Nem, nem tévedés, le kell fordítani érthető magyar nyelvre mit is jelent az Orbán kormányzat únos-úntalan hangoztatott ‘békepártisága’ az Ukrajna elleni orosz agresszió idején.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Vatikán mellett “mi vagyunk az egyetlenek, akik békepártiak”. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSz közgyűlésén elmondott felszólalásában élesen elmarasztalta Ukrajna támogatását: „minél több fegyvert szállítanak Ukrajnába, annál hosszabb lesz a háború, annál több ember hal meg, annál nagyobb pusztítás jön, és minden egyes nap a háborúban sajnos magával hozza a továbbterjedés veszélyét”. A nyugat, vonta le a következtetést, belerántja a világot egy újabb világháborúba. (Nem tévedés, “a nyugat”, nem Putyin!)
A békepártiság nem ismeretlen a történelemben. Angol neve: ‘appeasement’. Ma már pontos meghatározása is van: olyan politikát neveznek ilyennek, amely hajlandó politikai, anyagi és/vagy területi engedményt tenni egy agresszív hatalomnak, hogy elkerüljék a konfliktust. Ennek legtanulságosabb példáit a II. világháború előtti évtizedben egész sorozatban láthattuk. Ezt manapság minden jó középiskolás diák ismeri. Japán Kína elleni rablóháborúját a nyugati hatalmak passzívan nézték. Egyes történészek szerint ez biztatta fel az európai agresszorokat hasonló lépésekre. Az angol és francia politika elfogadta a fasiszta Olaszország Etiópia elleni invázióját és területe két-harmadának bekebelezését. Anglia a “jóindulatú semlegesség” állaspontjára helyezkedett a spanyol polgárháborúban. Nem tett egyetlen lépést sem, amikor Hitler bekebelezte Ausztriát, majd a hírhedt Müncheni Egyezményben elfogadta Csehszlovákia nyugati részének, a Szudéta-földnek náci megszállását, és úgy nyilatkozott, hogy “a mi időnkre megteremtette a békét”.
A békepártiak úgy hitték, hogy az engedmények nyomán az agresszor majd lenyugszik. Ehelyett Hitler úgy látta, hogy szabad az út, bekebelezheti Lengyelországot is. A békepártiság csúfosan megbukott, és Winston Churchill ‘háború párti’ miniszterelnökként vette át a vezetést Európa nagy szerencséjére. Európa keserves árat fizetve megtanulta az 1930-as években, hogy a “megbékéltetési politika”, Chamberlain miniszterelnök hírhedt ‘appeasement’ politikája, csak növeli az agresszor étvágyát. Az agresszió elleni egyetlen sikeres politika a következetes elutasítás lehet csak. A “békepártiság” 1938-39-ben és ma is Európa elárulása.
Minderről, hogy-hogy-nem, a magyar politika nem hallott. Orbán Viktor 2023 márciusában is sürgette az azonnali tűzszünetetet és béketárgyalások megkezdését Ukrajnában, amire Putyin csak saját követelései elfogadásával lett volna hajlandó. 2023 október 23.-i beszédében is panaszolta: “Elsők voltunk, akik békét javasoltunk háború helyett és megmenthettük volna százezrek életét. Elsők és egyetlenek vagyunk, akik vissza akarják tartani az európai népeket, hogy önként és vakon meneteljenek bele egy újabb, még nagyobb háborúba. Köszönetet, méltánylást, jóakaratot sohasem, gáncsot, hátbatámadást, baráti tüzet viszont gyakorta kaptunk”. Üzleti spekulációval és gazdasági érdekkel is gyanusítja “a háborús lázban élő” nyugatot. Ez abban nyilvánul meg, hogy, mint 2023 márciusában is ismételte: “egyre veszélyesebb fegyvereket szállítanak Ukrajnába” s bennünket is bele akarnak kényszeríteni a fegyverszállításba. Ukrajnát valóban két év alatt 260 milliárd dollár értékű segéllyel és korszerű fegyverzettel támogatta a nyugat, ami közel azonos összeg, mint Ukrajna évente megtermelt nemzeti jövedelme. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Orbán koalíciós partnere még hozzátette, hogy “a magyar kormány békepárti, ez következik a kereszténységből is”. Értelmezése szerint a magyar ellenzék amely a békepártiságot is ellenzi, “kommunistákból és fasisztákból álló konglomerátum… aminek hátterében a keresztény civilizáció és a nemzeti szuverenitás iránti ellenszenv van”.
