastruktúrának köszönhetően. Ehhez viszont

pénzre van szükség. Történelmi mértékű beruházásokra.

A közlekedési infrastruktúrához külső forrást most a kínaiak tudnak Magyarországra hozni. Az általuk behozott, az Európai Unió játékszabályainak betartása mellett alkalmazott technológia más uniós tagállamok számára is érdekes lehet, ami pedig versenyre ösztönzi a francia és német vállalatokat is. Az a vád nem érhet bennünket, hogy ócska technológiát veszünk, senki nem gondolhatja ugyanis komolyan, hogy amikor a kínaiak megépítettek évente 5000 kilométernyi, 350 kilométer/órás vasútvonalat, akkor ne tudnának egy 160-al közlekedő vasúti pályához biztosító berendezést szállítani...

És ez más pénzből nem megy, csak a kínaiak forrásából?

A kínai-magyar kapcsolatok erősítése nem politikai rögtönzés alapján történik, tudatos stratégia szerint halad előre.

Ismétlem: Magyarország megerősítéséhez nélkülözhetetlen, hogy közlekedési értelemben kulcsállammá váljon, vagyis

keletről elsősorban rajtunk keresztül vezessenek utak Nyugat-Európába.

Ehhez viszont nagyon komoly befektetésekre van szükség: pénzre, pénzre és pénzre. Ezért nem annak ellenében, hanem épp

a magyar nemzeti függetlenség erősítése érdekében próbálunk most alternatív forrásokat – ebben a konkrét esetben például kínai pénzt – bevonzani

a gazdaságunk működtetésébe, fejlesztésébe.

Ha ki is tudja termelni Magyarország ennek a finanszírozásnak az árát, a működtetés költségét sem szabad elfelejteni.

A működtetés nem fog problémát okozni, mert jelentős teherforgalom jön Magyarországon keresztül.

A kínai tőkéből megvalósuló infrastruktúra-fejlesztés a magyar költségvetés számára komoly bevételeket jelent majd,

hiszen az ilyen és ehhez hasonló beruházások hatására jó előrejelezhető módon megnövekszik az átmenő személy- és teherforgalom. Ma az autópályákkal 600 milliárd forintot keres a költségvetés, ez a várakozásaink szerint 5-6 év alatt fel fog menni 1000-1200 milliárd forintra. Célunk tehát, hogy minél több négysávos út épüljön az országban. Ezeken ugyanis útdíjat tudunk beszedni a nemzetközi logisztikai szereplőktől, az átmenő teherforgalom így költségvetés számára jelentős bevételt termelhet. Jelenleg is meglenne a teher- és személyforgalmi tranzit iránti igény, de ezt – a mai kapacitások mellett – az ország még nem tudja kielégíteni.

Nyugodtan lehetne például a M5-öst nagyobbrészt vagy teljesen, az M3-ast pedig részben már most háromsávosítani…

Az autópályák, gyorsforgalmi utak, valamint a vasútfejlesztés nagyon is profitábilis vállalkozása lehet a magyar államnak, ehhez azonban – újból aláhúzom – friss tőkére van szükség. Ha Magyarország megerősödik, mint kulcsállam, akkor a mozgástere is növekedhet a térségen, illetve az EU-n belül. A szó szerint és átvitt értelemben vett megkerülhetetlenség fontos nemzeti érdek a számunkra: a háború jellemezte jelenlegi instabil környezetben ugyanis nagy versenyelőnyt jelentene a nemzetgazdaságunk szempontjából, ha Magyarország lenne az a biztos pont, ahol a két világ találkozik egymással.

Maradjunk a jelenleg is zajló, magyar-kínai infrastrukturális kapcsolatokban emblematikus fejlesztésnél, a Budapest-Belgrád vasútvonalnál. Milyen határidőkkel számol itt a kormány?

2025 nyarára kész lesz, illetve lényegében már idén elkészül a teljes vasúti pálya.

Ez nem egy bonyolult dolog, főleg annak fényében, hogy az elmúlt évtizedben kiépült egy magyar kézben lévő, jelentős erőt képviselő vasútiinfrastruktúra-fejlesztő és -építő kapacitás Magyarországon. A biztosítóberendezést a kínaiak szállítják, annak az engedélyeztetése folyamatban van, a beépítése 2025 végéig megvalósul.

