Szergej Sojgu, az Oroszországi Föderáció védelmi minisztere kinevezése óta – a katonai kudarcok ellenére – gyakorlatilag leválthatatlan. Annak ellenére lett tábornok, hogy életében soha nem teljesített katonai szolgálatot.
A szegény, távoli és vadregényes Tuvai Köztársaságból származó – karrierjét tekintve köztisztviselő – Sojgu a Vészhelyzeti és Polgári Védelmi Minisztériumot – ismertebb nevén a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumát – hozta létre Oroszország első posztkommunista elnöke, Borisz Jelcin idején. Az 1990-es évek viharai közepette minisztériumának megítélése az erdőtüzek és más katasztrófákban végzett mentési munkálatok révén a korabeli politikusokhoz képest szokatlanul pozitív volt.
Putyin számára politikailag nem jelentett fenyegetést, és népszerűségével együtt ez természetes választássá tette őt az Egységes Oroszország párt elnöki posztjára, amelyet 2001-ben azért hoztak létre, hogy a parlamentben támogassa Oroszország új vezetőjét.
Sojgu több mint 20 év alatt, amikor a rendkívüli helyzetek minisztériumát vezette, előszeretettel viselte a hadsereg stílusában készült uniformist, egyenruhába öltöztette a mentőcsapatait, és katonai rangokat adott nekik. Bár az egykori építőmérnöknek nem volt katonai múltja, az egyetemen elvégzett gyorstalpaló tanfolyamnak köszönhetően hadnagy lett. Jelcin pedig tábornokká léptette elő.
Így nem volt meglepő, amikor Putyin 2012-ben, harmadik kremlbeli mandátumának kezdetén Sojgut nevezte ki védelmi miniszterré. Ezzel Sojgu a Biztonsági Tanács állandó tagjává vált, és bebetonozta helyét Putyin belső körében, még akkor is, amikor annak létszáma az Egyesült Államokkal és Európával szembeni növekvő feszültségek közepette csökkent, és amikor az elnök a koronavírus-járvány idején egyre inkább elszigetelődött.
Egy olyan rendszerben, ahol a lojalitást többre értékelik, mint a hozzáértést vagy a politikát, Sojgu megbízhatósága áll annak hátterében, hogy Putyin örökös káderévé vált.
A két férfi közös nyaralásai, amelyeket Sojgu szülőföldjén, Tuvában töltöttek, kulcselemekké váltak Putyin macsó, mindenre képes imázsának kialakításában otthon és külföldön egyaránt. A televíziós riportok azt mutatták, hogy Putyin Sojguval az oldalán túrázik és csónakázik. Ezek voltak azok a Tuvában lovagló és horgászó, csupasz mellű elnököt ábrázoló fotók, amelyek bejárták a világot, és népszerű internetes mémekké váltak.
2008-ban vadászni mentek Oroszország távol-keleti, amuri régiójába, ahol az állami televízió rögzítette, amint Putyin egy nyugtatólövedékkel betöltött fegyverrel egy tigrist lőtt le. A riporter lélegzetvisszafojtva számolt be arról, hogy gyors intézkedése megmentette a forgatócsoportot a vadállat támadásától. Amikor 2017-ben raftingolni mentek a tuvai vadonban, Putyint búvárruhában mutatták, amint egy hűvös szibériai tóban lándzsahorgászik.
Megtépázott hírnév
A hadseregen belül azonban Sojgu kevésbé volt népszerű, azzal vádolták, hogy inkább a nyilvános imázsára, mint a fegyveres erők szükségleteire összpontosít. Első miniszterhelyettese, Geraszimov is céltáblává vált, különösen azután, hogy Putyin idén januárban őt bízta meg az ukrajnai inváziós erők átfogó parancsnokságával.
A hivatásos katonatisztet néhány nappal azután nevezték ki vezérkari főnöknek, hogy Sojgu védelmi miniszter lett. Egyes nyugati körökben fontos katonai gondolkodónak tekintették, miután 2013-ban Oroszországban írt egy cikket a hibrid hadviselésről, amely Geraszimov-doktrína néven vált ismertté. Ő felügyelte Putyin néhány legmerészebb stratégiai akcióját, köztük a Krím 2014-es elfoglalását és Oroszország szíriai katonai beavatkozását a következő évben Bassár el-Aszad elnök támogatására.
Sojgu és Geraszimov hírnevét azonban megtépázták az orosz erők ukrajnai megalázó visszavonulásai és a hatalmas harctéri veszteségek. A villámháborúként indult hadművelet szombaton a harmadik évébe lépett. Az orosz csapatok nem voltak felkészülve az ukrán ellenállás erejére, és sokan panaszkodtak arra, hogy az utolsó pillanatig nem szóltak nekik az invázióról, miután félrevezették őket, és azt hitték, hogy hadgyakorlatra mennek.
