Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Csoportkép hölggyel

Vélemény
2023.06.29.
Profile picture for user Surányi István
Surányi István
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Azaz, most már hölgy nélkül. A „homofóbia ellen küzdő” Orbán kormányának utolsó hölgytagja, Varga Judit is távozott, így Orbán kormánya az egyetlen, csupa hímnemű egyénből álló színtársulat az Unióban. A Böll-regény címét tehát múlt időbe kell helyeznünk! 

Varga Judit a Fidesz EP-listájának éllovasaként, a jövő évtől nyilvánvalóan Strasbourgban folytatja majd a pályafutásár.

Nem kétséges, hogy kimenekítették innen, miután égni kezdett a lába alatt a talaj.
Az ügyészség és a bíróság igyekezete ellenére egyre közelebb került a tűzhöz a Völner-Schadl-ügyben.
Mely olyan hajmeresztő skandalumnak számít az igazságügy felső vezetésében, ami miatt jobb helyeken már régen lemondott volna a miniszter.
Ahogy másutt megteszik ezt, egy nyilvánosságra került átdorbézolt éjszaka, egy ötvendolláros, közpénzkeretből magánútra vásárolt repülőjegy, és más hasonló próságok miatt is.
Ez nála fel sem merült, és mindent megtesznek, hogy megtisztogassák Őnagyságát, még tanúként sem látták szükségesnek kihallgatni.

Mellesleg: klasszikus szabály, hogy a főnök felel a szervezet minden „botlásárért”. A politikai felelősség akkor is az övé, ha személyesen esetleg nem érintett.

Aztán itt van a Pegasus-ügy, melyet a magyar igazságszolgáltatás elsikált, de ezzel nincs vége: az uniós szervek tovább vizsgálják. És melyben Őnagyságának, mint a lehallgatások, megfigyelések engedélyezésére miniszterként egyszemélyben jogosult személynek, ha maga esetleg ártatlan is, a személyes felelőssége fennáll. E jogát ugyanis még az orbáni „jogrendszer” szabályai szerint sem ruházhatta volna át, még a helyettesére sem.
Tehát a legjobb indulattal közelítve az ügyet, a legenyhébb megítélés alapján is minimum e szabályt megszegte.

Ne fejtsük ki hely és idő hiányában azokat a további szakmai agyrémeket és politikai bűnöket, melyeket a főnöke szolgálatában elkövetett!
Ezek a Varga Judit által előkészített/előterjesztett „törvények”, a homofóbtól a rabszolgatartó törvényig olyan produktumok, melyek önmagukban is, egyenként is alkalmasak arra, hogy feltegyük a kérdést: mit tanult az egykori földhivatali ügyintéző és egy évig bírósági fogalmazó a jogi egyetemen?

Jogelveket biztos nem! Viszont átformálni – arra hajlandó! (Példának okáért kétezer éves jogelveket és joggyakorlatot felrúgni teljesen értelmetlenül: a politikailag semleges szomszédjogok módosítása.)

Varga a közerkölcstelenség mellett magánbűnt is elkövetett: csalárd módon vett vel CSOK-ot a balatoni nyaralója, mint „lakás” felújítására. (Ezért Amerikában börtön jár!)
Aztán amikor napfényre került az ügy, bejelentette, hogy visszafizette a támogatás/hitel összegét. Vagy négy éve. Vagy mégsem? Mert pár hónapja bejelentette, hogy visszafizette. Most.
Mindenesetre nem baj, hogy távozik egy olyan posztról, melyet előtte európai hírű jogász- politikusok töltöttek be: egy Deák Ferenc, egy Pauler Tivadar, egy Szilágyi Dezső, egy Vázsonyi Vilmos és mások. (Igaz, az összképen az utóda, Tuzson se fog javítani.)
Varga tehát Strasbourgban, egyes kormányzati remények szerint Brüsszelben, mint uniós biztos folytatja.
Az utóbbi érdekes lenne! Ott már jól ismerik! Már totál lejáratta magát!
A Magyar Állam képviseletében zsinórban elvesztett perekről (összesen egyetlen, harmadrendű, adózási kérdésben tudta meggyőzni az uniós bíróságot), kulturálatlan, agresszív viselkedéséről, ha egy interjú során, egy sajtótájékoztatón sarokba szorítják, a hazudozásairól, melyek itthon cáfolatlanul maradnak, de, odakint! Általában éllovas-szerepléséről a Fidesz-stílusban.

Éppen úgy kikopott már onnan, mint Kovács Zoltán.

Képviselőként, valószínűleg Fidesz-frakcióvezetőként kénytelenek lesznek elfogadni, de uniós biztosként? Legfeljebb egyetlen esetben: a jövő évi választások eredményeként esetleg bekövetkező szélsőjobboldali áttörés miatt átrendeződött erőviszonyok eredményeként.

Távozásával, mint egy, az öltözködésével foglalkozó cikkben (Telex) hosszan taglalják, mindenesetre a kormány legelegánsabb, legízlésesebben öltözködő tagját fogjuk nélkülözni.