A mostani kínai elnöki látogatás konkrét eredményeket hozott az újabb infrastrukturális együttműködések terén is?

Igen, ennek az együttműködésnek fontos része a V0 vasútvonal, ami lényegében a Budapest Belgrád folytatása lenne, amikor is az árut átvisszük a Dunán Budapesttől keletre és nyugati irányba, kicsit az M0-ás autópálya mintájára. Ez a nyomvonal már csak azért is fontos és nélkülözhetetlen, mert

2026-27-re a magyar járműgyártás el fog jutni oda, hogy éves szinten 800 ezer darab járművet lesz képes előállítani.

Ehhez be kell hozni az alapanyagot és el kell vinni a készárut.

Mekkora értékű fejlesztésről beszélünk?

A V0 jelen pillanatban 6 milliárd euró költséget jelentene. Ekkora összeget piaci alapon beszerezni aligha lehetséges, így jönnek szóba a kínaiak, akik ezt készek és képesek is megfinanszírozni, különben érthető okokból. Ez számunkra ugyanis egyszerre lehetőség a technológiájuk bemutatására, versenyképességének bizonyítására egy új piacon, illetve építési lehetőség is a számukra, természetesen a magyar vállalkozókkal közösen.

Hogyan illeszkedik ehhez a képhez a reptéri gyorsvasút, melynek fejlesztésével kapcsolatban szintén hírbe hozták Kínát?

Ahogyan a V0 is Budapestről szól abban az értelemben, hogy nem tudjuk tovább terhelni a fővároson belüli vasúthálózatot és a vasúti hidakat ilyen volumenű teherforgalommal, úgy a reptéri vasút is a fővárosról szól. A kormánynak két célja van Budapesttel: legyen jobb hely a budapestieknek, és legyen a világ egyik legjobb helye a külföldieknek. Ahhoz, hogy a világ egyik legjobb helyeként vonzó legyen akár évi 20-25 millió turista számára, ahhoz nagyon komoly reptéri fejlesztésre és a reptér, valamint a belváros összekötésére van szükség. Hogy ez közvetlen vasúton vagy a MÁV hálózatába kapcsolva valósuljon meg, eldöntendő kérdés. De az nem kérdés, hogy Budapest nem lesz a térség vezető turisztikai központja és a világ egyik legjobb helye addig, amíg a repülőtérről olyan körülmények között lehet bejutni a városba, amilyenek között most…

Ebbe a stratégiába illik bele a reptér megvásárlása is?

A reptér üzemeltetésének átvállalása hatalmas befektetés a költségvetés részéről, de jól illeszkedik a kormány stratégiájába.

Egy erős országnak szüksége van saját, hazai tulajdonban lévő stratégiai ágazatokra. Ilyen az energetikai szektor, a pénzügyi szektor, vagy épp a közlekedés.

Ha megvalósul a reptér megvásárlása és fejlesztése, abból a budapestiek profitálnak majd: több turista érkezik a magyar fővárosba, ez a fajta szolgáltatásexport új egzisztenciát, közvetlen és közvetett állásokat teremt a beszállítói láncokon keresztül.

A célunk, hogy Budapest politikai, kereskedelmi, gazdasági „roadmapként” is megkerülhetetlen legyen.

Az orosz-ukrán háború és következményei

Sokat beszéltünk a kínai-magyar viszonyrendszerről, de beszéljünk a geopolitikát nagyban befolyásoló orosz-ukrán háborúról, valamint, hogy hosszabb távon milyen kapcsolatot szeretne Magyarország kiépíteni Ukrajnával és Oroszországgal és mitől függ ez?

A korábbi gazdasági modell már nem érvényes. Az volt a régi képlet, hogy fejlett technológia + olcsó orosz energia = versenyképes nyugati termékek… Na, azt a képletet Európa most kidobta, csak éppen még nincs helyette új megoldóképlete, ezért az európai jövő egy bazi nagy ismeretlen az egyenletben. Egyesek pedig azt várnák, hogy ezt mi bambán elfogadjuk…

Megítélésem szerint Európának az az érdeke, hogy az orosz olcsó erőforrásokról a háború után se mondjon le.

Lennie kell a háború után európai-orosz energetikai együttműködésnek. Ebben Magyarország közvetítő lehet, aki iránt meglehet mindkét félnek a bizalma. De ebben nyilvánvaló a saját nemzeti érdekünk is, hiszen a mi energiaipari kiszolgáltatottságunk történelmi, de földrajzi okoknál fogva is jóval nagyobb, mint azoké, akik oly szívesen szokták zsűrizni a magyar energiapolitikát.

