Sahra Wagenknechtről, a német belpolitika legújabb önjelölt csillagáról lesz most itt szó.
Akinek a kedvéért kölcsönvettem Kassák kitűnő kötet-címadó novellájának címét, utólagos engedelmével.
Hosszú, háromrészes cikk első etapja jelent meg a Mércében Mikus Áron tollából: „A németországi baloldal üstököse, aki a berlini fal tövében maradt.”
Sahra Wagenknecht, aki az NDK utolsó napjaiban belépett a keletnémet állampártba (NSZEP), aztán alapító tagja volt „Balpárt” nevű (a szó szerint értelmesen lefordíthatatlan neve szerint: Die Linke) szélsőbaloldali pártnak, majd most, a párt hanyatlása idején kilépett onnan (is) és megalapította saját pártját, szerényen Sahra Wagenknecht Szövetség néven.
Kit képvisel, és mivel? -teszi föl és próbálja megválaszolni a kérdést a szerző Wagenknecht programja alapján, mely zavaros kotyvaléka mindannak, ami ma izgatja, főként, de nem kizárólag a keleti tartományok polgárait.
Migráció, környezetvédelem, recesszió és társai. Wagenknecht vár és hív mindenkit szélsőbalról és szélsőjobbról!
Na kérem! Ez baloldal? Ez baloldali ideológiai platform? Ne sértsük meg Rosa Luxemburg, Ernst Thälmann, Brecht, Tucholsky emlékét!
A fal mögött áll és énekel
Ennek annyi köze van baloldalhoz, mint hajdúnak a harangöntéshez!
Semmi ideológia, pusztán szavazatszerzési inger, karriervágy!
Főként a német gazdasági csodában csalódott volt NDK-polgárok nosztalgiájára épít a Hitler-, majd folytatólag (még, ha gyökeresen más volt is a zászlóra írva) a lényegileg azonos tőről fakadó (totális diktatúra) Pieck-, Ulbricht- és Honecker-rendszer iránt.
A demokrácia le van szarva! Hiányzik a Stasi, vagy elődje a Gestapo, az SD/RSHA? Egyszóval a Rend? Bármit is jelentsen?
Hiányzik a literje tizennyolc márkába kerülő tej (ha éppen kapni), az, hogy Drezdában a nyolcvanas években nem volt délben nyitva egy szál étterem sem? (Az egy szál létező, a Budapest étterem sem.) Hiányzik a kilenc-tizenegy éves várakozás egy Trabantra?
Sosem fogom elfelejteni azt a, vagy húsz éve látott jelentet a berlini buszon. (Az egykori kelet-berlini oldalon.)
Felszállt egy idős hölgy, és mivel a sofőr éppen a műszerfal alatt matatott valamin, a hölgy a bérletét a többi utasnak mutatta körbe, szép lassan, jól láthatóan, majd elégedetten leült.
A többi utas a meglepetés legcsekélyebb jele nélkül vette tudomásul, hogy a hölgy nyilvánvalóan jogosult utazni e buszon, és e tényt igazolta is.
Az önkéntes állampolgári jogkövetés és fegyelem hajmeresztő mintapéldája, mely szerintem (talán Ausztrián kívül) kizárólag Németországban fordulhat elő!
(Képzeljük el, milyen megrökönyödést váltana ki egy ilyen mutatvány nálunk!)
Még szerencse, hogy Wagenknecht mindig, mindenhol elkésik!
Későn lépett be az állampártba, a fal lebontása előtt öt perccel, későn vált meg a „Balpárttól”, mely teljesen jelentéktelenné zsugorodott, és későn indul meg a (bármilyen) szélsőséges szavazók becserkészésére: az AfD utcahosszal megelőzte.
Persze, ha egymást gyengítik, az tiszta haszon!
Mindenesetre fölös időtöltésnek tűnik e szerencselovag-nőről még két cikket írni, és elolvasni is.
A manapság szokvány politikai kalandorok egyike, nem is a legsikeresebb fajtából!
De, hogy baloldal?!
Wagenknecht csakugyan a fal tövében maradt! És szirénhangon énekel.