Orbán arra kérte a képviselőket, “ne adják meg magukat a provokációnak”. A felszólításnak sikere volt. Egész orbáni kórus visszhangozza a miniszterelnöki nézetet. Egyik-másik - mint Apáti Bence - népszerűbb nyelvezettel: “De k…ra ajánlom nekik, hogy tegyenek lakatot a szájukra, merthogy Európában sehol nem akarnak az emberek háborút. A balf… Olaf Scholz német kancellár arról beszél, hogy még több fegyvert fognak szállítani Ukrajnának. Emmanuel Macron, balf… francia elnök szükség esetén bizony megnyomja a piros gombot”. Trombitás Kristóf: „Ezek a politikusok egyszerűen nem tudnak a pofájukra lakatot tenni, amikor háborús uszításról van szó.” A néhány „háborúpárti balos brüsszeli balf… bürokrata” sodorja atomháborúba a világot. (A pontok az én rövidítéseim. Švejkkel szólva erre csak azt tudom mondani: “Az élet nem illemtani iskola. Mindenki úgy beszél, ahogy tud.”) „Amikor ők ilyeneket pofáznak, akkor valójában kizárólag a globalista gazdik nevében beszélnek… de a bársonyszékből a történelem szemétdombjára kerülnek… Van egy ötletem. Katonák helyett küldjük inkább a háborúskodni akaró politikusokat az orosz–ukrán háborúba… Az összes háborús szájhős politikussal indulhat is a menet harcolni.” Bohár Dániel: „ a globalista elit és a „magyar baloldal a mi életünkkel játszik, amikor azt mondja: háborúban állunk.” Pilhál Tamás még tovább ment: “A Nyugat által íróasztalnál megrajzolt, sátáni gonoszsággal kreált műállamokat föl kell számolni, területeiket vissza kell adni azok eredeti tulajdonosainak… Magyarországnak nem szabad segítenie a náci, nemzetiségeit terrorizáló ukrán bábkormányt”. Maradva Jaroslav Hašek remekművénél: : “Ha Švejk később megemlékezett a bolondokházában folyó életről, mindig a legnagyobb elismerés hangján szólt róla. Ott mindenki azt modhatta, amit akart és ami éppen a nyelvére jött, akárcsak a parlamentben”.
Mindez őszinte beszéd, amint az is, hogy a magyar kormány megvétózta azt a nyilatkozatot, amit az orosz agresszió második évfordulóján akart kiadni az EU. Érdekes – bár nyilván teljesen véletlen - hogy a magyar kormány nyilatkozatai a putyini nézeteket ismételgetik. Orbán Viktor odáig ment, hogy Ukrajnát nem is tekinti szuverén nemzetnek. A szuverenitására oly kényes Orbán vajon mire alapozta ezt? Ezer éves történelmében Ukrajna legnagyobb részt nem tartozott Oroszországhoz. A XIII. századtól a mongol Arany Horda, majd a Krimi Kánság, Litvánia, a Lengyel Királyság, illetve a Lengyel-Litván birodalom birtokolta. Oroszország 1686-ban foglalta el a Dnyeper folyótól keletre eső ukrán területeket. A Habsburg Birodalom is nagy ukrán területeket uralt. Közben az ukrán felkelés (1648) Kozák Hetmanátust alapozott meg. Ukrajna végülis Nagy Katalin cárnő uralma idején 1783-ban került orosz uralom alá. 1917-21-ben még szovjet-ukrán háború is zajlott, s Ukrajna ezt – és a II. világháború idején újjáéledt önállósági kisérletet - követően 1991-ig orosz főhatóság alá került. A Szovjetunió szétesése után Ukrajna, számos más volt szovjet köztársasággal együtt, 1991 december 1-én függetlennek kiáltotta ki magát. Ezt 1991 december 2-án, Oroszország (Jelcin) is elismerte. Az USA december 25-en követte, s abban a hónapban még 68 állam, 1992-ben pedig ujabb 64 állam ismerte el Ukrajna függetlenséget. Ezek között volt Magyarország Antall József vezette kormánya mely 1991 december 6-án szerződött az önállónak elismert Ukrajnával. Ezt most Orbán – Putyin nyomán - semmisnek ítélte.