Közben az elmúlt hetek hírei alapján érzékelhető Magyarország és Ukrajna között egyfajta közeledés. Lehet már a két ország kapcsolatának fejlődéséről is beszélni?

A szomszédos országok mindig egymásra vannak utalva, ezért a két ország között a normális viszony mindenkinek az érdeke. Másrészt háborús túszként ott van a jelentős magyar kisebbség Kárpátalján, már csak miattuk is fent kell tartani a párbeszédet Ukrajnával.

Az ukránok számára mi mindig egyetlen egy tanácsot tudunk csak adni, hogy a béke a térség érdeke.

Csak az a nem mindegy, az ukránok szempontjából főleg, hogy ennek milyen ára lenne, akár a területvesztés tekintetében.

Tárgyalni kell, nem háborúzni, mi ezt valljuk. A nemzetközi közösségnek a tárgyalóasztalhoz kellene odakényszerítenie a feleket, nem pedig a frontvonalon tartani őket. Az például biztosan nem jó út ebből a szempontból, amire mintha a NATO és egyes európai nagyhatalmak szeretnének lépni újabban, tudniillik, hogy a háborúba való bevonódásra ösztökélik a szövetségeseiket. Egyrészt a NATO egy védelmi szövetség, másrészt az Európai Uniónak semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a tagállamok az adófizetők pénzét háborús kiadásokra költsék.

Minél több pénzbe kerül az ukrán háború finanszírozása, annál rosszabb lesz a helyzet Európában – gazdaságilag, politikailag és sajnos a biztonság szempontjából is.

Maradva a háborús helyzet közvetlen hatásainál, a költségvetés mozgásterét nyilvánvalóan beszűkíti a védelmi kiadások növelése, de közben a kamatkiadások is jelentős terhet jelentenek az államnak, és egy ilyen környezet egyáltalán nem kedvez az állam más kiadásainak, például a beruházásoknak. Ennek a negatív hatásait pedig a minisztériuma közvetlenül viseli, akár a legutóbbi 675 milliárd forintos beruházáselhalasztáson keresztül. Megvalósítható ez a lefaragás?

2022-ban és 2023-ban 5000 milliárd forintnyi beruházást halasztottunk már el a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében.

Egyetlen egy beruházást sem kellett leállítani, „csak” elhalasztani, ami akkor is hatalmas különbség. De helyezzük ezt is kontextusba. A magyar gazdaság megerősítése érdekében a kormány feladata az infláció csökkentése volt, amit el is végeztünk, de természetesen feladat még a költségvetés rendbetétele is, méghozzá a hiány csökkentésén keresztül. Ez utóbbi eszköztár fontos eleme a beruházások átütemezése, elhalasztása vagy újragondolása. Erre született az állami beruházások rendjéről szóló törvény. A tárcáknak 10 évre előre meg kell tervezniük, hogy milyen beruházásokat akarnak, ezt az ütemezést végig kell gondolnunk, és ha kell, át kell alakítanunk.

Ha szerencsénk van, akkor olyan gazdasági növekedés jön 2025-27-ben, amely több lehetőséget ad majd a beruházások megvalósítására.

Ehhez viszont jobb előkészítettségre van szükség.

Pontosan mit ért ez alatt?

Az elmúlt 10 évben Magyarország 28 ezer milliárd forintot költött állami beruházásokra. Ebben benne van minden: iskolák, óvodák, egyetemek, autópályák, gyorsforgalmi utak, úthálózat és természetesen vasútfejlesztések is. Az előkészítetlenség, a végiggondolatlanság sok esetben drágította ezeket a beruházásokat és ellehetetleníti a fenntartásukat. Jelentős társadalmi és adófizetői érdek fűződik ahhoz, hogy sokkal nyugodtabban, sokkal végiggondoltabban valósuljanak meg a beruházások.

A kulcsfontosságú szektorok

Ennek az átgondolásnak, újratervezésnek a része az a minisztériumi törekvés, amely maximálná az állami beruházásokon elérhető nyereséget?

Nagyon fontos célkitűzésem, és ezt már a miniszteri rendeletekben meg is jelenítettük, hogy

útépítésnél, vasútépítésnél, magasépítésnél a profittartalom nem lehet több 10 százaléknál.