Hát akkor legalább valami a javára írható! Ámbár feltehetően a divattervezője hozzáértését dicséri a szakértő szem által kifogástalannak ítélt – mellesleg méregdrága – miniszteri gardrób!

Mert az ízlés ugyebár von Haus aus: van vagy nincs.

És Varga egész személyisége, habitusa, erőszakossága, melyet a külső jegyek is kidomborítanak: a maszkulin, egyáltalán nem nőies, inkább férfiakra jellemző vonásai, a harcias, agresszív arckifejezés, a szemében, az ellentmondást nem tűrő emberekre jellemző penge élességű szája sarkában állandóan ülő megvető, gúnyos mosoly (ki vagyok én, és ki vagy te?), melyet ő talán kedvesnek szándékol, a mimikája, a test beszéde, a lenéző, lekezelő, öntelt viselkedése mind-mind ellentmond a jó ízlésű hölgyről alkotott képzetünknek.
De hát! Ez legyen a legkevesebb! Habár a dolgok összefüggenek! És a külső leképezi a belsőt.

Mindenesetre két dolog bizonyos: magától, vagy sem, legalább nem roggyanós nadrágban mutatkozik! És itthon nem fog hiányozni! Legalábbis nekem biztos nem.

Címlapkép: "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! *a kép 2019 júliusában készült" - Forrás: Varga Judit Facebook-oldala
Varga Judit
vélemény
Orbán-kormány
Schadl-Völner-ügy
Profile picture for user Surányi István
Surányi István
Publikálva 2023.06.29. - 10:46
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Revizor: A Nemzeti Színház nagyszínpadi előadásainak a 60 százaléka bukás

    Revizor: A Nemzeti Színház nagyszínpadi előadásainak a 60 százaléka bukás

  • Visszaesett a német GDP, nincs vége a gazdaság szenvedésének

    Visszaesett a német GDP, nincs vége a gazdaság szenvedésének

  • Elhunyt Dariday Róbert

    Elhunyt Dariday Róbert

  • A Szilícium-völgy már beállt Trump mögé

    A Szilícium-völgy már beállt Trump mögé

  • Egyetlen miniszternek bérelnek hivatali lakást Budapesten

    Egyetlen miniszternek bérelnek hivatali lakást Budapesten

  • Hiába nőttek a kamatok, még így is vitték a lakáshiteleket

    Hiába nőttek a kamatok, még így is vitték a lakáshiteleket

  • Arra kíváncsi a DK, hogy Magyar Péter milyen Budapestet szeretne

    Arra kíváncsi a DK, hogy Magyar Péter milyen Budapestet szeretne

  • Most emeltek csak vádat egy 2022-es választási csalás ügyében

    Most emeltek csak vádat egy 2022-es választási csalás ügyében

  • Nincs nyoma annak, hogy a kormány megpróbálta volna visszaszerezni az orosz kémbankban ragadt pénzt

    Nincs nyoma annak, hogy a kormány megpróbálta volna visszaszerezni az orosz kémbankban ragadt pénzt

  • Súlyos kijelentést tett az amerikai titkosszolgálat megbízott vezetője

    Súlyos kijelentést tett az amerikai titkosszolgálat megbízott vezetője

  • Orbán Viktor tovább emelte a miniszteri fizetéseket, vannak, akik már 6,3 milliót keresnek

    Orbán Viktor tovább emelte a miniszteri fizetéseket, vannak, akik már 6,3 milliót keresnek

  • Egyre több a gyanús jel: megpróbálhatják megmérgezni Finnország ivóvizét az oroszok

    Egyre több a gyanús jel: megpróbálhatják megmérgezni Finnország ivóvizét az oroszok

  • Ezek a fontos változások jönnek augusztustól a pénzügyekben

    Ezek a fontos változások jönnek augusztustól a pénzügyekben

  • Bajban a magyar gazdaság, nem működik Orbán Viktorék receptje

    Bajban a magyar gazdaság, nem működik Orbán Viktorék receptje

  • A miniszterhelyettes kiutalt 774 millió forintot saját magának

    A miniszterhelyettes kiutalt 774 millió forintot saját magának

  • Alkoholista orosz kém bukott le Párizsban, részegen lobogtatta az FSZB-s igazolványát

    Alkoholista orosz kém bukott le Párizsban, részegen lobogtatta az FSZB-s igazolványát

  • Ma lenne 100 éves a magyarok nagy kedvence, Louis de Funès

    Ma lenne 110 éves a magyarok nagy kedvence, Louis de Funès

  • Megszólalt Tarlós István az új budapesti közgyűlésről

    Megszólalt Tarlós István az új budapesti közgyűlésről

  • 1500 milliárd már a zsebben

    1500 milliárd már a zsebben

  • Dömötör Csaba bemutatta, hogy pénzügyileg milyen rossz üzlet a reptér, pedig aligha ez volt a szándéka

    Dömötör Csaba bemutatta, hogy pénzügyileg milyen rossz üzlet a reptér, pedig aligha ez volt a szándéka

  • Tovább dagad az egészségügyi botrány Szlovákiában

    Tovább dagad az egészségügyi botrány Szlovákiában

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element