Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Halálos ítéletet küldtek Orbán Viktornak

Kék
2024.04.23.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
1

Bíróság előtt kell felelniük.

A csoport tagjai azok a szülők is, akiknek kisgyerekét korábban elvették a hatóságok, amiért nem voltak hajlandók anyakönyveztetni és beoltani.

Halálos ítélettel fenyegette meg Orbán Viktort egy szélsőséges csoport, ami miatt most bíróság elé kellett állniuk – írta meg a Telex.

Az ügy hetedrendű vádlottja, H. Á. a mai kihallgatáson azt mondta, a PI-körnek nem voltak politikai céljai, nem akarták megdönteni az alkotmányos rendet. A férfi, és felesége, B. I. korábban azzal lettek ismertek a médiában, hogy a hatóságok 2020-ban elvették tőlük kisgyereküket, akit nem voltak hajlandóak anyakönyveztetni és beoltatni sem. Végül 2021-ben kaphatták vissza a kicsit.

H. Á. hivatkozott egy orvos ismerősére is, aki azt mondta a házaspárnak, hogy a zsidóknak nem kell beoltatniuk magukat: „Mondjátok, hogy zsidók vagytok, mert a zsidók nem oltakoznak!”

H. Á. és férje még 2019 októberében kerültek közel Posta Imréhez, aki többek között olyan elméletekkel hívta fel magára a figyelmet, hogy a magyar hatóságok nem tekinthetőek legitimnek, mert Magyarország jó ideje nem önálló állam, hanem egy 2004 óta New York-ban bejegyzett cég.

Orbán Viktor nyugodtan mondhatja, hogy haljon meg bárki, de amíg nem jelenti föl őt valaki, nincs belőle ügy.

A szélsőséges szervezet korábban 33 közéleti szereplő, köztük Orbán Viktor miniszterelnök megölésére hívták fel követőiket. Az ügy tárgyalása április 24-én folytatódik. (szmo.hu)

Címlapkép forrása: Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images
ORBÁN VIKTOR
összeesküvés-elmélet
konteó
dusnoki baba
FENYEGETÉS
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.04.23. - 07:51
1
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Ördögi körbe került az emberiség, és egyelőre nem látni, hogyan lehetne kitörni belőle

    Ördögi körbe került az emberiség, és egyelőre nem látni, hogyan lehetne kitörni belőle

  • Dr. Fülöp Márta: Ha már a gyerekek is csalnak, korrupt lesz a társadalom

    Dr. Fülöp Márta: Ha már a gyerekek is csalnak, korrupt lesz a társadalom

  • Ma eldől Orbán Viktor nagy álmának sorsa

    Ma eldől Orbán Viktor nagy álmának sorsa

  • Az EU szerint elfogadhatatlan, hogy kínai rendőrök dolgozzanak Magyarországon

    Az EU szerint elfogadhatatlan, hogy kínai rendőrök dolgozzanak Magyarországon

  • Pályázati támogatással szerezhet be 20 darab új elektromos autóbuszt a Volánbusz

    Pályázati támogatással szerezhet be 20 darab új elektromos autóbuszt a Volánbusz

  • A református egyház kikéri azt a hangvételt és stílust, amivel róluk beszélnek az emberek

    A református egyház kikéri azt a hangvételt és stílust, amivel róluk beszélnek az emberek

  • Magyar Péter megnyitná az ügynökaktákat

    Magyar Péter megnyitná az ügynökaktákat

  • Itt az El Nino vége?

    Itt az El Nino vége?

  • Magyar Péter sikerének titka és esélyei

    Magyar Péter sikerének titka és esélyei

  • "Miniszterelnök úr, miért van az, hogy a kormánya mindig, és már megint a legelesettebbek kárára fitogtatja hatalmát?"

    "Miniszterelnök úr, miért van az, hogy a kormánya mindig, és már megint a legelesettebbek kárára fitogtatja hatalmát?"

  • Durván égeti a közpénzt Szijjártó Péter a levegőben

    Durván égeti a közpénzt Szijjártó Péter a levegőben

  • Figyelmeztetnek: Medve van a Kéktúra útvonalán

    Figyelmeztetnek: Medve van a Kéktúra útvonalán

  • Visszatér a kora nyári idő

    Visszatér a kora nyári idő

  • Pottyondy Edina a Magyar Péter-jelenségen és a kirúgott lelkészen is kifakadt

    Pottyondy Edina a Magyar Péter-jelenségen és a kirúgott lelkészen is kifakadt

  • Van egy kis probléma az M6-os legújabb szakaszával

    Van egy kis probléma az M6-os legújabb szakaszával

  • Éles puskával célozták be a 10-es úton haladó autókat

    Éles puskával célozták be a 10-es úton haladó autókat

  • Felfüggesztette a parlament Molnár Zsolt mentelmi jogát

    Felfüggesztette a parlament Molnár Zsolt mentelmi jogát

  • A kormány utcára tenne 200 józsefvárosi családot

    A kormány utcára tenne 200 józsefvárosi családot

  • Kederült a Magyar Pétert támogató párt neve

    Kederült a Magyar Pétert támogató párt neve

  • Magyar Péter új részleteket osztott meg politikai programjából

    Magyar Péter új részleteket osztott meg politikai programjából

  • Nagy siker a svédasztalos menza

    Nagy siker a svédasztalos menza

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element