Ennek érdekében először ún. open bookot alkalmazunk, ami azt jelenti, hogy aki állami beruházást akar megvalósítani, annak meg kell mutatnia, transzparenssé kell tennie mindent. Ezekből a számokból világosan kell látszania annak is, hogy ő mennyit fog az üzleten keresni. Mi a tisztességes hasznot 10%-ban határozzuk meg. Mindezek után a kivitelezők szabadon dönthetnek, hogy akarnak-e az államnak dolgozni vagy sem. Nekem, mint megrendelőnek jogom van a játékszabályokat meghatározni. Ez együttesen az adófizetők érdekeinek a védelmét jelenti.

Magyarországon a kevesebb pénzből is lehet többet építeni, ha azt a pénzt jól használjuk fel.

Ennek fényében felmerül a kérdés, hogy a korábbi években, amikor például az útépítések hosszú távra vonatkozó megrendeléseiről állapodott meg a kormány, miért nem volt ez a költséghatékonyság ennyire erős szempont?

Érdekünk volt, hogy állami eszközökkel feltőkésítsünk építőipari vállalatokat. Ma már ott tartunk, hogy tíz nagy építőipari vállalatból hét magyar és három külföldi.

El kell ismerni, hogy ebben az állami beruházások nagy szerepet játszottak. A magyar állam ezen keresztül vett részt e magyar tulajdonú cégek feltőkésítésében, ez egy legitim mód. Stratégiai érdekünk az, hogy az építőipar magyar kézben maradjon, mert az egyetlen olyan ágazat, ahova a külföldiek nem tudtak betörni, illetve ha betörtek, visszaszorítottuk őket, így az arányok mára már egészségesek. Gondolja meg, a magyar kivitelezés aránya ma közel 90 százalékos!

Most azonban korszakváltás van: egy fejezet lezárult, elkezdődik egy új. A piaci szereplőknek is tudomásul kell venniük, hogy az állam már nem arra törekszik, hogy az ő tőkehelyzetük javuljon,

hanem arra, hogy nagyobb versenyben, sokkal nagyobb költséghatékonyság mellett valósítsák meg a közpénzekből finanszírozott beruházásokat.

A magyar kézben lévő és stratégiai ágazatban dolgozó cégek ereje azonban továbbra is prioritás a kormány számára. A nemzeti szuverenitásnak ugyanis feltétele a gazdasági önrendelkezés is, ami nem megy erős magyar vállalatok, illetve teljes szektorok nélkül.

Az építőipar mellett melyek ezek a szektorok az Ön és a kormány értékelése szerint?

Az energetika és a hozzá kapcsolódó iparágak, a pénzügyi szektor, ahol már megvalósult a 60%-os hazai tulajdoni részarány.

Az építőanyaggyártásban viszont van még tennivaló,

mert ezen a téren csak 10% a magyar jelenlét, és az élelmiszeripar ugyancsak kihagyott ziccer az ország szempontjából. Ezért vagyok elégedetlen a saját kormányom teljesítményével ezen a téren, mert a szlovákok és a lengyelek – hasonló helyzetből indulva, mint Magyarország – az elmúlt 20 év alatt megcsinálták Európa egyik legerősebb élelmiszeriparát. Nekünk kellett volna.

Zárásként egy értékelő, és egyben kitekintő kérdés: a ciklus felénél járva felmerülhet a kérdés, hogy lesz-e olyan beruházás, eredmény, amelyre visszaemlékezve, az szimbolikusnak fog hatni. Most leginkább a beruházások elhalasztásától hangos ez a terület, vagy épp a maxi Dubaj fejlesztésről. Hogyan látja, mi lehet a ciklus legfontosabb eredménye?

Ami a maxi Dubaj beruházást illeti – amit a magam részéről inkább új, millenniumi városnegyed beruházásnak neveznék, hiszen erről van szó – fontos látni, honnan indultunk.