Mindennek megértéséhez szükséges hozzátenni, hogy az Ukrajnával kapcsolatos magyar politika egy nagyobb stratégiai koncepció része. A nehézsúlyú világpolitikus miniszterelnök világpolitikáról alkotott képe húzódik meg mögötte. Mint egy alkalommal, büszkélkedve előrelátó stratégiájával, elmondta: “A választási győzelemre készülve már 2009-ben felvettem a kapcsolatot Putyin elnökkel és a kínai vezetőkkel. Azt gondoltam, hogy kormányra kerülve szembe kell néznünk azokkal a világpolitikai realitásokkal, amelyek a 2008-as pénzügyi válságot követően bekövetkeztek. Azzal számoltam, hogy a pénzügyi válság a nyugati világot, leginkább az Európai Uniót megrázza, a kínaiakat viszont nem, így felgyorsul az a folyamat, amelyben Kína átveszi a világgazdaság vezető szerepét. Erre az új világrendre fel kellett készülnie Magyarországnak. A 2010-es választási győzelmet követően így már partneri viszonyból indíthattuk el a kormányközi tárgyalásokat a kínaiakkal és az oroszokkal… Pozíciócsere zajlik a világ élén… nemsokára Kína lesz a világ legerősebb gazdasági és katonai hatalma. Amerika visszaszorulóban van, miközben Kína egyre erősebb lesz. A tízmilliós Magyarországnak ügyesen kell manővereznie egy ilyen időszakban. Ez bonyolult, a művészet határát súroló feladat”.
Hát ez igazán előrelátó stratégia, mert minden komoly elemzés azt mutatja, hogy Kínának, melynek jövedelmi színtje ma az USA vagy Nyugat Európa színtjének 17-18 százalékát éri csupán el, mintegy 50-60 évre van szüksége, az elmúlt évtizedek tendenciája töretlen folytatása esetében is, az élretöréshez. Akkorra a magyar miniszterelnök már 120 éves lesz, természetesen még kormányon. Ráadásul a kínai gazdasági növekedés újabban már érdemlegesen lelassult. Lassan a testtel a világon lejátszódó pozíciócseréhez való igazodással. Az is nyilvánvaló, hogy az Európai Unió egyedülálló anyagi támogatása és a vámmentes közös piac, valamint a magyarországi beruházások legnagyobb részét kitévő nyugati befektetések nélkül a magyar gazdaság csak vergődne. Ezért – bár nyit Kína és Oroszország felé - kapaszkodnia kell az Unióba is. Ez óvatosságot követel az agresszor Putyinnal való kapcsolataiban. Legutóbbi, nemzetközi felháborodást keltő, 2010 óta tizenegyedik találkozóján Putyinnal Orbán feszengve magyarázkodott: “Elnök úr, tudja, milyen Magyarország, mik a lehetőségei. Amit ma tehetünk, azt megtesszük. Megmentünk mindent, amit lehet a kétoldalú kapcsolatainkból. Érdekünkben van az együttműködés fenntartása nemcsak az eszmecsere szintjén, de a gazdaság szintjén is, amíg lehet.” Csakhogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. A magyar kormánypolitika felzúdította az amerikai kormányzatot amely bejelentette, hogy felül kell vizsgálnia, hogy “Magyarország valóban megbízható partner-e” és szankciókat helyezett kilátásba Magyarország ellen.
A jól hangzó békepártiság mögött Putyin érdekeinek támogatása és az Ukrajna elleni orosz agresszió elfogadása húzódik meg. A szétesett birodalom visszaépítésén dolgozó Putyin csak olyan békét fogadna el, ami gyakorlatilag Ukrajna bekebelezésével egyenértékű. A békepártiság Putyin pártiságot és az agresszornak tett engedményt jelenti, ez a pontosabb magyar fordítása. Mint Anthony Blinken amerikai külügyminiszter fogalmazta: “Ha Oroszország abbahagyja a katonai akciókat akkor a háborúnak vége, ha Ukrajna hagyná abba, akkor Ukrajnának vége”.
A történelem világosan megtanította, hogy az agresszió és területhódítás ellen egyedül az ellenállás lehet a megfelelő válasz. (Berend T. Iván)