Mind Sojgu, mind Geraszimov heves kritikával szembesült az orosz nacionalisták és a katonai bloggerek részéről, akik a taktika és a felszerelés hiányosságainak részleteit a harctérről közvetítették a közösségi média több millió követőjének.
A Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin, a leghangosabb kritikusok közé tartozott, aki az ukrajnai frontvonalról közzétett videókon ordenáré módon gyalázta a hadsereg vezetését, miközben arról panaszkodott, hogy a védelmi minisztérium visszatartja a fegyvereket és lőszereket. A minisztérium tagadta az állításokat.
A súrlódások tovább fokozódtak, amikor Sojgu július 1-jei határidőt szabott meg minden önkéntes egységnek, hogy hivatalos szerződést írjon alá a védelmi minisztériummal, ezt a parancsot Prigozsin határozottan elutasította, Putyin azonban támogatta.
A feszültség végül akkor tört ki, amikor Prigozsin végül azzal vádolta meg Sojgut, hogy egy, a Wagner megsemmisítésére irányuló műveletet felügyel. Megfogadta, hogy Moszkvába vezeti erőit, hogy megbüntesse a védelmi minisztérium vezetőit, miután megvádolta őket a Wagner egyik bázisa elleni rakétatámadással és több tízezer orosz katona elvesztésével a háborúban. A minisztérium tagadta a csapásról szóló állításait.
Prigozsin ezután látványos puccsot kísérelt meg, amelynek céljaként a honvédelmi vezetés leváltását jelölte meg. Putyinnal kötött alkuját követően seregei Moszkvától kétszáz kilométerre visszafordultak – azonban néhány hónap elteltével a Wagner egykori vezetője politikai gyilkosság áldozatává vált.
Egykor Putyin utódjaként tekintettek rá
Védelmi miniszteri kinevezése után Sojgu olyan reformokat vezetett be, amelyek a Kreml támogatóinak szavai szerint „a világ második legerősebb hadseregévé” tették az orosz armadát az amerikai hadsereg után. Bár valóban óriási haderőfejlesztést végeztek, ez jórészt a tervezőasztalon maradt. A katonai parádékon bemutatott néhány prototípuson kívül a sorozatgyártásra már nem maradt pénz – mint ahogy ez Ukrajna lerohanásakor világossá is vált.
Korábban azonban ez egyáltalán nem volt nyilvánvaló. Az állítást Bassár el-Aszad szíriai elnök megmentése alátámasztotta. Az orosz hadjárat, amelynek célja, hogy segítsen al-Aszadnak visszaszerezni Szíria nagy részét, a fejlett orosz haditechnika bemutatóterévé vált.
A közvélemény alig vette észre, hogy a tényleges orosz erők Szíriában az alakulóban lévő Wagner-magánhadsereg harcosai voltak, míg a vizuálisan látványos csapások, például cirkálórakéták indítása egy hadihajóról, a Kaszpi-tengeren, katonailag jelentéktelenek voltak.
Sojgu dicsőségben úszott, és gyakorlatilag az orosz elnök PR-menedzserévé vált – egyesek szerint hozzá fűződött Putyin macsó imidzse vizuális megteremtésének ötlete a médiában. Televíziós riportokban gyakran volt látható Putyinnal együtt, amint tanácskoznak, vadásznak vagy horgásznak.
Komoly esélyei vannak arra, hogy ő legyen Putyin utódja. Egyelőre sokkal nagyobbak, mint bárki másnak
– mondta Nikolay Mitrokhin, a németországi Brémai Egyetem munkatársa az Al Jazeerának 2021-ben.
Bár most újra Oroszország előnye látszik Ukrajnában, a korábban komoly nyilvánosságot kapott haderőreform megbukott – nem utolsósorban a a Krím lerohanása miatt hozott 2014-es szankciók miatt. Ne feledjük el, hogy a valóban rendkívül korszerűnek számító T14 Armata harckocsikba – melyekből pont emiatt csak néhány darab készült el – Volvo-gyártmányú motor és ukrán elektronika került volna, még a speciális festék is japán gyártmányú volt.
A háború megmutatta, hogy Oroszország tényleges katonai ereje nem más, mint megalapozatlan jelentésekre, látványos videókra és több milliárd dolláros költségvetésre épülő Patyomkin-falu. A hadsereg lenyelte ezeket a pénzeket anélkül, hogy olyan eredményeket produkált volna, mint például azok az új generációs harckocsik, amelyeket még soha nem láttak Ukrajnában.
Persze ez nem teljesen Sojgu hibája volt.
Egyszerűen csak megtestesítette az orosz kormányzati struktúra és a katonai gépezet működési logikáját, amelynek a középpontjában a korrupció és a valótlanságokat állító jelentések állnak.
Semmi olyat nem tett, ami ellentmondott volna az orosz kormányzati rendszer, és különösen a fegyveres erők fejlődési logikájának
– nyilatkozta az Al Jazeerának Pavel Luzin katonai elemző, aki hivatalos nyomásra elmenekült Oroszországból. (Index)