A Rákosrendező ma Európa talán legértékesebb telke. Nincs olyan európai fő- vagy akár nagyváros, ahol 140 hektár egybefüggő terület állna rendelkezésre,

ráadásul ilyen kiváló lokációval. Ezért stratégiai kérdés, hogy ezt a területet az ország hogyan fejleszti. Eddig nem egyszerűen parlagon hagyott lehetőség volt, hanem fájdalmas tájseb. A kevés lakóingatlanon túl egyre inkább egy szégyenteljes és bizony kifejezetten veszélyes, illegális hulladéklerakó a város szívében… Nekünk van ennél jobb ajánlatunk Magyarország és Budapest számára. Tragikomikusnak tartom, hogy ez ellen épp azok kiabálnak a leghangosabban, akik az elmúlt években, évtizedekben nem kezdtek semmit ezzel a kihívással. Jó, akkor majd megoldjuk helyettük ezt is. A megvalósításhoz megnyertük a világ egyik legjobb A-kategóriás ingatlanfejlesztőjét.

Most az a kérdés, hogy az ő üzleti szempontjait hogyan lehet a környékbeliek lakhatási igényeivel és életviszonyaival összeegyeztetni.

Ennek a közös metszetnek a kialakítása a legnehezebb és a legizgalmasabb kihívás ezen a területen. Abban vagyok érdekelt, hogy minél több zöldfelület legyen, illetve Budapesthez méltó fejlesztés valósuljon meg, de a puszta tagadással az én tárgyalóasztalomhoz nem lehet odaülni. Gondolni kell valamit a jövőről, akarni és tudni is kell cselekedni. Nekem az kevés, hogy ne legyen semmi… Rákosrendező esetében Budapest vezetése nem csinálhatja azt az alibizést, amit az elmúlt 5 évben művelt.

Ami pedig a miniszteri portfolióm egyéb részeit illeti: minden területen, amelyet a kormányalakításkor vagy később, a kormányátalakításkor átvettem – az építésügytől-építésgazdaságtól kezdve az állami beruházások kérdéskörén át egészen a közlekedésig, a nemzeti mobilitás és a logisztikai ipar nagy témájáig –

igyekszem újraformálni a kereteket: ahogy mondani szoktam, az „operációs rendszereket”.

Élek a gyanúperrel, hogy nem azért kaptam ezt a tárcát sem, mert itt minden úgy volt jó, ahogy eddig zajlott, hanem azért, hogy ha lehet, váltsak paradigmát, alakítsak ki új rendet és gyakorlatot. Nekiláttam, időarányosan pedig el is végeztem, végeztük ezt a nagy munkát. Kész az állami beruházásokról szóló törvény, kész a magyar építészetről szóló törvény, kész a magyar közlekedési rendszer – a kötöttpálya és a közút összeillesztésére épülő mobilitásunk – fejlesztésének 10 éves koncepciója, azon belül a MÁV-VOLÁN-csoport megújításának és átalakításának egészen konkrét terve.

Az operációs rendszerek frissítése, esetenkénti lecserélése mellett természetesen

lesznek nagyon is kézzel fogható, ha tetszik, szimbolikus beruházások is. Budapesten például el fog indulni a Pázmány Egyetem kampuszának építése,

ami a legnagyobb egyetemi beruházása ennek a korszaknak: olyan szintlépést jelenthet majd a pesti belváros egy jobb sorsra érdemes kerületének és tágabb vonzáskörzetének, amely csak a nagy autógyárak Szegedre, Debrecenbe, Kecskemétre településéhez fogható.

Ugyancsak a cikluson bőven túlmutató jelentősége van annak, hogy tarifareformot hajtottunk végre a közlekedési közszolgáltatásokban. Mintegy 4,5 millió embernek tettük olcsóbbá és egyszerűbben igénybe vehetővé a magyar közösségi közlekedést. Az útépítésekről se feledkezzünk meg, nekem ugyanis

nemcsak az autópályák és a gyorsforgalmi utak fontosak, hanem 31 ezer kilométernyi alacsonyabb rendű úthálózat is, amelynek a fejlesztése a vidék élhetőségét és versenyképességét javítja.

A politikai krédóm és meggyőződésem ugyanis miniszterként sem változott: a magyar gazdasági növekedés aranytartalékát a vidék jelenti. Aki Magyarországot erősebbé, a magyar embereket pedig gazdagabbá akarja tenni, annak fel kell tárnia és ki kell aknáznia ezt a tartalékot. A vidék felvirágoztatásával, egyes, korábban talán elfelejtett régiók bekapcsolásával a gazdasági vérkeringésbe, minden magyar jól jár – a vidéken élő, de a nagyvárosi és a budapesti is. (Portfolio)