Magyar Péter több elődjéhez, köztük Márki-Zay Péterhez hasonlóan csak addig tudja fenntartani a változás reményét, amíg nem botlik meg egy szappanoperát idéző fordulatban.
Megpezsdült a magyar politikai élet, méghozzá nem megnyilatkozások, hanem történések szintjén. Nem abból kell kipréselni üzeneteket, szándékokat, hogy ki mit mondott, unalmas, önismétlő szakértői fejtegetésekkel töltve meg a médiát. Események zajlanak, mozgásokat lehet követni, a szereplők nyilatkozatait falja a társadalom. Kirobbant egy botrány, lemondott a köztársasági elnök, egy vezető politikus, egyházi tisztségek inognak. Civilek szerveztek 150 ezres tömegtüntetést, új politikai üstökös jelent meg leleplező és nemzetmegújító ígéretekkel, tekintélyes technokrata szállt be a választási küzdelembe a budapesti főpolgármesteri posztért. Érthető, ha örömmel és reményekkel sodródunk mindebben. Lassan azonban érdemes belegondolni, csupán józan óvatosságból is, minek adjuk át magunkat. Mert lehet, hogy csak egy politikai szappanoperát élvezünk, és ugyanaz a naiv tespedtség, lózungos tehetetlenség, megfáradt abszurditás élteti, amely hosszú ideje áthatja közéletünket.
Mibe is bukott bele Novák Katalin köztársasági elnök? Kegyelmet adott valakinek valamiért. Nem minősítette ártatlannak, mentesítette büntetése letöltésének utolsó, viszonylag rövid szakasza alól. Miért lett ebből botrány? Mert az illető pedofil bűncselekményben segédkezett. Igen. És ez valamiért súlyosabb bűn a többinél, törvény tiltja, hogy elkövetője bármilyen méltányossági okból kegyelmet kapjon? Nem, de ha valaki olyan politikai közösséghez tartozik, amely keresztény értékeket képvisel, és harcot hirdet a pedofília ellen, nem riadva vissza a homoszexuálisok alaptalan megbélyegzésétől sem, ne irgalmazzon egy szexuális gyerekbántalmazást fedező embernek! Mert ez képmutatás. Vagyis alapvetően nem jogi, politikai, hanem morális vétekről van szó. Csak hát a mai magyar politikában éppen ezzel lehet operálni. Ez veri ki a biztosítékot. Nem az, hogy a köztársasági elnök szolgai módon hagy jóvá olyan őrült, a jogállamiságot korlátozó törvényeket, mint például a szuverenitásvédelmi, hanem hogy rosszul él a kegyelmi jogával.
Odadobva a népharagnak
Persze ez sem minden esetben vált ki botrányt, kényszerít ki lemondást. Mikor a terrorizmussal vádolt, első fokon még 17 év (később a Fővárosi Ítélőtábla által enyhítetten 6 év) fegyházra ítélt szélsőjobboldali Budaházy György kapott a köztársasági elnöktől végrehajtási kegyelmet, senki nem követelte Novák Katalin fejét, megúszta egy kis kötelező morgással. Mert a szélsőjobboldaliság ügyében megosztott a társadalom. A pedofíliával, a bűnös, bántalmazó paráznasággal szemben azonban egységes, indulatai egy irányba mutatnak. A kormány nem is vállalta fel a mentegetést, előzékenyen odadobta a felelősöket a népharagnak.Az egész cirkusz erősen hasonlít Szájer József bukására. Alkotmánymódosításait, amelyek segítették a fideszes hatalom és demagógia bebetonozását, támogatóan vagy szemöldök-összevonó, esetleg kicsit anyázós belenyugvással elfogadta a közvélemény.
Ám kimagyarázhatatlan vétek volt, hogy részt vett egy homoszexuális szexpartin, és ereszcsatornán menekült a Covid alatti kijárási tilalom megszegése miatt kivonuló brüsszeli rendőrség elől.
Ezúttal is paráznasággal kapcsolatos morális vétség vetett véget egy politikai karriernek. Mert ha valaki a házasságot férfihoz és nőhöz köti, ne legyen ennyire buján homoszexuális, persze még jobb, ha egyáltalán nem az. Miközben a házasság meghatározásának és a szexuális irányultságnak semmi köze egymáshoz, és bárki korlátozhatja saját jogait. Persze sokkal szomorúbb, hogy maga a jogi definíció egyáltalán nem váltott ki lemondásra sarkalló közfelháborodást.Ezen a nyomvonalon haladva természetesen utunkba kerül a Borkai-ügy is, a videóra vett jachtozás örömlányokkal. De tágabb összefüggésben ide sorolható Schmitt Pál plágiumbotránya, vagy akár a Gyurcsány Ferenc hitelességét máig tépázó őszödi beszéd nyomán kirobbant lázongás. Egyik esetben sem fajsúlyos politikai bűnt, hanem morális vétséget látunk. Ami egészségtelen, strukturálatlan politikai közeget jelez.
Mert vádolhatjuk a társadalmat passzivitással, manipulálhatósággal, szolgalelkűséggel, vagy azzal, hogy ezekben a vétségekben az érintettek gyengeségére, támadhatóságára érez rá, valójában csak ilyen ügyekben tud egyértelműen reagálni, ítélkezni. Számára csak a politikai szféra morális síkja átlátható. Az igazi közügyekben megfelelő információk híján nehezebben tud határozottan állást foglalni, fellépni, különösen egy megosztott, mítoszok mentén átideologizált térben. Ehhez bíznia kéne a pártokban, de az elmúlt évtizedek gyakorlata, kommunikációja éppen ezt a képviseleti kapcsolatot zúzta szét – döntően a demokratikus oldalon.
Események farvizén
A kegyelmi botránynál a politikai elit amúgy már időt se nagyon hagyott a társadalmi reagálásra. Szinte végig a közvélemény előtt járt, utólag úgy is láthatnánk, valósággal irányította azt. Mire a felháborodás – most mindegy, milyen okból – igazán magasra csapott, a felelősöket megnevezték, lemondtak. Legagresszívebben a miniszterelnök vicsorgott: pedofiloknak itt nem lesz irgalom. Így aztán a társadalmi reakció nem tudott világosan artikulálódni. Százötvenezer ember elment a bizalmukat elnyert influenszerek szervezte tüntetésre, ott állt a Hősök terén az indulatoktól fűtött tömeg, és senki se tudta megfogalmazni, mi is a baj. Nem csoda, mert a politikai rendszer amoralitásokat eredményező működésével lett volna a baj, de a konkrét ügy már kezelés alatt állt, általánosságban meg csak üres lózungokat lehetett volna elismételni. Maradt hát levezetésnek egy békés szakpolitikai felbuzdulás: Tegyünk már valamit a gyermekvédelem reformjáért! Nem a rendezvénnyel volt a baj, mert mindenképpen jelzett mély elégedetlenséget, mozgósítható tömeget, csak kiderült, nincs alatta igazi politikai talaj.
A lemondások és egy új, a kormánynak talán Novák Katalinnál is megfelelőbbnek tűnő köztársasági elnök kinevezésén túl a viharos ügy egyetlen kézzelfogható következménye az volt, hogy az események farvizén új szereplő evezett be a politikai életbe. Ahogy nálunk lehet, szappanoperába illő módon. Elég volt bemutatkoznia: ő Magyar Péter, a volt igazságügy-miniszter volt férje. Elege lett, információi vannak. És máris készültek vele a szenzációs interjúk, fókuszba került, március 15-én pedig már sok tízezer ember előtt hirdethette meg politikai programját. Rendkívülinek tűnő adottságok, képességek, kijelentések eddig nem indokolták az egyre erősödő bizalmat iránta. Akkor mégis mire épül? Mit világít meg benne a megváltókat kereső, kétségbeesett reménysugár? Egyrészt a romantikus Férfit, aki elhagyottan is kiáll „szerelmetes szépasszonyáért”, annak meghurcolása miatt tér rá az igaz, erkölcsös, középen húzódó útra. Legfőképpen pedig: az erőt. Magyar Péter egy olyan ember tettre kész megtisztulását sugallja, aki mögött van elégséges pénz, paripa, fegyver.
Fasisztoid szónoklat
Most őt figyeljük, az elemzők az ő kijelentéseit, mozdulatait, esélyeit boncolgatják. Közben Orbán Viktor tart nemzeti ünnepünkön egy fasisztoid szónoklatot: „A létezés magyar minősége, az emberi élet különleges, semmihez nem fogható, magas rendű formája. A legnagyobb dolog, ami megtörténhet velünk, hogy magyarnak születünk. (…) A nyugati világban azt is képzelik, hogy az ember csak úgy van. Kizárólag az ő szabad választásán múlik, melyik államnak lesz polgára, fiú lesz vagy lány, a család az, amit kitalál magának, a haza pedig csak működési terület. Mi magyarok ebben nem hiszünk. (…) 1848-ban megálltunk Schwechatnál. Most Brüsszelig fogunk menetelni, és mi magunk fogjuk megcsinálni a változást az Európai Unióban. 1100 éves állam vagyunk, tapasztaltak és ütésállók. Tudjuk, melyik kapun masírozzunk be, hogyan rendezzük át az EU-t…
Vérfagyasztó mondatok a hatalom birtokosától, aki mögött az ország csaknem fele áll. Illene reagálni, kicsit helyretenni, de most nem nagyon foglalkoznak vele. Több elemző csak legyint: a szokásos szöveg. Hát igen, végtére is megszokhattuk már, hogy fasisztoid mentalitás vesz körül minket, formálja alkotmányunkat, szabja törvényeinket. Most Magyar Péter az érdekes, hátha...Hátha most történik, megváltozik valami. Méghozzá nélkülünk, úgy, hogy csak nézni kell. Mert a tanárok mozgolódása mellé oda kellett volna állni. Ahogy az SZFE-t elfoglaló tanárok és diákok mellé is. Meg a CEU mellé, az Akadémia mellé, az MTVA-ba bevonuló ellenzékiek mellé. Meg útját kellett volna állni a választási törvénynek, és folytathatnánk a sort. Nehéz volna megmondani, hogyan formálódott politikai életünk szappanoperává. De egyre bizonyosabbnak látszik, hogy már a rendszerváltásnál el lett szúrva valami. Az átalakulást irányító polgári politikai elit csak a saját közvetlen érdekeire koncentrált, kiépítette a számára fontos jogállami kereteket, de nem teremtett kereteket ahhoz, hogy a társadalom is tudatosabban, szervezett formák között kapcsolódhasson a közélet formálásához. Hagyták meggyengülni a szakszervezeteket, nem élesztették fel a munkástanácsokat, a civil formációkat sosem engedték közel a politikához. Minden hitre, bizalomra épül. Nincs szerves politikai kapcsolat a társadalmi rétegek között.
Magyar Péter több elődjéhez, köztük Márki-Zay Péterhez hasonlóan csak addig tudja fenntartani a változás reményét, amíg nem botlik meg egy szappanoperát idéző fordulatban.
Lehet, hogy ő nem is fog, és ő lesz az új, ünnepelt vezetőnk. De a társadalom csak akkor érezheti magát nagyobb biztonságban, ha megtalálja a formákat, amelyek őt magát avatják politikai szereplővé. (Népszava)
